2009. november 28., szombat

Karamelles banán

Hozzávalók:
  • 4 banán,
  • 15 dkg kristálycukor,
  • 2 dl tej,
  • 2 tojás sárgája,
  • 1 kávéskanál liszt,
  • 2 evőkanál kristálycukor,
  • cukrozott tejszínhab a tetejére.
A 15 dkg cukrot világos barnára pirítjuk, majd felöntjük a tejjel, és kevergetve addig forraljuk, míg a karamell fel nem olvad. A tűzről levéve kicsit hűlni hagyjuk.
Közben a tojások sárgáját simára keverjük a liszttel, meg 2 evőkanál cukorral. Hozzáöntjük a karamellás tejet, és gőz felett, állandóan keverve, krémsűrűségűre főzzük. Kihűlni hagyjuk, majd hűtőbe rakjuk.
Tálaláskor a megtisztított banánokat 5 mm vastag szeletekre vágjuk, hűtött kistányérokra elosztjuk, és evőkanállal rárakjuk a karamellkrémet. A tetejét cukrozott tejszínhabbal díszítjük.

Sertésérmék gombával, ananásszal

Hozzávalók:
  • 60 dkg tisztított sertés szűzpecsenye,
  • 30 dkg csiperke gomba,
  • 20 dkg konzerv ananász,
  • 5 dkg vaj,
  • só;
A szűzpecsenyét érmékre vágjuk, majd a felforrósított vajban mindkét oldalukat hirtelen megsütjük. A zsiradékból kivéve félre tesszük. Visszamaradt levében megpirítjuk a megtisztított és felszeletelt gombát. Sóval ízesítjük, majd addig pároljuk, míg a saját levét el nem főtte. Ekkor hozzáadjuk a feldarabolt és lecsepegtetett ananászt, valamint az elősütött érméket. Fedő alatt további 10 percig pároljuk.
Frissen, rizi-bizivel kínáljuk.

Narancsos tormamártás

Hozzávalók 1 adaghoz:
  • 25 dkg tisztított alma,
  • 10 dkg tisztított torma,
  • 2 narancs,
  • fél citrom,
  • 3 db kockacukor;
A narancsokat alaposan megmossuk és szárazra töröljük. Az almát meg a tormát finom lyukú reszelőn lereszeljük, és összekeverjük. A kockacukrokat az almás tormára dörzsöljük a narancsok héján, majd rácsavarjuk a narancsok, valamint a fél citrom levét is. Végül egy kevés narancshéjat is reszelünk bele. Alaposan összekeverjük, és lefedve, hűtőben 2 órán át érleljük.
Sült húsok mellé kínáljuk.

Belga libaragu

Hozzávalók:
  • 80 dkg libahát,
  • 1 húsleveskocka,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 tojássárgája,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • késhegynyi kakukkfű,
  • só.
A libahátról a bőrt a hájjal együtt lefejtjük, és kockára vágva kisütjük. A zsírból 2 evőkanálnyit fel
forrósítunk, és a feldarabolt húst megpirítjuk rajt. Egy kevés vízzel felöntjük, zúzott fokhagymával, kakukkfűvel és a leveskockával ízesítjük, majd fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. Végül rövid lére sütjük.
A tejfölt simára keverjük a tojássárgájával, és behabarjuk vele a ragut. Átforrósítjuk, de már nem forraljuk fel. Ha szükséges megsózzuk. Héjában sült burgonyával tálaljuk.

Ananászos májragu

Hozzávalók:
  • 50 dkg csirkemáj szív nélkül,
  • 20 dkg csiperkegomba,
  • 1 csapott evőkanál liszt,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 5 dkg margarin,
  • 2-3 szelet konzerv ananász,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • só,
  • őrölt fehér bors.
A májat csíkokra vágjuk, és a lisztben megforgatjuk. Az apróra vágott vöröshagymát a margarinon megfuttatjuk, hozzáadjuk a májat, valamint a megtisztított, felszeletelt gombát. Borssal ízesítve néhány percig pirítjuk, majd a saját levében puhára pároljuk. Végül a lecsepegtetett, kis darabokra vágott ananászt is hozzáadjuk. Átforrósítjuk, ha szükséges, sózzuk, majd vágott petrezselyemmel meghintve, azonnal tálaljuk.

Bableves erdőkerülő módra

Hozzávalók:
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 6 dkg liszt,
  • 20 dkg angol szalonna,
  • 4 közepes burgonya,
  • 20 dkg fehérbab,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 1 liter marhahúsleves,
  • egy kevés ecet,
  • vágott petrezselyem meghinteni.
A babot átválogatjuk, megmossuk és legalább 8 órán át hideg vízben áztatjuk.
A hideg marhahúslevesbe rakjuk a babot, félpuhára főzzük benne, majd hozzáadjuk a nagy kockákra vágott burgonyát. Borssal ízesítjük, és készre főzzük. Az elforrt levét vízzel pótoljuk.
Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk, és aranysárgára pirítjuk benne a finomra vágott hagymát. Hozzáadjuk a lisztet, rántást készítünk, amit hideg vízzel öntünk fel,simára keverjük, és berántjuk vele a levest. Még egyszer átforraljuk.
Közben kiolvasztjuk a lebőrözött és kockára vágott szalonnát, leöntjük a zsírját, és a pörcöt a levesbe tesszük. Ha szükséges, sóval és borssal utánaízesítjük. Pár csepp ecettel savanyítjuk.
Tálalás előtt meghintjük vágott petrezselyemmel.

2009. november 21., szombat

Zalai marhanyelv-pörkölt

Hozzávalók:
  • 1,5 kg főtt és tisztított marhanyelv,
  • 5 dkg füstölt szalonna,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • mokkáskanálnyi majoránna,
  • 2 evőkanál paradicsompüré,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 2 főtt tojás.
A kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk, és megfonnyasztjuk rajt a finomra vágott vöröshagymát. Beleforgatjuk a kockára vágott nyelvet, és sóval, borssal, majoránnával, valamint zúzott fokhagymával ízesítjük. Egy kevés vízzel felhígítjuk a paradicsomot, felengedjük vele a pörköltet, és 15-20 percig pároljuk.
Tálaláskor cikkekre vágott főtt tojást rakunk rá, és finomra vágott petrezselymet hintünk a tetejére. Galuskát és valamilyen savanyúságot adunk mellé.
Készíthetjük sertésnyelvből is.

Ananászos savanyú káposzta

Hozzávalók:
  • 60 dkg savanyú káposzta,
  • só,
  • 1 babérlevél,
  • néhány szem egész bors és borókabogyó,
  • 2 evőkanál pecsenyeszaft,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 3 evőkanál olaj,
  • pár csepp ecet,
  • 1,5 dl marhahúsleves (lehet kockából is),
  • 4 evőkanál száraz, könnyű fehérbor,
  • 30 dkg darabolt, konzerv ananász.
A káposztát hideg vízben átmossuk, jól lecsepegtetjük, kinyomkodjuk, majd késsel összevagdossuk. Egy nagy edényben felforrósítjuk az olajat, és világosra pirítjuk benne a csíkokra vágott vöröshagymát.
Meglocsoljuk egy öntetnyi ecettel, majd felöntjük a pecsenyelével, a levessel és a borral. Hozzáadjuk a káposztát, a borókabogyót, a borsot, a babérlevelet, és megsózzuk. Gyakori keverés mellett, kis lángon, fedő alatt, kb. fél óra alatt puhára pároljuk. Ezután beletesszük az ananászdarabokat, és pár percig még együtt pároljuk.
Különféle sültek mellé, – különösen vadhúsokhoz – forrón tálaljuk.

Egyszerű halleves

Hozzávalók:
  • 75 dkg haltej és ikra,
  • 1 csomó leveszöldség,
  • só,
  • babérlevél,
  • egész bors,
  • citromlé,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 2 zsemle.
A haltejet és -ikrát meg a megtisztított és karikára vágott zöldséget 1 liternyi sós vízben feltesszük főni. Lassú tűzön forraljuk, belerakjuk a babért meg a borsot, majd az egészet puhára főzzük. Citromlével ízesítjük.
Az ikrát és a haltejet kiszedjük, a levesből és szeletekre vágjuk. A lisztet a tejföllel simára keverjük, és a levest behabarjuk. Átforraljuk, a haltejet meg az ikrát visszarakjuk bele, és aranysárgára pirított zsemleszeletekkel forrón tálaljuk.

Firenzei töltött tojás

Hozzávalók:
  • 8 keményre főzött tojás,
  • 50 dkg paraj,
  • 10 dkg vaj,
  • 10 dkg eidami sajt,
  • 20 dkg főtt, füstölt tarja,
  • 1 dl tejföl,
  • sajt,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • csipetnyi reszelt szerecsendió.
Sós vízben megfőzzük a megtisztított parajt, alaposan lecsepegtetjük, összevagdaljuk, megborsozzuk, az olvasztott vajjal meglocsolva összekeverjük, és egy nagy tűzálló tálba terítjük.
A megtisztított tojások tetejéről egy lapot levágunk, sárgájukat kiszedjük, összetörjük, majd a ledarált hússal meg a tejföllel összekeverjük. Hozzáadjuk a kockára vágott tojástetőket is, és szerecsendióval ízesítjük. A masszát visszatöltjük a tojásfehérjékbe. Mindegyikre egy vékony
sajtszeletet borítunk, és a tojásokat a tálba terített parajra ültetjük. Forró sütőben a sajt ráolvadásáig sütjük. Azonnal tálaljuk!

2009. november 12., csütörtök

Szűzérmék rozmaringmártással

Hozzávalók:
  • 80 dkg borjú szűzpecsenye,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • egy kevés őrölt kömény,
  • 3-4 evőkanál olaj,
  • 2-3 rozmaringágacska,
  • 1,5 dl testes vörösbor,
  • 2,5 dl pecsenyelé (lásd: Abasári töltött dagadó)
  • 2 paradicsom,
  • csipetnyi kakukkfű,
  • 20-20 dkg karotta és cukkini,
  • egy darabka vaj,
  • rozmaring a díszítéshez.
A paradicsomot lehéjazzuk, és vastag karikákra vágjuk. A húsról levagdossuk az esetleges zsiradékot és hártyákat, majd 8 szeletre vágjuk. Kézzel simára nyomkodjuk, majd sóval, borssal és köménnyel ízesítjük. A megmosott, és megtisztított, tetszetős darabokra vágott karottát meg a szintén szép darabokra vágott cukkinit sós vízben félpuhára főzzük, hideg vízzel leöblítjük, sózzuk, majd egy darabka vajra dobva melegen tartjuk.
Egy nagy edényben felforrósítjuk az olajat, és a hússzeletek mindkét oldalát átsütjük benne. Kivesszük, és melegen tartjuk. A visszamaradt zsírból leöntjük a fölösleget, majd beletesszük a kakukkfűvel meghintett paradicsomot, és mindkét oldalán átsütjük. Kivesszük, és szintén melegen tartjuk.
A bort meg a pecsenyelevet a serpenyőbe öntjük, és rövid ideig forraljuk. Hozzáadjuk a rozmaringot, belerakjuk a hússzeleteket, és puhára pároljuk. Ezután a húst kiszedjük belőle, a mártást egy kevés víz hozzáadásával jól összeforraljuk, majd sűrű szitán áttörjük.
A hússzeleteket előmelegített tányérokra rakjuk, leöntjük a mártással, és a vajas karottával
meg cukkinivel, a sült paradicsomszeletekkel körítjük. Rozmaringgal díszítve tálaljuk.

Alexander saláta

Hozzávalók:
  • 2 kisebb zeller,
  • 2 alma,
  • 3 narancs,
  • 1 citrom leve,
  • 1 tubus majonéz,
  • 2 dl tejszín,
  • egy kevés vágott tárkonylevél,
  • 5 dkg vágott mandula,
  • só,
  • néhány salátalevél.
A megtisztított zellert enyhén sós vízben puhára főzzük, majd lecsepegtetjük és kihűtjük. Az almákat meg 2 narancsot megtisztítunk, és a zellerrel együtt vékony szeletekre vágjuk.
A majonézt simára keverjük a tejszínnel, a citromlével meg a maradék narancs levével. Sóval és tárkonnyal ízesítjük, majd összekeverjük a salátával, valamint a vágott mandulával. Salátalevelekkel bélelt tálban, narancsszeletekkel díszítve, jó hidegen tálaljuk.

2009. november 4., szerda

Indiai lencse

Hozzávalók:
  • 25 dkg lencse,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 2-3 gerezd fokhagyma,
  • 1 evőkanál szójamártás,
  • 1-1 késhegynyi kakukkfű, bazsalikom, rozmaring, őrölt bors, és currypor,
  • csipetnyi reszelt szerecsendió,
  • kiskanálnyi liszt.
A lencsét gondosan átválogatjuk, majd egy éjszakán át hideg vízben áztatjuk.
Másnap az olajon aranysárgára sütjük az apróra vágott vöröshagymát. A zúzott fokhagymát belekeverve kissé megfonnyasztjuk. Ezután a levével együtt beleöntjük a lencsét, és kakukkfűvel, bazsalikommal, rozmaringgal, borssal meg reszelt szerecsendióval ízesítjük. A lencsét fedő alatt félpuhára főzzük, majd hozzáadjuk a szójamártást, és teljesen megpuhítjuk. Csak ekkor hintjük meg a curryvel.
Egy kevés vízzel simára keverjük a lisztet, majd besűrítjük vele a főzeléket, és még egyszer átforraljuk.

Csipetke

Hozzávalók:
  • 1 egész tojás,
  • finomliszt,
  • só.
A tojást összedolgozzuk 15 dkg liszttel, enyhén sózzuk, majd sima tésztává gyúrjuk. Ha szükséges, adjunk hozzá még annyi lisztet , hogy rugalmas, eléggé kemény tésztát kapjunk.
Ezt a tésztát lisztes kézzel apró darabkákra csipkedjük, egy vékonyan kilisztezett deszkára terítjük, és pár percig szikkadni hagyjuk. Levesben, vagy sós vízben kifőzzük.
Ha többet készítünk belőle, a tésztát még keményebbre gyúrjuk meg. Meleg sütőben szárítsuk ki, és száraz hűvös helyen, vászonzsákban tároljuk. Ha kellőképpen kiszárítottuk, hetekig eláll.

Brokkoli söberlin

Hozzávalók:
  • 30 dkg tisztított brokkoli,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 7 dkg vaj,
  • 3 tojás,
  • 1 tojássárgája,
  • 9 dkg liszt,
  • 3 dkg reszelt Parmezán,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • csipetnyi reszelt szerecsendió,
  • 1 kis csokor petrezselyem.
A brokkolit blansírozzuk, azaz enyhén sós vízben leforrázzuk, majd hideg vízzel leöblítjük. Ez után jó alaposan lecsepegtetjük, és apróra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, és 2 dkg vajon világosra pirítjuk.
A tojást és a tojássárgáját megsózzuk, és gőz felett sűrű krémmé verjük. Levesszük a gőzről, és addig verjük tovább, míg telesen ki nem hűl. Ezután hozzáadjuk a hagymát, a brokkolit, a finomra vágott petrezselymet meg a sajtot. Sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük. A szoba hőmérsékletű vajat meg a szitált lisztet szintén hozzákeverjük.
A masszát egy sütőpapírral kibélelt szögletes tortaformába töltjük, és előmelegített sütőben 210 °C-on kb. 30 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk, a papírt lehúzzuk róla, és rombusz vagy négyzet alakúra vágjuk. Húsleveshez adjuk betétnek.

Bécsi belsőségleves

Hozzávalók:
  • 1-1 fél sertéstüdő, -nyelv és -szív,
  • 2 babérlevél,
  • 1 kakukkfűág,
  • néhány szem egész bors,
  • só,
  • 2 karotta (sárgarépa),
  • 1 petrezselyemgyökér,
  • 1 zeller,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 2 evőkanál sima liszt,
  • 2 evőkanál vaj,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 2 dl tejföl,
  • pár csepp ecet,
  • citromlé ízlés szerint,
  • petrezselyem a díszítéshez.
A belsőségeket 1 órán át hideg vízben áztatjuk. Ezután 2 liter hideg vízben – amelybe babérlevelet, kakukkfüvet, szemes borsot és sót tettünk – kis lángon feltesszük főni. A karottát, a zellert és a gyökeret megtisztítjuk, megmossuk, és a levesbe rakjuk. Az egészet együtt megfőzzük, kiszedjük a léből és félretesszük.
A vajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a finomra vágott vörös- és fokhagymát meg a lisztet. (A fokhagymát a végén tegyük hozzá!) Ezután felöntjük a belsőségek leszűrt levével, és simára keverve beforraljuk. Időnként keverjük meg, nehogy leégjen.
Közben vékony csíkokra vágjuk a belsőséget, apróra a zöldségeket. A vagdalékot hozzáadjuk a leveshez, majd újra felforraljuk. A tejfölt felkeverjük, behabarjuk vele a levest, felforrósítjuk, végül pár csepp ecettel, citromlével, valamint sóval és borssal ízesítjük.
Petrezselyemmel díszítve, nagyon forrón tálaljuk.