A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hideg levesek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hideg levesek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 14., kedd

Hideg csillagtökleves kaporral

Hozzávalók:

  • 1 közepes (kb. 40 dkg) csillagtök (patisszon),
  • 1 dl tejföl, diónyi vaj,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 nagy csokor kapor,
  • ecet,
  • só.

A csillagtököt félbevágjuk, a magját kiszedjük, és karalábévájóval kis gömböket vágunk ki belőle. A hulladékot enyhén sós vízben puhára főzzük, majd turmixoljuk, és félretesszük. A golyócskákat 1,2 liter sós vízben puhára főzzük. Közben a vajon a lisztet aranysárgára pirítjuk, a megmosott és apróra vágott kaprot megfuttatjuk benne, majd hideg vízzel simára keverjük, és besűrítjük vele a levest. A tejfölt a turmixolt tökkel és egy kevés vízzel simára keverjük, és ezt is a leveshez adjuk. Beforraljuk, ha szükséges, sózzuk, és ízlés szerint, ecettel savanyítjuk. Jól behűtve tálaljuk.
Melegen is fogyasztható.

2013. november 20., szerda

Gazpacho

Hozzávalók:

  • 50 dkg paradicsom,
  • 30 dkg kígyóuborka,
  • 2 húsos, piros színű paprika,
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 7 dl marhahúsleves,
  • 2-3 evőkanál olívaolaj,
  • 1 kiskanál citromlé,
  • 3 dkg vaj,
  • őrölt bors;

a tálaláshoz:

  • 4 szelet kenyér,
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld
  • 1 kis csokor metélőhagyma,
  • jégkocka.

A paradicsomot leforrázzuk, a héját lehúzzuk, majd kettévágjuk, a csumáját kés a magját kiszedjük. Az uborkából néhány szeletet félreteszünk, a többit a kicsumázott paprikával együtt kockákra vágjuk. A megtisztított vöröshagymát negyedeljük, a fokhagymát összezúzzuk. Az összes összevágott zöldséget (az uborkaszeletek kivételével) turmixoljuk, és a hideg levessel felöntjük. Az olívaolajat meg a citromlevet belecsöpögtetjük, megborsozzuk, és jól záródó edénybe téve alaposan lehűtjük.
A kenyeret lehéjazzuk, kis kockákra vágjuk és a vajon aranysárgára pirítjuk. Tálaláskor a levesbe jégkockákat dobunk, a félretett uborkával díszítjük, és a tetejét megszórjuk finomra vagdalt petrezselyemmel és metélőhagymával. A frissen pirított kenyeret külön tálban kínáljuk mellé.

2010. szeptember 28., kedd

Szilvaleves

Hozzávalók:
  • 50 dkg kimagvalt szilva,
  • 2 dl tejszín,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 dl száraz vörösbor,
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj,
  • csipetnyi só,
  • citromlé és cukor ízlés szerint.
A szilvát kockára vágjuk és cukorral, csipetnyi sóval meg a fahéjjal ízesített 1 liter vízben puhára főzzük. A tejszínt simára keverjük a liszttel, a borral felhígítjuk, és kevergetve a levesbe szűrjük. Ha a szilva nem elég savanykás, pár csepp citromlével ízesítjük. Ha szükséges, megcukrozzuk, még egyszer átforraljuk, és lehűtjük.
Hidegen tálaljuk.

2010. július 15., csütörtök

Különleges meggyleves

Hozzávalók:
  • 60 dkg meggy,
  • 2-2 dl testes vörösbor és tejszín,
  • 1 evőkanál liszt,
  • só,
  • egy kevés cukor,
  • őrölt fahéj.
A meggyet lecsumázzuk, megmossuk, és úgy magozzuk ki, hogy a közben kicsorgó leve már a fa-
zékba kerüljön. A meggyet felöntjük annyi hideg vízzel, hogy ellepje, és forrástól számított 5 percig főzzük. Ekkor a gyümölcs egyharmad részét kivesszük, és kihűtjük.
A többi meggyet a levével együtt turmixoljuk, hozzáadjuk a bort, csipetnyi sóval, őrölt fahéjjal meg a cukorral ízesítjük, átforraljuk, végül a tejszínnel simára kevert liszttel besűrítjük. Beforraljuk, átszűrjük, és kihűlni hagyjuk.
Hozzáadjuk a félretett meggyet, és alaposan behűtve, csészében tálaljuk.

Hideg málnaleves

Hozzávalók:
  • 50 dkg málna,
  • 7 dkg porcukor,
  • 1,5-1,5 dl vörösbor és tejszín,
  • csipetnyi só,
  • késhegynyi őrölt fahéj,
  • néhány szem szegfűszeg,
  • fél citrom leve.
A málna egyharmadát – lehetőleg a szép szemeket – egy üvegtálba tesszük, és 5 dkg porcukorral meghintve jól behűtjük. A málna kétharmadát a maradék cukorral, a fahéjjal, szegfűszeggel meg csipetnyi sóval ízesített 1 liter vízben néhány percig forraljuk. Ezután a tejszínt beleöntjük, simára keverjük, majd turmixoljuk, és a borral hígítjuk. Átszűrt citromlével, és ha kell, cukorral ízesítjük, majd kihűlni hagyjuk.
Jégbe hűtve, csészében, a cukrozott málnaszemekkel tálaljuk.

2010. május 25., kedd

Erőleves

Hozzávalók:
  • 40 dkg marhacsont,
  • 30 dkg sovány marhahús,
  • 20 dkg leveszöldség,
  • 1-1 kicsi zeller és karalábé,
  • néhány kelkáposzta levél,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 1-2 csiperkegomba,
  • 1 kiskanál paradicsompüré,
  • egész bors,
  • só,
  • 1 tojásfehérje,
  • 1 zöldpaprika.
A húst ledaráljuk és elkeverjük a paradicsompürével meg a tojásfehérjével. A csonttal együtt hideg vízben feltesszük főni. Mikor felforr, a habját leszedjük, belerakjuk a zöldséget, hagymát, fokhagymát meg a gombát. Szemes borssal ízesítjük, és nagyon lassú forralással 4-5 órán keresztül főzzük. Az utolsó órában sózzuk. Mikor kész, a tűzről levéve pár percig állni hagyjuk, majd szűrőruhán keresztül átszűrjük. A zsírját teljesen leszedjük.
Tálalhatjuk forrón, nyers tojássárgájával, tojáskocsonyával, apró fánkocskákkal, vagy hidegen, jól lehűtve, de mindig csészében!
Ennek a levesnek teljesen tisztának és zsírtalannak kell lennie!

2009. szeptember 24., csütörtök

Áfonyaleves (főzés nélkül)

Hozzávalók:
  • 75 dkg áfonya,
  • 2 dl tejszín,
  • porcukor ízlés szerint.
A fekete vagy vörös áfonyaszemeket alaposan megmossuk, jól lecsepegtetjük, és porcelán vagy
cseréptálba téve porcukorral megszórjuk. 2-3 órán át állni hagyjuk, majd szitán áttörjük, és a saját
levével felengedjük. Jól összekeverjük, ha kell, még édesítjük, és alaposan behűtjük.
Előhűtött csészében, jó keményre felvert, cukrozott tejszínhabbal tálaljuk.

2009. szeptember 14., hétfő

Hideg paprikakrém-leves

Hozzávalók:
  • 40 dkg paradicsompaprika,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 3 paradicsom,
  • 10 dkg uborka,
  • 15 dkg fehér kenyér,
  • 20 dkg majonéz,
  • fél dl olaj,
  • só,
  • 1 mokkáskanálnyi őrölt bors,
  • 1 húsleveskocka;
  • a tálaláshoz 1 db zöld színű paprika.
Az olajban megpirítjuk a hámozott kenyérszeleteket. A paprikát kicsumázzuk, az uborkát és a
hagymát megtisztítjuk. A leveskockából az előírás szerint levest készítünk, majd lehűtjük.
A pirított kenyeret, a paprikát, hagymát, paradicsomot, uborkát nyersen ledaráljuk, és turmixoljuk. Lassanként hozzákeverjük a majonézhez, és a hideg levessel krémleves sűrűségűre hígítjuk. Sóval, borssal ízesítjük, és tálalásig jégbe hűtjük.
Kockára vágott zöld színű paprikával díszítve adjuk asztalra.

2009. május 16., szombat

Szederleves

Hozzávalók:
  • 40 dkg fehér szeder,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 2 dl tejszín,
  • 4 evőkanál cukor,
  • fél citrom leve,
  • só,
  • fekete szederszemek és tejszínhab a tálaláshoz.
A szedret megmossuk, 8 dl vízben felfőzzük és áttörjük. Ismét felforraljuk, és behabarjuk a tejszínnel simára kevert liszttel. Cukorral, csipetnyi sóval ízesítjük, még egyszer átforraljuk, és ha kihűlt, beletesszük az átszűrt citromlevet is, és jól behűtjük.
Előhűtött csészékben, tejszínhabbal, és alaposan megmosott fekete szederszemekkel díszítve tálaljuk.

Gazdag eperleves

Hozzávalók:
  • 1 liter tej,
  • 15 dkg cukor,
  • fahéj,
  • szegfűszeg,
  • 2 tojásfehérje,
  • 50 dkg tisztított eper,
  • 2 dl vörösbor.
A tejet 10 dkg cukorral, egy darabka fahéjjal meg néhány szem szegfűszeggel felforraljuk. Közben a tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük, és a forrásban lévő levesbe nagy galuskákat szaggatunk belőle. Mindkét oldalukon 1-1 percig főzzük, majd szűrőkanállal egy szitára szedjük, és alaposan lecsepegtetjük. A tejet lehűtjük, a szita alatt összegyűlt tejet is hozzáöntjük, és kb. 40 dkg eperrel turmixoljuk. A borral felkeverjük, és tálalásig jégbe hűtjük.
Behűtött csészékben, a habgaluskákkal meg a maradék eperrel koronázva tálaljuk.