2010. április 26., hétfő

Csőben sült pulykamell

Hozzávalók:
  • 80 dkg pulykamellfilé,
  • 8 dkg füstölt szalonna,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • 50 dkg paradicsom,
  • 3 dl tejföl,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 2 dkg vaj.
A vékony szeletekre vágott pulykamellet vékony szalonnacsíkokkal megtűzdeljük, és sóval meg
borssal bedörzsöljük. Egy kivajazott tűzálló tálba félig egymásra fektetjük a szeleteket, beborítjuk a felszeletelt paradicsommal, a tetejét enyhén sózzuk, kicsit bővebben borsozzuk, majd előmelegített sütőben, fedő alatt 10-15 percig pároljuk.
Ez után a fedőt levesszük róla, a tetejét áthúzzuk a sajttal elkevert tejföllel, majd a sütőbe visszatolva aranybarnára sütjük.
Burgonyapürével és szilvabefőttel körítve azonnal tálaljuk.

Alföldi gombás sertésmáj

Hozzávalók:
  • 70 dkg sertésmáj,
  • 2 dl tej,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 35 dkg csiperkegomba,
  • 10 dkg vaj,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • 4 tojás.
A májból négy nagy szeletet vágunk, és a rostjaira merőlegesen bevagdosva fokhagymás tejben
legalább 2 órán át áztatjuk.
A vékonyra szeletelt gombát 5 dkg vajon sóval, borssal ízesítve addig pároljuk, míg a saját levét el nem főtte, majd melegen tartjuk. A májról a tejet leitatjuk, enyhén megborsozzuk, és a maradék vajban mindkét felén átsütjük. Mikor kész, egy forró tálra egymás mellé fektetjük a szeleteket. A gombavagdalékot a tetejére halmozzuk, és mindegyikre egy-egy – a máj visszamaradt zsiradékán megsütött – tükörtojást csúsztatunk.
Hasábburgonyával és friss salátával azonnal tálaljuk.

2010. április 22., csütörtök

Spanyol kenyéromlett

Hozzávalók:
  • 4 db szikkadt kenyérszelet,
  • 8 tojás,
  • 15 dkg sajt,
  • 3 evőkanál olaj,
  • 2 gerezd fokhagyma.
A kenyeret lehéjazzuk, alaposan bedörzsöljük a fokhagymával, és kockára vágjuk. A felforrósított olajon gyorsan megpirítjuk. A tojásokat habosra verjük, és hozzákeverjük a kis kockákra vágott sajtot és megsózzuk. Amikor a kenyérkockák már szép pirosa, ráöntjük a sajtos tojást, és keverés nélkül, élénk tűzön addig sütjük, míg meg nem kocsonyásodik.
Azonnal tálaljuk.

Mandulabomba

Hozzávalók:
  • 25 db babapiskóta,
  • 14 dkg vaj,
  • 12 dkg lehéjazott, darált mandula,
  • 20 dkg porcukor,
  • 2 csomag vaníliás cukor,
  • 4 tojás sárgája,
  • 5 dl tejszín,
  • egy kevés tej,
  • meggybefőtt a díszítéshez.
A vajat kikeverjük a daraált mandulával, a tojássárgákkal, 14 dkg porcukorral, a vaníliás cukorral meg 9 evőkanál tejszínnel. Amikor már jó habos, egy mély üvegtál aljára egy réteget terítünk belőle, és kirakjuk a tejbe mártogatott babapiskótával. Erre ismét krémet rétegezünk, és ezt addig folytatjuk, míg a hozzávalókból tart. A tetejére krém kerüljön, és a végén kúp formája legyen. Mikor kész, néhány órán át hűtőben dermesztjük (Nem fagyasztjuk, csak jól áthűtjük!).
Tálalás előtt a maradék tejszínt a megmaradt porcukorral édesítve habbá verjük, és bevonjuk vele a "bombát". Kimagvalt, és lecsepegtetett megyszemekkel díszítjük.

2010. április 14., szerda

Párolt kínai kel

Hozzávalók:
  • 60 dkg kínai kel,
  • 15 dkg sárgarépa,
  • 10 dkg gomba,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 5 dkg vaj,
  • só.
A megtisztított és megmosott kelkáposztát ujjnyi széles szeletekre, a sárgarépát vékony karikákra, a gombát meg a vöröshagymát pedig cikkekre vágjuk. A felolvasdztott vajon együtt puhára pároljuk, az első 5 percben fedő alatt, majd fedő nélkül. Sóval, zúzott fokhagymával ízesítjük.
Bundázott húsok, halak kitűnő körete.

Currys kelsaláta

Hozzávalók:
  • 40 dkg kínai kel,
  • 15 dkg gomba,
  • 20 dkg ananászbefőtt,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 2 dl tejföl,
  • késhegynyi currypor,
  • só.
A megtisztított és kockára vágott gombát sós vízben 5 percig főzzük, majd leszűrjük és megfőzzük. A kelt ujjnyi vastag csíkokra vágva megsózzuk, 10 percig állni hagyjuk.
A tejfölt a curryporral, meg a lereszelt vöröshagymával összekeverjük. Hozzáadjuk a leszűrt és kihűtött gombát, a kelt meg a cikkekrre vágott ananászt. Jól összekeverjük, és alaposan behűtve tálaljuk.

Birka bordói módra

Hozzávalók:
  • 60 dkg birkacomb,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 5 dkg zsír,
  • 5 dl száraz, testes vörösbor,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 1 csokor kapor,
  • 1 kiskanál paradicsompüré,
  • 1 szelet rozskenyér héja,
  • babérlevél,
  • köménymag,
  • őrölt bors,
  • só.
Az apróra vágott vöröshagymát a zsíron megfonnyasztjuk, majd átsütjük rajt a kis kockákra vágott húst. Addig pirítjuk, míg a leve el nem párolog. Ekkor felengedjük a borral, hozzáadjuk a paradicsompürét meg fűszereket, valamint az apróra vágott kenyérhéjat. Fedő alatt, időnként megkeverve puhára pároljuk.
Burgonyafánkot kínálunk mellé.

Csülkös káposzta

Hozzávalók:
  • 50 dkg burgonya,
  • 1 kg füstölt csülök,
  • 1 kg savanyított káposzta,
  • 5 dl fehér bor,
  • 4 dl tejföl,
  • őrölt bors.
A csülköt hideg vízben feltesszük főni. Amikor megfőtt, kiemeljük a léből, kicsontozzuk, majd pihentetés után felszeleteljük.
A burgonyát megtisztítjuk, kockákra vágjuk, és egy fazék aljára tesszük. Erre rakunk egy réteg csülökhúst, majd egy réteg káposztát. (Amennyiben a káposzta nagyon savanyú, hideg vízben mossuk át.) Ezt a rétegezést addig folytatjuk, míg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére káposzta kerüljön. Leöntjük a borral meg egy kevés füstölt lével, borssal meghintjük, és fedő alatt, lassú tűzön, kevergetés nélkül kb két órán át főzzük. Időnként rázogassuk meg, nehogy letapadjon.
A fazékban adjuk asztalra. A tejfölt külön tálban kínáljuk mellé.

2010. április 12., hétfő

Tonhal kapormártásban

Hozzávalók:
  • 80 dkg tonahlfilé,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 csokor kapor,
  • 1 tojássárgája,
  • 1 evőkanál olaj,
  • 1 evőkanál ecet,
  • 5 dkg vaj,
  • só.
A halfilét ecetes vízben olvasszuk fel, majd alaposan lecsepegtetjük és megsózzuk. Egy tűzálló tálat kikenünk az olajjal, belefektetjük a halszeleteket, és előmelegített sütőben, kb. 15 percig sütjük.
Közben simára keverjük a tejfölt a tojássárgával, a finomra vágott kaporral, és a megsült hal tetejére simítjuk. A tetejére vajdarabkákat szórunk, és további öt percig forró sütőben sütjük.
Párolt rizzsel és zöldségekkel körítve tálaljuk.

Csokoládé fondue

Hozzávalók:
  • 25 dkg étcsokoládé,
  • 1 dl tejszín,
  • 3 cl rum vagy konyak,
  • Különféle gyümölcsök,
  • baba piskóta.
A csokoládét darabokra tördeljük, és 2 dl vizet hozzáöntve nagyon kis lángon, vagy vízgőz felett felolvasztjuk. Hozzákeverjük a tejszínt meg a rumot vagy konyakot. Fundue-tálba öntjük, és a láng fölé rakjuk, hogy forró maradjon, de ne forraljuk.
A megtisztított gyümölcsöket kockákra vágjuk - ha narancsot is adunk azt gerezdekre szedjük. A babapiskótát 2 cm-es darabokra tördeljük. Ezeket a hozzávalókat külön-külön kis tálkákba rakjuk és a fondue-tál köré készítjük, hogy mindenki ízlése szerint mártogathassa a forró csokoládéba.
Amennyiben nem áll rendelkezésre friss gyümölcs, alaposan lecsepegtetett befőttet is adhatunk a mártás mellé.

Tepertős galuska

Hozzávalók:
  • 20 dkg jól kisütött tepertő,
  • 40 dkg finomliszt,
  • 1 dl tej,
  • 2 tojás,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 nagy csokor snidling,
  • örölt bors,
  • só.
A tepertőt finomra ledaráljuk, majd gyorsan összekeverjük al iszttel, a felvert tojásokkal, meg a tejjel. Sóval, borssal ízesítjük, és annyi vizet adunk hozz, hogy galuska sűrűségű masszát kapjunk.
Forrásban lévő sós vízben kiszaggatjuk, és addig főzzük, míg a víz tetejére feljön. Ekkor leszűrjük, és meleg vízzel leöblítjük, majd laaposan lecsepegtetjük.
A snidlinget finomra vágjuk, és belekeverjük a felmelegített tejfölbe. Ezt egy tál aljára simítjuk, és rászedjük a galuskát. Meghintjük a reszelt sajttal, és előmelegített sütőbe téve, a sajt olvadásáig sütjük.
Azonnal tálaljuk.

Mandulás töltött csirke

Hozzávalók:
  • 1 egész csirke,
  • 10 dkg tisztított mandula,
  • 3 zsemle,
  • 3 tojás,
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 kisebb fej vöröshagyma,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 1 csokor petrezsezselyem,
  • őrölt bors,
  • só.
A mandulát vékony csíkokra vágjuk, és összekeverjük az apróra vágott, és 1 kiskanálnyi olajon üvegesre párolt vöröshagymával. A Zsemléket megáztatjuk, kicsavarjuk, és beleütjük a tojásokat. Hozzáadjuk a finomra megvágott petrezselymet, a hagymás mandulát. Sóval, borssal ízesítjük, és jól összekeverjük. A csirke bőre alá töltjük, a nílást összetűzzük (fogvájóval vagy hústűvel), éa a szárnyast kívül belül megsózzuk.
Egy tepsibe fektetjük, a maradék, felforrósított olajjal meglocsoljuk. 180 °C-os sütőben, időnként egy kevés vizet aláöntve körös-körül szép pirosra sütjük. Mikor kész, pár percig pihentetjük, majd feldaraboljuk, és párolt zöldségekkel körítve tálaljuk.

2010. április 5., hétfő

Solti tűzdelt csirke

Hozzávalók:
  • 2 kicsi (70-80 dkg-os) bontott csirke,
  • 10 dkg füstölt szalonna,
  • 1 csapott evőkanál liszt,
  • fél dl olaj,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 1 evőkanál só,
  • 1 evőkanál pirospaprika,
  • 1 kiskanál őrölt bors,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 1 evőkanál paradicsompüré.
A sót, borsot, pirospaprikát összekeverjük, és megforgatjuk benne a vékony csíkokra vágott szalonnát. A fokhagymát szálkásra vágjuk. A csirkét alaposan megmossuk, leszárítjuk, és megtűzdeljük a fűszeres szalonnával, valamint a fokhagymával. A maradék fűszerrel meghintjük a csirkéket.
A felforrósított olajban megfuttatjuk a felszeletelt vöröshagymát, megforgatjuk benne a csirkéket, és egy kevés vizet aláöntve, fedő alatt, sütőben puhára pároljuk. Végül a fedőt levesszük róla, és szép pirosra megpirítjuk. A csirkéket kivesszük az edényből, pár perc pihentetés után feldaraboljuk, és melegen tartjuk.
A visszamaradt zsiradékban kicsit megpirítjuk a paradicsompürét, majd a lisztet, és kb. 3 dl vízzel felengedjük. Összeforraljuk, ha szükséges, sózzuk. A csirkedarabokat tálra rakjuk, és a forró pecsenyelével meglocsolva tálaljuk. Sült burgonyát, párolt zöldséget, salátát kínálunk mellé.

Húsvéti báránysült

Hozzávalók:
  • 80 dkg csontozott báránycomb,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 1 nagy sárgarépa,
  • 1 szelet zeller,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 5 evőkanál olaj,
  • fél teáskanál étkezési keményítő,
  • 1 kicsi babérlevél,
  • csipetnyi kakukkfű,
  • 1 kis csokor petrezselyem.
A hártyától megtisztított húst zsineggel átkötjük, majd sóval, borssal és zúzott fokhagymával bedörzsöljük. A felforrósított olajon körös-körül szép barnára elősütjük. Ezután kivesszük a serpenyőből és félretesszük.
A visszamaradt olajban megpirítjuk a karikára vágott hagymát meg a vékonyra szelt zöldséget. Kakukkfűvel, babérral ízesítjük, majd visszatesszük bele a húst, és kevés vízzel felöntjük. Elő-
melegített sütőben 220 °C-on, a saját levével locsolgatva megsütjük. Ha szükséges, még egy kevés vizet önthetünk alá. Mikor kész, a sültet kivesszük, és melegen tartjuk.
A zöldséget megszórjuk a keményítővel, és annyi vízzel öntjük fel, hogy közepes sűrűségű mártást kapjunk. Beforraljuk, és sűrű szitán áttörjük.
A zsineget lebontjuk a húsról, felszeleteljük, és egy tálra rakva leöntjük a forró mártással. Végül meghintjük vágott petrezselyemmel, és Mornay burgonyával tálaljuk.

Almás húskrokett

Hozzávalók:
  • 30 dkg vagdalthús-konzerv,
  • 3 db savanykás alma,
  • 1 tojás,
  • 2-3 evőkanál rizsliszt,
  • 1 dl tej,
  • 1 teáskanálnyi reszelt vöröshagyma,
  • késhegynyi őrölt gyömbér,
  • őrölt bors,
  • só;
  • a sütéshez olaj.
Az almát meghámozzuk, és lereszeljük. A vagdalthúst villával összetörjük. A tojást habosra keverjük a tejjel, a rizsliszttel, és sóval, borssal, gyömbérrel, hagymával ízesítve összedolgozzuk a húspéppel meg a reszelt almával.
Vizes kézzel 5-6 cm hosszú, 2 cm átmérőjű rudacskákat formázunk belőle, és bő, forró olajban ropogós pirosra sütjük.
Párolt rizzsel és friss salátával vagy Tartármártással, azonnal tálaljuk, de előételként is adhatjuk.

Burgundiai húsleves

Hozzávalók:
  • 40 dkg nyers füstölt comb,
  • 25-25 dkg sárga- és fehérrépa,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • egész bors,
  • 1 nagy csokor petrezselyem,
  • 30 dkg fejes káposzta,
  • 40 dkg burgonya,
  • 1 evőkanál paradicsompüré.
A füstölt combot egy éjszakán át hideg vízben áztatjuk. Másnap 2 liter friss, hideg vízben fel-
tesszük főni, majd amikor félig megpuhult, hozzáadjuk a megtisztított, karikára vágott sárga- és fehérrépát. A hagymával, a petrezselyemmel és az egész borssal ízesítjük, de nem sózzuk, mert a füstölt hús még így is sós. 15 percig fedő alatt kis lángon forraljuk, majd belerakjuk a cikkekre vágott káposztát, és a megtisztított, majd kockára vágott burgonyát is. Hozzáadjuk a paradicsompürét, és az egészet nagyon puhára főzzük.
A húst kivéve belőle pár percig pihentetjük, majd felszeletelve visszarakjuk a levesbe. Forrón tálaljuk.