A következő címkéjű bejegyzések mutatása: túró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: túró. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 2., szerda

Rántott túrószelet

Hozzávalók:

  • 15 dkg tehéntúró,
  • 10 dkg juhtúró,
  • 2 tojás,
  • 3 dl tej,
  • 3 evőkanál liszt,
  • 3 dkg vaj,
  • 1 kiskanál reszelt vöröshagyma,
  • 1 evőkanál búzadara,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • só;
  • a bundázáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa;
  • a sütéshez olaj.

A vajat a liszttel 1-2 percig pirítjuk, majd felengedjük a tejjel. Simára keverve addig főzzük, míg az edény falától el nem válik. Kihűtjük, és belekeverjük az áttört túróféléket, a nyers tojásokat, a búzadarát, a fűszereket meg a finomra vágott petrezselymet. 10 percig pihentetjük, és vizes kézzel szeleteket formázunk belőle. A szokott módon bundázzuk, és bő, forró olajban szép pirosra sütjük. Lecsepegtetve, azonnal tálaljuk.

2014. október 21., kedd

Pikáns húskrokett

Hozzávalók:

  • 40 dkg főtt marhahús,
  • 2 evőkanál liszt,
  • 2 dl tej,
  • 4 dkg vaj,
  • 2 tojás, grillfűszer;
  • a bundázáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa;
  • a sütéshez olaj;
  • a tetejére 15 dkg áttört tehéntúró, 2 dl tejszín, 3 púpozott evőkanál ecetes torma, 1 kicsi, keményhúsú paradicsom, só, csipetnyi őrölt fehérbors, 1 nagy csokor metélőhagyma.

A húst finomra daráljuk. A hideg tejet a liszttel simára keverjük, a vajat hozzáadjuk, és kevergetve sűrűre főzzük, majd kihűtjük. Ekkor a darált hússal meg a tojással összekeverjük, és grillfűszerrel ízesítjük. Egy hideg vízzel leöblített deszkán hüvelykujjnyi vastagra, és hosszú téglalap alakúra nyújtjuk, majd vízbe mártogatott éles késsel kétujjnyi széles kroketteket vágunk belőle. Ezeket lisztbe, felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk, és bő olajban szép pirosra sütjük. Egy előmelegített, forró tálra szedjük, és a következő mártást hosszában a közepére halmozzuk.
A mártáshoz a túrót sóval, borssal, finomra vágott metélőhagymával, meg ecetes tormával ízesítjük, majd beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt. A lehéjazott, kimagozott, nagyon apróra vágott paradicsomot is hozzákeverjük. Azonnal, párolt rizzsel tálaljuk.

2010. január 9., szombat

Finom túrós torta

Hozzávalók:
a tésztához:
  • 11 dkg vaj,
  • 15 dkg liszt,
  • 6 dkg porcukor,
  • 1 tojás sárgája;
a töltelékhez:
  • 40 dkg túró,
  • 3 tojás,
  • 10 dkg kristálycukor,
  • 2 dkg vaníliás cukor,
  • 4 dkg mandula;
  • a tetejére 1 tojás sárgája.
A tésztához valókból porhanyós tésztát gyúrunk. A nagyobbik felével kibélelünk egy tortaformát, a maradékból pedig egyforma rudacskákat sodrunk, amiket majd a torta tetejére rakunk.
A töltelékhez szitán áttörjük a túrót, majd a tojások sárgájával, a kristály- és vaníliás cukorral, a meghámozott és ledarált mandulával alaposan kikeverjük. Végül lazán belekeverjük a kemény habbá felvert tojásfehérjéket is. A tölteléket rásimítjuk a tésztára, majd a tésztarudacskákkal berácsozzuk a tetejét. Ezt megkenjük felvert tojássárgával.
Kb. 180 fokos sütőben, vigyázva, hogy ki ne száradjon, megsütjük. A sütés félidejénél takarjuk le sütőpapírral, hogy a tészta ne barnuljon meg túlságosan. A sütőből kivéve pihentetjük, húlni hagyjuk, majd felszeletelve tálaljuk.

2009. december 17., csütörtök

Stájer metélt

Hozzávalók:
  • 50 dkg tehéntúró,
  • 4 tojás,
  • 25 dkg liszt,
  • 12 dkg kristálycukor,
  • 3 csomag vaníliás cukor,
  • 5 dkg mazsola,
  • 2 dkg vaj.
A túrót szitán áttörjük, enyhén sózzuk, és annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy lágy gyúrt tésztát kapjunk. lisztezett deszkán kisodorjuk, majd ujjnyi széles metéltre vágjuk. A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük és kivajazott lábasba szedjük.
A tojások sárgáját kikeverjük a kristály- és vaníliás cukorral meg a mazsolával. Belekeverjük a kifőzött tésztát meg a kemény habbá vert tojásfehérjét. Lazán összekeverjük, majd egy kivajazott tűzálló tálba rakjuk. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb. fél órán át sütjük.
Melegen tálaljuk.

Sonkás-túrós tekercs

Hozzávalók:
  • 20 dkg tehéntúró, 20 dkg torma,
  • 10 dkg kígyóuborka,
  • 40 dkg vékonyra szeletelt pulykasonka,
  • 1 kis csokor petrezselyem,
  • só,
  • pár csepp citromlé,
  • mokkáskanálnyi köménymag,
  • 1 dkg cukor,
  • 8 dkg margarin,
  • 8 szelet barna kenyér;
  • a díszítéshez petrezselyemzöld és uborkaszeletek.
A tormát megtisztítjuk, és finomra lereszeljük. A kígyóuborkát meg a petrezselyemzöldet alaposan megmossuk, és finomra vágjuk.
A túrót szitán áttörjük, és összekeverjük a lereszelt tormával, az uborkával meg a petrezselyemmel. Sóval, cukorral, pár csepp citromlével meg a köménnyel ízesítjük. Még egyszer jól összekeverjük.
A sonkaszeleteket leterítjük, egyenként megtöltjük a túrótöltelékkel, majd felcsavarjuk. Letakarva, 1-2 órán át hűtőben érleljük.
A kenyérszeleteket margarinnal megkenjük, és rárakjuk a ferdén elvágott sonkatekercseket. Petrezselyemlevéllel, valamint uborkaszeletekkel díszítve tálaljuk.

2009. március 18., szerda

Ausztriai túróleves

Hozzávalók:
  • 15 dkg sovány túró,
  • 1 evőkanál sima liszt,
  • 1 evőkanál étolaj,
  • 2 dl tejföl,
  • 8 dl marhahúsleves,
  • só,
  • őrölt fehér bors,
  • 2 szelet fekete kenyér;
  • olaj a pirításhoz;
  • snidling és pirospaprika meghinteni.
Egy nagy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és belekeverjük a szitált lisztet. Rövid ideig pirítjuk, majd mielőtt még színt kapna, felöntjük a zsírtalanított húslevessel, simára keverjük, és kis lángon 20 percig főzzük. A tejfölt kevés vízzel felkeverjük, és a levesbe öntjük. Kis lángon beforraljuk, majd sóval és borssal ízesítjük.
A kenyérszeleteket lehéjazzuk, vékony csíkokra vágjuk, az olajban megpirítjuk, majd kiszedjük, és papírtörölközőn leszárítjuk.
A túróból két evőkanállal galuskákat formázunk, jól összenyomkodjuk, és előmelegített tányérakra tesszük. Ráöntjük a tűzforró levest, majd beletesszük a kenyércsíkokat is. A tetejét meghintjük apróra vágott snidlinggel és pirospaprikával, majd azonnal tálaljuk.

2009. március 16., hétfő

Túrópuding

Hozzávalók:
  • 2 db zsemle,
  • 2 dl tej,
  • 30 dkg tehéntúró,
  • 10 dkg vaj,
  • 5 dkg kristálycukor,
  • 6 tojás,
  • 12 dkg porcukor,
  • 3 dkg mazsola,
  • 10 dkg dióbél,
  • fél citrom héja.
A mazsolát langyos vízben feláztatjuk, majd kicsit kinyomkodjuk. A zsemléket meghámozzuk és tejben megáztatjuk. Ezután kicsavarjuk, és a túróval együtt áttörjük. A pudingformát kivajazzuk, és kristálycukorral beszórjuk.
A vaj többi részét a tojások sárgájával és a porcukorral jól kikeverjük. Kevés reszelt citromhéjjal ízesítjük, és hozzátesszük a túrót, a mazsolát, a durvára tört dióbelet, majd az egészet alaposan összekeverjük. Végül hozzáadjuk a tojások felvert habját, óvatosan belekeverjük és a masszát elosztjuk az előkészített formákba.
A formákat vízfürdőbe állítjuk, és sütőben, tűpróbáig gőzöljük.
Tálaláskor a formákból kiborított pudingot vékonyan meghintjük porcukorral.