2010. október 28., csütörtök

Almás sertéskaraj

Hozzávalók:
  • 1 kg csontozott rövidkaraj,
  • 2 nagy, piros alma,
  • citromlé,
  • 2 evőkanál mustár,
  • 15 dkg húsos füstölt szalonna,
  • 1 kiskanál grillfűszer,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 1 evőkanál méz.
Az almákat héjastól cikkekre vágjuk, magházukat kiszedjük, a húsát citromlével meglocsoljuk. A karajt 1,5-2 cm-es közökben bevagdossuk, a vágatokat mustárral megkenjük, és mindegyikbe úgy tűzünk bele 1-1 almagerezdet, hogy héjuk kifelé nézzen. A húst grillfűszerrel bedörzsöljük. Egy, a vékony szeletekre vágott szalonnával kibélelt, és hagymakarikákkal alapozott tűzálló tálba fektetjük. A tetejét is beborítjuk szalonnával, és a tálat lefedve, előmelegített sütőben megsütjük. Ha a hagyma és a szalonna túl korán pirulni kezdene, egy kevés vizet öntünk alá.
Mikor a hús megpuhult, a szalonnát leszedve róla mellérakjuk, a húst pedig meglangyosított mézzel megkenjük, és óvatosan megpirítjuk.
A sültet egy forró tálra fektetjük, a leszűrt levével meglocsoljuk, a szalonnaszeletekkel szépen körülrakjuk és burgonyapürével, valamint friss salátával tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése