2010. június 16., szerda

Nyúlkrémleves

Hozzávalók:
  • 1 házinyúl csontja,
  • 1 nyúl mája,
  • 1 szál karotta,
  • 1 babérlevél,
  • 8-10 petrezselyemzöld szára,
  • 1 szál újhagyma,
  • 1 dl fehérbor,
  • 10 dkg vaj,
  • 1 dl tejszín,
  • 1 evőkanál étkezési keményítő,
  • csipetnyi őrölt fehérbors,
  • 1-1 késhegynyi őrölt szegfűbors és koriander,
  • só.
A nyúlcsontot apróra vágjuk és 1,5 liter hideg vízben feltesszük főni. Forrás után 30 percig, kis lángon, fedő alatt főzzük, közben a tetején képződött habot leszedjük. Ez után belerakjuk a megtisztított és apróra vágott zöldségeket, és befűszerezzük. Belerakjuk a májat is, és kis lángon, további 20 percig főzzük. Ekkor a májat kivesszük, a levest pár percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.
A vajt felforrósítjuk, belekeverjük a keményítőt. Meglocsoljuk a borral, felöntjük a levessel, simára keverjük és átforraljuk. Végül hozzákeverjük a tejszínt, ha szükséges, sózzuk, borsozzuk és előmelegített tányérakba rakjuk. A májat vékony metéltre vágjuk, és betétként a levesbe tesszük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése