2014. október 12., vasárnap

Szőlőzselé

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 2 kg szőlő (fehér és kék vegyesen),
  • 1,6 kg kristálycukor.

A szőlőt alaposan megmossuk, leszemezzük, és a cukorral összekeverve 1 órán át állni hagyjuk. Ezután addig főzzük, míg a szőlőszemek meg nem töppednek, majd az egészet turmixoljuk. Végül egy szitán áttörjük, hogy a magok kikerüljenek belőle. Ezt követően kis lángon, állandóan kevergetve addig forraljuk, míg egy tányérra csöppentve belőle, meg nem kocsonyásodik.
Kisebb felmelegített üvegekbe töltjük, meleg helyre rakjuk, hogy a teteje egy kicsit megbőrösödjön. Csak ezután zárjuk le az üvegeket. Száraz gőzben hagyjuk kihűlni, és napfénytől védett, hűvös helyen tároljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése