- 15 dkg sovány túró,
- 1 evőkanál sima liszt,
- 1 evőkanál étolaj,
- 2 dl tejföl,
- 8 dl marhahúsleves,
- só,
- őrölt fehér bors,
- 2 szelet fekete kenyér;
- olaj a pirításhoz;
- snidling és pirospaprika meghinteni.
Egy nagy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és belekeverjük a szitált lisztet. Rövid ideig pirítjuk, majd mielőtt még színt kapna, felöntjük a zsírtalanított húslevessel, simára keverjük, és kis lángon 20 percig főzzük. A tejfölt kevés vízzel felkeverjük, és a levesbe öntjük. Kis lángon beforraljuk, majd sóval és borssal ízesítjük.
A kenyérszeleteket lehéjazzuk, vékony csíkokra vágjuk, az olajban megpirítjuk, majd kiszedjük, és papírtörölközőn leszárítjuk.
A túróból két evőkanállal galuskákat formázunk, jól összenyomkodjuk, és előmelegített tányérakra tesszük. Ráöntjük a tűzforró levest, majd beletesszük a kenyércsíkokat is. A tetejét meghintjük apróra vágott snidlinggel és pirospaprikával, majd azonnal tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése