- 50 dkg kínai kel,
- 2 dl világos sör,
- 1 tojás, 3 evőkanál liszt,
- késhegynyi tört szegfűszeg,
- só,
- őrölt bors,
- 1 citrom,
- kevés kristálycukor,
- 2 dl tejföl,
- 1 dkg vaj,
- 1 kiskanál búzadara;
- a sütéshez olaj.
A kínai kelt megmossuk, lecsurgatjuk, és nagyon vékony metéltre vágjuk. Megsózzuk, majd 10 percig állni hagyjuk.
Közben a tojást felverjük, hozzáadjuk a lisztet meg a sört, és sóval, borssal ízesítve simára keverjük. A sóból gyengén kicsavart kelt is hozzáadjuk és alaposan összekeverjük.
Az olajat felforrósítjuk, és az olajba mártott evőkanállal galuskákat szaggatunk belőle, amelyeknek mindkét oldalát szép pirosra sütjük. Egy tálra szedjük, és melegen tartjuk a kelgaluskákat.
A mártáshoz megforrósítjuk a vajat, megpirítjuk rajt a búzadarát, és felengedjük 1 dl vízzel. A citrom átszűrt levével, sóval, ízlés szerint cukorral, valamint őrölt szegfűszeggel ízesítve átforraljuk. A tűzről levéve simára keverjük bent a tejfölt, és a kelropogósra locsolva azonnal tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése