Hozzávalók:
- egy fiatal, kb. 2 kg-os kacsa,
- 1 kis csokor friss kakukkfű,
- só,
- frissen őrölt bors,
- 6 gerezd fokhagyma,
- 1 kis fej vöröshagyma,
- 4 dkg vaj,
- 1,5-1,5 dl száraz portói bor és pecsenyelé,
- egy kevés Worcester,
- 1 teáskanál étkezési keményítő;
- a formához vaj;
- a díszítéshez áfonyalekvár.
A kacsa bőrét gondosan lefejtjük és félretesszük. A húst óvatosan lefejtjük a gerincről, a combokat kicsontozzuk. (A csontokból levest, vagy alaplevet főzhetünk.)
A májat a hússal együtt sóval, borssal meg finomra vágott kakukkfűvel ízesítjük. Egy sütőformát vajjal kikenünk, kibéleljük a kacsa bőrével, beletesszük a húsdarabokat, és 1 gerezd zúzott fokhagymával ízesítjük. Ezután a bőrt a tetejére hajtjuk és előmelegített sütőben, 200
°C-on kb. 40 percig sütjük.
Kivesszük a formából, majd a visszamaradt zsiradékról leöntjük a fölösleget. A pecsenyelét átöntjük egy serpenyőbe, majd a borral és a együtt beforraljuk.
A finomra vágott vöröshagymát meg az egészben hagyott fokhagymagerezdeket a felforrósított 4 dkg vajon világosra pirítjuk, és hozzáadjuk a pecsenyeléhez. Az étkezési keményítőt egy kevés vízben feloldjuk, majd besűrítjük vele a mártást. Végül sóval, borssal és Worcesterrel ízesítjük.
A kacsát felvágjuk, és előmelegített tányérakon, a mártással körülöntve, áfonyalekvárral díszítve, burgonyakrokettel körítve, forrón tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése