2013. november 21., csütörtök

Borjúszűz hárombors mártással

Hozzávalók:

  • 2 borjúszűz (kb. 60 dkg),
  • őrölt bors,
  • mustár,
  • 4 evőkanál olaj,
  • 1 mokkáskanál fekete bors,
  • 2 mokkáskanál vörös
  • 2 mokkáskanál zöld bors,
  • 1 csapott evőkanál liszt,
  • 2 dl tejszín, 
  • 1 kiskanál ételízesítő;
  • a fólia megkenéséhez olaj.

A húsról a hártyát lefejtjük, bedörzsöljük őrölt borssal, megkenjük mustárral, és olajjal megkent alufóliába csomagoljuk. Hűtőben 2-3 napig érleljük.
A fóliából kibontva, az olajon, nagy lángon körös-körül megpirítjuk. Ez után sütőben, kb. 200 fokon további 15 percig sütjük. Közben 1-1 mokkáskanál fekete, vörös és zöld borsot mozsárban durvára törünk, a többit egészben hagyjuk.
A szűzpecsenyét lecsepegtetve félretesszük, zsírját lábasba szűrjük, majd az összes borsot megfuttatjuk benne. 1 kiskanál mustárral ízesítjük, a liszttel meghintjük. A tejszínnel meg 1,5 dl vízzel felengedjük és kevergetve mártás sűrűségűre főzzük.
Tálaláskor a húst felszeleteljük, előmelegített tányérokra rakjuk, és körülöntjük a mártással. Sült burgonyát kínálunk mellé

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése