2010. november 10., szerda

Erdélyi töltött káposzta cserépedényben

Hozzávalók, 10 személyre:
  • 1 kg darált sertéshús,
  • 10 dkg nyers rizs,
  • 5 dkg füstölt szalonna,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 2 tojás,
  • 20 db savanyított káposztalevél,
  • 1 kg savanyított káposzta,
  • 25 dkg füstölt sertéshús,
  • 25 dkg bőrös sertéshús,
  • 25 dkg marhafartő,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 4 dl tejföl;
  • a tetejére 2-3 evőkanál paprikás zsír
A cserépfazekat legalább 12 órán át hideg vízben áztatjuk, a fedelével együtt.
A káposztaleveleket meg a savanyított káposztát hideg vízben átöblítjük, majd lecsepegtetjük. A szalonnát kis kockákra vágjuk, kiovasztjuk, és megfuttatjuk rajt az apróra vágott vöröshagymát. A végén belerakjuk a finomra vagdalt fokhagymát is és lehúzzuk a tűzről. A rizst folyó vízzel átmossuk, lecsepegtetjük. A darált húst összekeverjük a nyersen hagyott rizzsel, a szalonnás pirított hagymával meg a tojásokkal. Sóval, borssal ízesítjük, és a káposztalevelekbe töltjük. A két végüket behajtjuk.
A fazék aljára savanyúkáposztát terítünk, rárakjuk a marha és sertéshúst, valamint a füstölthúst. Ezt betakarjuk a maradék káposztával. A tetejére rakjuk a töltött káposztákat, egy kevés vízzel felöntjük, és platnis tűzhelyre, vagy vaslappal fedett lángra rakjuk. Lassan felforraljuk, majd a fedelét rátéve, közepesen meleg sütőben 4-5 órán át pároljuk.
Tálalás előtt a töltelékeket meg a húsdarabokat kiszedjük, a káposztát a tejföllel összehabarjuk. A töltelékeket visszarakjuk, a húsokat feldaraboljuk és az étel tetejére rakjuk.
Paprikás zsírral meglocsolva kínáljuk.
Ezt az ételt hagyományosan kemencében szokták megfőzni. Ha van rá mód, így készítsük el mi is. Meg eleht főzni fém edényben is, de akkor kevésbé lesz ízletes.

3 megjegyzés:

  1. Szeretném kérdezni, hogy most vásárolt erdélyi mázas edényt is be kell áztatni ? Kemencében sütném! Hideg sütő? Lassan felmelegedés? Vagy bírja a 270C - t? Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mázas cserépfazékkal sajnos nincs tapasztalatom. A máza miatt nem veszi fel a vizet, ezért nem kell beáztatni.
      A mellékelt útmutatóban, ott kell lennie a használat módjának.
      Itt egy leírás a használathoz:
      Mázas, és Natúr cserépedények használata
      A cserépfazékban főtt ételek íze nagyon jó, mivel hosszabb ideig készül el benne az étel, jól összeérnek benne a nyersanyagok. Milyen ételeket készíthetünk benne? Gyakorlatilag szinte minden fazékban, lábasban készülő szaftos ételhez jó. Szabadtéri használathoz – nyáron – kipróbálhatjuk a cserépfazékban főtt lecsót, paprikás krumplit, babgulyást, gulyáslevest, készíthetünk pörköltet, de akár töltött káposztát is főzhetünk a szabad ég alatt.
      Vannak tűzálló és nem tűzálló cserépedények. A mázatlan edényeket be kell áztatni, míg a mázast nem.
      FONTOS:
      Gáztűzhelyre és nyílt lángra csak az arra alkalmas tűzálló samottos agyagból készült edény szabad rakni. Ha nem volt a csomagoláson vagy a készítő nem mondta akkor ne tegyük lángra, mert elrepedhet. Az erre alkalmas cserépedények is csak nagy odafigyeléssel és óvatossággal használható. Tegyünk vaslapot a cserépedény alá. Gázlángon vastag lángelosztóval használható, amire még hidegen tesszük a cserépedényt. A forró cserépedényt nem öntjük fel hideg vízzel, ez a legnagyobb különbség a fémlábas használatához képest. A főzés úgy történik, hogy felengedjük vízzel és beletesszük a főznivalót. Ami hamarabb megfő, azt később tesszük bele, ez némi tapasztalatot igényel, hogy semmi ne főjön szét, de ne is maradjon nyers. A cserépedényben való főzés lényege, alacsony hőmérsékleten, hosszú ideig való főzés, tehát nem kell maximumon égetni a gázt, csak amíg átmelegszik a lángelosztó, és az edény. A cserépedény – főleg első használatkor – el fog szívni némi nedvességet a főznivalóról, ezt után tölthetjük szükség esetén. Levesnél nem feltűnő, de például töltött káposztánál, aminek kevesebb a leve, ajánlott az utántöltés.
      Sütőben 2-300 °C nem árthat neki, akár mázatlan vagy mázas, mivel 1000 °C –on égetik. De azért itt is óvatosnak kell lennünk; fokozatosan kell emelni a hőfokot.
      Kemencébe csak TŰZ- ÉS LÁNGÁLLÓ edényt szabad betenni, itt se számít, hogy mázatlan vagy mázas. A kemencébe a parazsat ne hagyjuk közvetlen a cserépedény közelében.
      A samottos edényt onnan lehet megismerni durvaszemcsés a felszíne. Ezek a direkt sütőedények, amiket lehet sütőben és kemencében is használni.
      Bográcsként való használatkor a következőkre kell ügyelni: üresen ne tegyük a tűz fölé, a felforrósodott edényt ne öntsük fel hirtelen hideg vízzel.
      Használata: csakis hideg sütőbe szabad rakni, rácsra és szép lassan elkezdjük fokozni a hőfokot. Ha kész az étel soha nem szabad hirtelen lehűteni, fadeszkára, hőálló alátétre vagy egy száraz ruhára rakjuk.

      Törlés
    2. Köszönöm a segítségét, nem szeretném ha a karácsonyi menü megsemmisülne!

      Törlés