2009. április 28., kedd

Bátaszéki bárányragu leves

Hozzávalók:
  • 50 dkg csontos bárányhús,
  • egy kevés ecet,
  • 1 dl tej,
  • só,
  • egész bors,
  • 20 dkg gomba,
  • 1 evőkanál olaj,
  • őrölt bors,
  • 1 púpozott evőkanál sima liszt,
  • tárkonyecet,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 tojássárgája,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • pirított kenyérszeletek.
A húsról minden faggyús részt leszedünk, és kisebb darabokra vágjuk. Enyhén ecetes vízzel leforrázzuk, 5 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük, és sóval meg pár szem borssal ízesítve, fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. Vízzel 1,2 liternyire hígítjuk, majd felforraljuk.
Közben egy másik edényben a megtisztított és felszeletelt gombát az olajon sóval, őrölt borssal ízesítve addig pároljuk, amíg a saját levét el nem főtte. Ekkor megszórjuk a liszttel, és felengedjük 1 dl hideg tejjel, végül simára keverve a leveshez öntjük. 5 percig még lassú tűzön forraljuk, és pár csepp tárkonyecettel savanyítjuk.
Egy levesestálban a tejfölt meg a tojássárgáját simára keverjük, majd állandó keverés mellett rámerjük a levest. A tetejét meghintjük finomra vágott petrezselyemmel, és pirított kenyérszeletekkel adjuk asztalra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése