2014. december 16., kedd

Babéros csirkeszárny

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkeszárny,
  • 10-12 vékony szelet bacon,
  • babérlevél,
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 15 dkg tisztított sárgarépa,
  • 2-3 evőkanál olaj,
  • 2 dl tejföl,
  • só,
  • őrölt bors,
  • fél citrom leve,
  • 1 csokor petrezselyem.

A megmosott csirkeszárnyakról levágjuk a szárnyvéget (ebből főzhetünk alaplevet), szárazra itatjuk, sózzuk, borsozzuk. Mindegyikre egy-egy kicsi babérlevelet fektetünk, majd egyesével vékony szalonna szeletbe göngyöljük, amit fogvájóval rögzítünk. Az olajat egy serpenyőben megforrósítjuk, belerakjuk a szárnyakat, és hirtelen megpirítjuk mindkét oldalán, majd egy tűzálló tálba átrakjuk. A visszamaradt zsiradékban megpirítjuk az apróra vágott hagymát, a felkarikázott répával együtt. A finomra vágott petrezselyemmel meghintjük, a tűzről félrehúzzuk, összekeverjük, majd a csirkeszárnyakra öntjük. A tálat előmelegített forró sütőbe toljuk, és kb. 30 percig sütjük. Végül a citromlével simára kevert tejföllel meglocsoljuk, és a sütőbe visszatolva, jól átforrósítjuk az egészet.
Rizibizivel tálaljuk.

2014. november 26., szerda

Makói boros csülök

Hozzávalók:

  • 1 szép nagy sertéscsülök (hátsó),
  • 3 közepes fej vöröshagyma,
  • 2 paradicsom
  • 2 zöldpaprika,
  • 6-8 gerezd fokhagyma,
  • 2,5 dl száraz fehérbor,
  • 1 kiskanál só,
  • 1 mokkáskanál őrölt bors,
  • 1 mokkáskanálnyi kömény,
  • 2 evőkanál ételízesítő,
  • 1 kiskanál pirospaprika,
  • 2-3 szem borókabogyó.

A csülköt kicsontozzuk, a bőrét kockásra bevagdossuk, majd a csíkokra vágott fokhagymával sűrűn megtűzdeljük. A az ételízesítőt összekeverjük a sóval, borssal, köménnyel, pirospaprikával, meg az összetört borókabogyóval. Ezzel a keverékkel bedörzsöljük a húst, és letakarva, hűtőben egy éjszakán át érleljük.
Másnap a húst kivesszük a hűtőből, és bőrével lefelé átrakjuk egy tepsibe. Sütés előtt a húst szobahőmérsékletre hagyjuk felmelegedni. Közben a paradicsomot, paprikát meg a hagymát karikára vágjuk, és a hús tetejére fektetjük. A bort aláöntjük, alufóliával letakarjuk, és a tepsit az előmelegített, forró sütőbe toljuk. Közepes hőfokon (180 °C) kb. két órán át sütjük. Fél időben megfordítjuk. Végül a fóliát levesszük róla, és szép pirosra pirítjuk. 10 perc pihentetés után felszeleteljük, és a saját szaftjával meglocsolva, sült burgonyával, vagy gombás rizzsel tálaljuk. Valamilyen savanyúságot kínálunk mellé.

2014. november 25., kedd

Húsos lecsó

Hozzávalók:

  • 75 dkg sertéscomb,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 25 dkg zöldpaprika,
  • 25 dkg paradicsom,
  • 1 cseresznyepaprika,
  • 3 evőkanál olaj,
  • só,
  • őrölt bors.

A húst felszeleteljük, kiklopfoljuk, és az olajon mindkét oldalát hirtelen átsütjük. Ezt követően kockákra vágjuk. A visszamaradt pecsenyelében az apróra vágott hagymát üvegesre pirítjuk, beleforgatjuk a húst, és egy kevés vizet aláöntve félpuhára pároljuk. Ekkor adjuk hozzá a kicsumázott és karikákra vágott paprikát, meg a kettévágott cseresznyepaprikát. Sózzuk, borsozzuk, pár percig fedő alatt pároljuk, majd belerakjuk a kockára vágott paradicsomot is. Fedő alatt, közepes lángon, 10-15 perc alatt készre főzzük.
Forrón, sós vízben főtt burgonyával, vagy friss rozskenyérrel tálaljuk.

2014. november 11., kedd

Orosz fejtettbableves

Hozzávalók:

  • 10 dkg fejtett bab,
  • 5 dkg gomba,
  • 2 ecetes uborka,
  • 2 közepes nagyságú paradicsom,
  • 2 nagy burgonya,
  • 5 dkg liszt,
  • cukor,
  • só.

A babot megmossuk, majd 1,3 liter vízben félpuhára főzzük. Ekkor hozzáadjuk a megtisztított, felszeletelt gombát, az apróra vágott ecetes uborkát meg a lehéjazott, kimagozott, kockára vágott paradicsomot, végül a kis kockákra vágott burgonyát is. Megsózzuk, és az egészet puhára főzzük. Közben a lisztet szárazon megpirítjuk, egy kevés hideg vízzel simára keverjük, majd besűrítjük vele a levest. Beforraljuk, ha szükséges sózzuk, és forrón tálaljuk. Ha túl savanykás lenne, egy kevés cukorral szelídítjük az ízét.

Almás-zöldséges paradicsompüré

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 1 kg paradicsom,
  • 25 dkg savanyú alma,
  • 25 dkg vegyes leveszöldség,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 13 dkg kristálycukor,
  • 2 csapott evőkanál só,
  • 1 dl ecet,
  • 1 babérlevél,
  • 1 teáskanál köménymag,
  • 1 teáskanál szemes bors,
  • 2 szem szegfűbors,
  • 1 mokkáskanál őrölt gyömbér
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj,
  • 2,5 dkg mustármag.

Az alaposan megmosott, kimagozott és héjastól felszeletelt almát, a megtisztított, majd kis darabokra vágott zöldséget, a felkarikázott vöröshagymát, valamint a megmosott, darabokra vágott paradicsomot porcelán- vagy műanyag tálba rakjuk. Ráöntjük az ecetet, rászórjuk az összes fűszert és jól összekeverjük. Lazán letakarva egy napig állni hagyjuk.
Másnap átöntjük egy teljesen ép zománcú lábosba, és gyakori kevergetés közben két és fél órán át főzzük, amíg lekvársűrűségű nem lesz. Ezután szitán áttörjük, és kicsi, lehetőleg 1 dl-es üvegekbe töltve légmentesen lezárjuk. Száraz gőzben hagyjuk kihűlni.
Rendkívül finom ízesítő, amelyből leves és mártás is készíthető.

Ajvár

Hozzávalók 1 adahgoz:

  • 2 kg vastag húsú paradicsompaprika,
  • 1 kg padlizsán,
  • 4 dl olaj,
  • 1 fej fokhagyma,
  • só,
  • cukor és ecet ízlés szerint.

A megmosott padlizsánt addig sütjük forró sütőben, amíg a héja meg nem feketedik, majd fa- vagy műanyag késsel meghámozzuk. A paprikát is megsütjük annyira, hogy a héjukat könnyen le lehessen húzni. Lehéjazzuk, kicsumázzuk, majd a hámozott padlizsánnal együtt favillával összetörjük. 3,5 dl olajjal addig főzzük, míg teljesen pépessé nem válik, közben ízlés szerint sózzuk, cukrozzuk, és apránként adjunk hozzá ecetet is. Kellemesen pikáns ízűnek kell lennie. Ezután hozzáadjuk a megtisztított és zúzott fokhagymát is, majd még egyszer felforraljuk. Jól kiforrázott és lecsurgatott üvegekbe töltjük, rácsurgatunk egy kicsit a maradék olajból, és légmentesen lekötjük.
Figyelem, az olaj teljesen fedje be a mártást, különben hamar megromlik!

2014. november 6., csütörtök

Flambírozott kotlett

Hozzávalók:

  • 80 dkg csontozott sertés rövidkaraj,
  • 30 dkg kék szőlő,
  • 2 narancs,
  • 4 dkg vaj,
  • 3 cl konyak,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 1 csipetnyi cukor,
  • 1 késhegynyi gyömbérpor.

A húsból négy szép szeletet vágunk, és egy kicsit kiklopfoljuk, majd megsózzuk. A narancsot alaposan megmossuk, a sárga héját lehántjuk, vékony metéltre vágjuk, és annyi vízben, amennyi éppen ellepi, 10 percig főzzük. A levét félretéve leszűrjük.
A húsokat a vajon mindkét oldalukon hirtelen megsütjük, majd a narancshéj leével meglocsolva, fedő alatt puhára pároljuk. A végén zsírjára sütjük, a konyakkal leöntjük és meggyújtjuk. Amikor a láng kialszik, a pecsenyét forró tálra szedjük, és melegen tartjuk. A narancsok kicsavart levét a maradék zsiradékra szűrjük, és őrölt borssal, késhegynyi cukorral meg gyömbérrel ízesítjük. A megmosott szőlőszemeket belekeverjük, pár percig forraljuk, majd hússzeletek köré öntjük. A főtt narancshéjat a tetejére szórjuk, és olvasztott vajjal meglocsolt párolt rizzsel azonnal tálaljuk.

2014. október 24., péntek

Sertésszelet Sopronyi módra

Hozzávalók:

  • 40 dkg csontozott sertéskaraj,
  • 20 dkg darált sertéslapocka,
  • 80 dkg burgonya,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 2-3 gerezd fokhagyma,
  • 10 dkg gomba,
  • 3 zöldpaprika,
  • 3 paradicsom,
  • 10 dkg reszelt Trappista,
  • 2 tojássárga,
  • só,
  • őrölt bors,
  • pirospaprika,
  • pár szem kömény,
  • csipetnyi reszelt szerecsendió;
  • a bundázáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa;
  • a sütéshez olaj,
  • 1 csokor petrezselyem a díszítéshez.

A megtisztított, és kockára vágott burgonyát sós vízben feltesszük főni. A húsból 4 egyforma szeletet vágunk, vékonyra klopfoljuk, és enyhén sózzuk. A darált húst sóval, borssal, pirospaprikával, reszelt fokhagymával meg néhány szem köménnyel ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Az apróra vágott vöröshagymát egy kevés olajon megfuttatjuk, majd az apró kockákra vágott gombát, paprikát meg paradicsomot is hozzáadjuk. Sóval, borssal fűszerezzük, és kevergetve pár percig pároljuk. Az időközben megfőtt burgonyát leszűrjük, még melegen összetörjük, szerecsendióval ízesítjük, és a tojássárgákkal alaposan kikeverjük.
A hússzeleteket a fűszerezett darált hússal megkenjük, félbe hajtjuk, hústűvel, vagy fogvájóval összetűzzük, majd lisztbe, felvert tojásba, végül zsemlemorzsába bundázzuk. Bő, forró olajban megsütjük, és egy tűzálló tálra egymás mellé fektetjük. A burgonyapürét körben a húsok szélére halmozzuk, úgy, hogy a gombaragut a közepére önthessük. A reszelt sajttal meghintjük, és forró sütőbe tolva a sajt pirulásáig sütjük.
Finomra vágott petrezselyemmel meghintve, azonnal tálaljuk.

2014. október 21., kedd

Pikáns húskrokett

Hozzávalók:

  • 40 dkg főtt marhahús,
  • 2 evőkanál liszt,
  • 2 dl tej,
  • 4 dkg vaj,
  • 2 tojás, grillfűszer;
  • a bundázáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa;
  • a sütéshez olaj;
  • a tetejére 15 dkg áttört tehéntúró, 2 dl tejszín, 3 púpozott evőkanál ecetes torma, 1 kicsi, keményhúsú paradicsom, só, csipetnyi őrölt fehérbors, 1 nagy csokor metélőhagyma.

A húst finomra daráljuk. A hideg tejet a liszttel simára keverjük, a vajat hozzáadjuk, és kevergetve sűrűre főzzük, majd kihűtjük. Ekkor a darált hússal meg a tojással összekeverjük, és grillfűszerrel ízesítjük. Egy hideg vízzel leöblített deszkán hüvelykujjnyi vastagra, és hosszú téglalap alakúra nyújtjuk, majd vízbe mártogatott éles késsel kétujjnyi széles kroketteket vágunk belőle. Ezeket lisztbe, felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk, és bő olajban szép pirosra sütjük. Egy előmelegített, forró tálra szedjük, és a következő mártást hosszában a közepére halmozzuk.
A mártáshoz a túrót sóval, borssal, finomra vágott metélőhagymával, meg ecetes tormával ízesítjük, majd beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt. A lehéjazott, kimagozott, nagyon apróra vágott paradicsomot is hozzákeverjük. Azonnal, párolt rizzsel tálaljuk.

2014. október 20., hétfő

Zöldséges gomba plakija

Hozzávalók:

  • 80 dkg gomba,
  • 2 szál sárgarépa,
  • fél zellergumó,
  • 3 fej vöröshagyma,
  • 12 gerezd fokhagyma,
  • 4 db paradicsom,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 citrom,
  • 10 evőkanál olaj,
  • 1 evőkanál ecet,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 2 szál borsmenta,
  • só.

A megtisztított sárgarépát, zellert meg hagymát vékonyra felszeleteljük. A fokhagyma felét összezúzzuk. 4-5 evőkanál olajon majdnem puhára pároljuk a zöldségeket, a zúzott fokhagymával, és kevés sóval ízesítjük. Ekkor hozzáadjuk a megtisztított, vékonyra szelt gombát is, és teljesen puhára pároljuk. Belerakjuk a lehéjazott és kockára vágott paradicsomot, egy kevés vízzel simára kevert liszttel besűrítjük. A maradék, egy kevés sóval meg ecettel péppé zúzott fokhagymával ízesítjük. Jól összekeverjük, egy megfelelő méretű tűzálló tálba simítjuk, és vágott petrezselyemmel, meg borsmentával megszórjuk a tetejét. Néhány citromszelettel díszítjük, a maradék olajjal meglocsoljuk, és forró sütőbe tolva, de a lángot mérsékelve, 20-30 percig sütjük.
Hidegen tálaljuk.

Tejszínes borjútokány spárgával

Hozzávalók:

  • 70 dkg borjúcomb,
  • 40 dkg konzervspárga,
  • 15 dkg vaj,
  • 4 dl tejszín,
  • 4 tojássárgája,
  • 5 dkg liszt,
  • só,
  • őrölt fehérbors,
  • 2 ágacska rozmaring,
  • fél citrom reszelt héja,
  • 1 csokor petrezselyem.

A húst lehártyázzuk, és vékony csíkokra vágjuk. A vaj felét egy lábasban felolvasztjuk, az összevágott petrezselymet meg rozmaringot rászórjuk. Beleforgatjuk a borjúhúst, és kevergetve kissé megpirítjuk. A spárga levéből néhány evőkanálnyit rálocsolunk, és sóval, borssal fűszerezzük. Fedő alatt, kis lángon kb. 1 órányit pároljuk. Az elfőtt levét közben spárgalével pótoljuk. Közben a tejszínt a tojássárgával, meg a liszttel simára keverjük, a reszelt citromhéjjal ízesítjük. Apránként a tokányba csorgatjuk, és további 10 percig lassan forraljuk.
A spárgát a maradék felolvasztott vajon felmelegítjük, és ezzel, valamint párolt rizzsel tálaljuk a tokányt.

2014. október 19., vasárnap

Hideg töltött padlizsán

Hozzávalók:

  • 4 kicsi, karcsú padlizsán,
  • 2 nagy fej vöröshagyma,
  • 30 dkg közepes nagyságú paradicsom,
  • 6 gerezd fokhagyma,
  • 1 dl olívaolaj,
  • 1 húsleveskocka,
  • só,
  • őrölt bors,
  • mokkáskanálnyi oregánó.

A padlizsánokat megmossuk, és az oldalukat behasítva, karalábévájóval kiszedjük a belsejüket úgy, hogy a héjon maradjon némi padlizsánhús. Ügyeljünk arra, hogy a padlizsán egyben maradjon. Végül megsózzuk a belsejüket.
A vöröshagymát megtisztítjuk, kis kockákra vágjuk, és 2 evőkanálnyi olajon aranysárgára pirítjuk. A zúzott fokhagymát beleforgatjuk, és két paradicsomot félretéve, a többit meghámozzuk, kockára vágjuk, és a hagymához keverjük. Sóval, borssal meg az oregánóval ízesítjük, és kb. 15 percig pároljuk. Ekkor a kivájt padlizsánt is hozzáadjuk, és időnként megkeverve, további 5 percig pároljuk.
A padlizsánok üregét kitörölgetjük, és a kissé lehűlt tölteléket belerakjuk. A megtöltött padlizsánokat egy tűzálló tálra fektetjük, közémorzsoljuk a leveskockát, és 1 dl vízzel meg a maradék olajjal meglocsoljuk. A félretett paradicsomokat felszeleteljük, és a padlizsánok tetejére rakjuk. A tálat lefedjük, és forró előmelegített forró sütőbe toljuk. Közepes hőfokon, kb. 1 órán át pároljuk. A sütőből kivéve kihűlni hagyjuk, majd alaposan behűtve, 3-3 darabba vágva tálaljuk.

2014. október 18., szombat

Őszi gyümölcssaláta

Hozzávalók:

  • 40 dkg körte,
  • 20 dkg alma,
  • 20 dkg szőlő,
  • 20 dkg szilva,
  • 2 narancs,
  • 1 citrom leve;

az öntethez:

  • 2 dl joghurt,
  • 2 evőkanál méz,
  • 2 evőkanál citromlé,
  • csipetnyi reszelt gyömbér.

Az egyik narancsot meghámozzuk, és gerezdjeire bontva lehártyázzuk. A gyümölcsöket alaposan megmossuk. A körtét meg az almát héjastól nagy cikkekre vágjuk, majd kicsumázzuk. Citromlével meglocsoljuk, nehogy megbarnuljon. A szilvát kimagozzuk, és negyedekbe vágjuk, a szőlőt leszemezzük. Az így előkészített gyümölcsöket egy salátás tálban összekeverjük, és az egészben hagyott narancs levével meglocsoljuk. Hideg helyen 1-2 órán át érleljük.
Az öntethez a joghurtot simára keverjük a mézzel, a citromlével meg a gyömbérrel, és behűtjük. Közvetlenül tálalás előtt rálocsoljuk a kiadagolt gyümölcssalátára.

Ínyenc szőlősaláta

Hozzávalók:

  • 60 dkg nagy szemű piros szőlő,
  • 0,5 dl hidegen sajtolt olaj,
  • 1 közepes fej vöröshagyma,
  • 1 evőkanál méz,
  • só,
  • őrölt fehérbors,
  • 1 csokor petrezselyemzöld,
  • 1 csokor metélőhagyma.

A szőlőt megmossuk és leszemezzük. A szemeket kettévágjuk, a magokat kiszedjük, majd egy tálba öntjük. A finomra vágott vöröshagymával, metélőhagymával meg petrezselyemmel összekeverjük, és kevés sóval, fehérborssal ízesítjük. Az olajat a mézzel simára keverjük, a salátára locsoljuk, majd óvatosan összekeverjük. 1-2 órán át hideg hűtőben érleljük, majd tálaljuk.

2014. október 17., péntek

Babos tál

Hozzávalók:

  • 20 dkg fejtettbab,
  • 1 nagy szál póréhagyma,
  • 1 kisebb zellergumó,
  • 1 nagy sárgarépa
  • 1 petrezselyemgyökér,
  • 20 dkg burgonya,
  • 25 dkg konzervkukorica,
  • 3 dl tej,
  • só,
  • csipetnyi kakukkfű,
  • 1 csokor kapor
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 2-3 zellerlevél.

A babot sós vízben félig puhára főzzük, majd leszűrjük. A levét félretesszük. A zöldségféléket megtisztítjuk és kis kockákra vágjuk. Az olajon először a megtisztított, egycentis darabokra vágott pórét megfuttatjuk, majd a zellert, a répát, meg a félig főtt babot is hozzáadjuk. 2-3 percig együtt pároljuk, majd a megtisztított és kis kockákra vágott burgonyát is belekeverjük. Sózzuk, és a finomra vágott zöldfűszerek felével, meg a kakukkfűvel ízesítjük. A tejjel meg kb. 3 dl babfőzőlével felengedjük, és kis lángon, fedő nélkül puhára főzzük. A leszűrt kukoricát csak az utolsó percekben adjuk hozzá. A maradék zöldfűszerekkel meghintve tálaljuk. Frissen sült húsok mellé kínáljuk.

Mángoldfőzelék

Hozzávalók:

  • 1 kg mángold,
  • 3-4 gerezd fokhagyma,
  • 2 evőkanál liszt,
  • kb. 5 dl tej,
  • 5 dkg vaj,
  • só,
  • őrölt bors.

A mángoldlevelek vastagabb ereit, szárait kivágjuk, és a külső hártyától megszabadítjuk. A szárakat meg a leveleket alaposan megmossuk. Egy edényben vizet forralunk, és a forrásban lévő vízbe először a szárakat dobjuk bele, majd pár perc főzés után a leveleket is hozzáadjuk. Puhára főzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük és egy kevés tejjel turmixoljuk. A lisztet a vajon világosra pirítjuk, hideg tejjel felengedjük, simára keverjük, és besűrítjük vele a főzeléket. Sóval, borssal ízesítve beforraljuk, majd tálaljuk.

2014. október 14., kedd

Hideg csillagtökleves kaporral

Hozzávalók:

  • 1 közepes (kb. 40 dkg) csillagtök (patisszon),
  • 1 dl tejföl, diónyi vaj,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 nagy csokor kapor,
  • ecet,
  • só.

A csillagtököt félbevágjuk, a magját kiszedjük, és karalábévájóval kis gömböket vágunk ki belőle. A hulladékot enyhén sós vízben puhára főzzük, majd turmixoljuk, és félretesszük. A golyócskákat 1,2 liter sós vízben puhára főzzük. Közben a vajon a lisztet aranysárgára pirítjuk, a megmosott és apróra vágott kaprot megfuttatjuk benne, majd hideg vízzel simára keverjük, és besűrítjük vele a levest. A tejfölt a turmixolt tökkel és egy kevés vízzel simára keverjük, és ezt is a leveshez adjuk. Beforraljuk, ha szükséges, sózzuk, és ízlés szerint, ecettel savanyítjuk. Jól behűtve tálaljuk.
Melegen is fogyasztható.

2014. október 13., hétfő

Paradicsomleves gombával

Hozzávalók:

  • 25 dkg csiperkegomba,
  • 1,5 kg paradicsom,
  • 2 evőkanál olaj,
  • egy kevés cukor,
  • 1 citrom leve,
  • 1 szál zellerzöld,
  • 2 babérlevél,
  • néhány szem koriander,
  • só.

A paradicsomot megmossuk és feldaraboljuk. Egy edénybe rakva, kevergetve, a saját levében megfőzzük, majd áttörjük. Egy fazékba töltve, az olajat, a fűszereket teatojásban vagy fűszerzacskóban, valamint a zellerszárat hozzáadjuk. Megsózzuk, és időnként megkeverve kb. 15 percig forraljuk. Ez alatt a gombát alaposan megmossuk, megtisztítjuk, és negyedekbe vágjuk. A leveshez adjuk, a citromlével ízesítjük, és további 15 percig főzzük. Ha túl savanyú lenne, egy kis cukorral édesítjük. Mikor kész, a fűszerzacskót meg a zellerszárat kidobjuk belőle.
Forrón kínáljuk.

2014. október 12., vasárnap

Szőlőzselé

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 2 kg szőlő (fehér és kék vegyesen),
  • 1,6 kg kristálycukor.

A szőlőt alaposan megmossuk, leszemezzük, és a cukorral összekeverve 1 órán át állni hagyjuk. Ezután addig főzzük, míg a szőlőszemek meg nem töppednek, majd az egészet turmixoljuk. Végül egy szitán áttörjük, hogy a magok kikerüljenek belőle. Ezt követően kis lángon, állandóan kevergetve addig forraljuk, míg egy tányérra csöppentve belőle, meg nem kocsonyásodik.
Kisebb felmelegített üvegekbe töltjük, meleg helyre rakjuk, hogy a teteje egy kicsit megbőrösödjön. Csak ezután zárjuk le az üvegeket. Száraz gőzben hagyjuk kihűlni, és napfénytől védett, hűvös helyen tároljuk.

Sárgarépadzsem

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 1 kg sárgarépa,
  • 50 dkg narancs,
  • 50 dkg citrom,
  • 2,7 kg kristálycukor,
  • 2,5 l víz.

Az alaposan megmosott sárgarépát megtisztítjuk és karikára vágjuk. A narancs és a citrom héját lereszeljük, a gyümölcsöt kettévágjuk és a levét kicsavarjuk. A magokat leszűrjük és egy fűszerzacskóba kötjük.
A répát, a kétféle gyümölcs reszelt héját, a levét meg a magokat egy lábasba rakjuk, a vízzel felöntjük, felforraljuk, majd 80-90 percig főzzük. Időnként megkeverjük. Ezután a fűszerzacskót kivesszük, a cukrot a dzsembe forgatjuk. Kis lángon addig főzzük, míg a cukor el nem olvad. Végül nagy lángon, állandóan kevergetve további 30 percig főzzük.
Üvegekbe töltjük, és szorosan lezárva, száraz gőzben hagyjuk kihűlni.

2014. június 30., hétfő

Sárgadinnyezselé

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 1 db kb. 1 kg-os sárgadinnye (cantaloupe),
  • 75 dkg kristálycukor,
  • 2 citromkarika,
  • 1 vaníliarúd.

A sárgadinnyét megmossuk, és kettévágjuk. A magját kiszedjük, majd meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. Ezt követően leturmixoljuk, majd a cukorral, a citromkarikákkal meg a vaníliával ízesítjük. Nagy lángon, többször megkeverve kb. 10 percig forraljuk. Végül a citromkarikát meg a vaníliarudat kidobjuk belőle. A dzsemet 5 percig pihentetjük, majd kisebb üvegekbe töltjük, lezárjuk, és több rétegűen letakarva, száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Fűszeres citromlé

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 2 nagy csokor friss zöldfűszer, (lehet tárkony, kapor, snidling, petrezselyem- illetve zellerzöld, bazsalikom, kakukkfű, stb.)
  • 3 dl frissen csavart citromlé,
  • 1 mokkáskanál só,
  • cukor ízlés szerint.

Az alaposan megmosott zöldfűszert leszárítjuk, majd nagyon finomra vágjuk. A citromlevet leszűrjük, hozzákeverjük a sót, és ízlés szerint a cukrot. Belerakjuk a zöldfűszert, jól összekeverjük. Amikor a só és a cukor már teljesen feloldódott jól záródó, hosszúnyakú üvegbe töltjük. Az üveget lezárjuk, alufóliába csavarjuk, hogy minél kevesebb fény érje, majd hűtőben érleljük felhasználásig.
Olajjal és egyéb fűszerekkel keverve friss saláták ízesítésére, illetve önálló öntetként használjuk. Fehér szárnyashúsok - csirkemell, pulykamell - pácolására is lehet használni.
Készíthetjük reszelt vörös- és fokhagymával is.

Metélőhagymás palacsinta

Hozzávalók:

  • 5 dl tej,
  • 20 dkg liszt,
  • 2 tojás,
  • 2 dkg élesztő,
  • 25 dkg trappista sajt,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 csokor metélőhagyma,
  • só,
  • olaj.

Az élesztőt egy kevés langyos tejben felfuttatjuk, majd összekeverjük a tojásokkal, egy kevés sóval, a maradék tejjel valamint a liszttel. Simára keverjük, és fél órán át pihentetjük. Felhevített palacsintasütőben, minden palacsinta alá egy kevés olajat csurgatva vékony palacsintákat sütünk belőle.
A metélőhagymát finomra vágjuk, a sajtot pedig lereszeljük. A palacsintákat egy vékonyan kiolajozott tűzálló tálra tortaszerűen egymásra rakjuk. A palacsinták közé metélőhagymát meg sajtot szórunk. Egy kevés sajtot és metélőhagymát hagyjunk a tejére. A legfelső palacsintát meglocsoljuk a tejföllel, ráhintjük a maradék sajtot, végül a metélőhagymát és előmelegített sütőben, a sajt pirulásáig sütjük. Azonnal tálaljuk!

Vadkacsa gyümölcsraguval

Hozzávalók:

  • 2 db vadkacsa,
  • 10 dkg bacon szalonna,
  • 20 dkg narancs,
  • 2 db banán,
  • 10 dkg meggy,
  • 10 dkg aszalt szilva,
  • 1 csipetnyi kakukkfű,
  • 1 csipetnyi őrölt bors,
  • 1 csipetnyi fahéj,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 db citrom,
  • só.

A vadkacsákat megtisztítjuk, megmossuk, és leszárítjuk. Sóval, őrölt borssal bedörzsöljük, a kakukkfűvel meghintjük. Beborítjuk a vékonyra szeletelt baconnal, tepsibe rakjuk, 3 dkg felolvasztott vajjal meglocsoljuk, és közepesen meleg sütőben, a saját levével gyakran locsolgatva  megsütjük.
Közben a megtisztított gyümölcsöket feldaraboljuk (a citrom kivételével), és a maradék vajon megpároljuk. A citrom leszűrt levével  és őrölt fahéjjal ízesítjük.
A megsült vadkacsákat pár perc pihentetés után félbevágjuk, és a gyümölcsraguval, valamint hagymás tört burgonyával tálaljuk.

Kukoricás túrógombóc

Hozzávalók:

  • 50 dkg tehéntúró,4 tojás,
  • 15 dkg vaj,
  • 12 dkg kukoricadara,
  • 10 dkg zsemlemorzsa,
  • só,
  • 2 dl tejföl,
  • porcukor.

A túrót szitán áttörjük majd hozzáadjuk a tojásokkal simára kevert 5 dkg vajat. Belekeverjük a kukoricadarát, kevés sóval ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Letakarjuk, és hűtőszekrényben 1 órán át pihentetjük. Ez után vizes kézzel gombócokat formázunk belőle (kb. 20 db-ot ad ki), és forrásban lévő sós vízben kifőzzük.
Közben a maradék 10 dkg vajon aranysárgára pirítjuk a zsemlemorzsát. A leszűrt, lecsepegtetett gombócokat ebben megforgatjuk, és tejföllel meglocsolva, porcukorral meghintve azonnal tálaljuk.

Vargánya hercegnő módra

Hozzávalók:

  • 50 dkg vargánya,
  • 10 dkg füstölt szalonna,
  • diónyi vaj,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • só,
  • frissen őrölt bors.

A szalonnát kis kockákra vágjuk, és a vajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított és vékony szeletekre vágott gombát, zúzott fokhagymával, sóval, borssal ízesítjük. Fedő alatt addig pároljuk, míg a saját levét el nem főtte. Ekkor meghintjük vágott petrezselyemmel, és azonnal tálaljuk. Friss barna kenyeret kínálunk mellé.

Vegyes gyümölcsecet

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 50 dkg bármilyen vegyes gyümölcs (tisztán mérve),
  • 1 evőkanál kristálycukor,
  • 5 dkg kenyér.

Egy háromliteres tiszta üveg aljára rakjuk az apróra tört kenyeret, rászórjuk kristálycukrot, valamint az alaposan megmosott, feldarabolt gyümölcsöt. Annyi langyosra melegített vizet öntünk rá, hogy az üveg háromnegyed részéig érjen. Ezután lazán lekötjük, és napos, meleg helyre állítjuk. Háromheti érlelés után sötét helyre rakjuk, és további hat hétig érleljük. Ezután óvatosan leszűrjük, hogy az alját ne kavarjuk fel, majd üvegekbe töltve, jól ledugaszolva tároljuk. A visszamaradt ecetágyra újabb 50 dkg gyümölcsöt rakhatunk, és megismételjük az eddig leírtakat. Mindenfajta saláta kitűnő ízesítője.

Virágos sertéskaraj

Hozzávalók:

  • 1 kg csontozott sertéskaraj,
  • 10 dkg húsos füstölt szalonna,
  • 20 szem aszalt szilva,
  • fél csomag fagyasztott omlós tészta,
  • 1 tojás sárgája,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 5 szem szegfűszeg,
  • 3-4 szem szegfűbors,
  • 1 kiskanál ételízesítő,
  • só.

A karajt lehártyázzuk, és egy lábasba helyezzük. Egy kevés vizet öntünk alá. Mellédobjuk a megtisztított hagymát, melybe beleszúrtuk a szegfűszegeket. Enyhén megsózzuk, a szegfűborssal ízesítjük, és fedő alatt megpároljuk. Langyosra hűtjük, a vékonyra szeletelt szalonnával beburkoljuk, és az előzőleg fél cm vastagra nyújtott tészta egyik felére fektetjük. Szépen elrendezzük a tetején a feláztatott és kimagvalt aszalt szilvát. A tésztalap másik felét ráhajtva becsomagoljuk a sültet. A felvert tojássárgával megkenjük, majd a leeső tésztadarabokból virágokat szúrunk ki, és ezzel díszítjük a tetejét. Ismét átkenjük a tojással. Előmelegített forró sütőben aranysárgára sütjük. Szeletelés előtt 10 percig pihentetjük. Párolt zöldségekkel, illetve szilvakompóttal tálaljuk. Kínálhatjuk hidegen is.

Gombás vagdalthús

Hozzávalók:
  • 40 dkg darált sertéshús,
  • 15 dkg gomba,
  • 2 tojás,
  • 2 evőkanál zsír,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 2 közepes fej vöröshagyma,
  • 2 dl tejföl,
  • liszt,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 1 kiskanál pirospaprika.

Az egyik fej apróra vágott vöröshagymát 1 evőkanál zsíron üvegesre sütjük. Hozzáadjuk a darált húst, és a megtisztított, apróra vágott gombát. Sózzuk, borsozzuk, pár percig pirítjuk, majd meghintjük  a finomra vágott petrezselyemmel. Ez után a tűzről lehúzzuk, 10 percig hűlni hagyjuk. Hozzáadunk kb. 3 evőkanálnyi lisztet, meg a tojásokat, majd összegyúrjuk, és kis gombócokat formázunk belőle. (Ha a massza túl lágy lenne, adunk még hozzá lisztet.)
A maradék zsíron megpirítjuk a másik fej, finomra vágott vöröshagymát. Belerakjuk a gombócokat, meghintjük a pirospaprikával, egy kevés vízzel felengedjük, és fedő alatt, időnként megrázogatva (ne keverjük, nehogy szétmenjenek a gombócok) puhára pároljuk. 1 kiskanálnyi lisztet simára keverünk a tejfölben, és óvatosan behabarjuk vele az ételt. Még egyszer átforraljuk, ha szükséges utánízesítjük, majd tálaljuk. Párolt rizzsel kínáljuk.

2014. június 18., szerda

Rakott csirkemell gombamártással

Hozzávalók:

  • 2 nagy csirkemell,
  • 10 dkg gomba,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 60 dkg burgonya,
  • 4 evőkanál olaj,
  • 2 dl tejföl, kevés liszt,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • őrölt bors,
  • só.

A csirkemelleket lebőrözzük, kicsontozzuk, szétnyitjuk, és kicsit kiklopfoljuk. Sóval meghintjük, lisztben megforgatjuk, és egy kevés olajban mindkét oldalunkon elősütjük. A finomra vágott vöröshagymát 1 evőkanál olajban világosra pirítjuk, majd megpároljuk rajt a felszeletelt gombát, amit sóval, borssal ízesítünk. Mikor a megpuhult, megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel, ráöntjük a tejfölt, és átforraljuk.
Egy mély tűzálló tálat kiolajozunk, ráterítjük a megtisztított, karikára vágott burgonyát, enyhén sózzuk, rárakjuk a húsdarabokat, végül leöntjük a tejfölös gombával.
Előmelegített sütőben, fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. A végén levesszük róla a fedőt, és megpirítjuk a tetejét.

Fokhagymás nyúlgerinc

Hozzávalók:

  • 90 dkg nyúlgerinc,
  • 2 szikkadt zsemle,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 5 gerezd fokhagyma,
  • 40 dkg paraj,
  • 4 nagy fej vöröshagyma,
  • 10 dkg sárgarépa,
  • 10 dkg fehérrépa,
  • 12 dkg vaj,
  • 5 dkg zsír,
  • 2 csokor petrezselyem,
  • őrölt bors,
  • só.

A gerincet lehártyázzuk, a gerinccsont mentén a húst mindkét oldalon bevágjuk. Sózzuk, olvasztott zsírral vékonyan megkenjük, és kizsírozott tepsibe fektetve, forró sütőbe toljuk. Kb. 30-40 percig sütjük. A vöröshagymákat megtisztítjuk, a tetejüket sűrűn bevagdossuk, de úgy, hogy egyben maradjanak, megsózzuk, és a félig megsült hús mellé rakjuk. Amíg a hús sül, a szikkadt szemléket lereszeljük (Zsemlemorzsa nem jó hozzá!), és a sajttal, 4 gerezd finomra vágott fokhagymával, a szintén finomra vágott petrezselyemmel, 7 dkg olvasztott vajjal, valamint sóval és borssal összekeverjük. Felét a már megpuhult nyúlgerincre kenjük, és a sütőbe visszatolva rásütjük. Ekkor simítjuk rá a krém másik felét, és további 5 percig sütjük.
A parajt megtisztítjuk, megmossuk, sós vízzel leforrázzuk, leszűrjük, és sóval, borssal, a maradék finomra vágott fokhagymával ízesítve, egy kevés forró vajban megforgatjuk. A megtisztított zöldségeket metéltre vágjuk, sós vízben megfőzzük, leszűrjük, és tálalás előtt olvasztott vajban ezt is megforgatjuk.
A kész húst pár perc pihentetés után feldaraboljuk, és a parajjal meg a vajas zöldségekkel, valamint a sült hagymával körítve tálaljuk.

Fehérboros pác

Hozzávalók 1 adag pácléhez:

  • 0,5 dl olaj,
  • 0,5 dl száraz fehérbor,
  • 1 közepes fej vöröshagyma,
  • 1 mokkáskanál só,
  • 1 mokkáskanál őrölt bors,
  • késhegynyi kakukkfű.

A vöröshagymát nagyon finomra összevágjuk, a többi hozzávalóval alaposan összekeverjük, majd 3-4 órára jégbe hűtjük. Ezt követően bekenjük vele a sütésre szánt húsokat, melyeket 1 napig hűtőben érlelünk.
Az így pácolt húst a rajt lévő pác lekaparása nélkül sütjük sütőben, vagy grillen. Zsiradék nem kell a sütéshez, mivel a pác olajos.

Erdélyi fokhagymaleves

Hozzávalók:

  • 40 dkg sertéscomb,
  • 1 evőkanál zsír,
  • 4 gerezd fokhagyma,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 2 dl zsíros tejföl,
  • só,
  • ecet,
  • kristálycukor,
  • egy darabka citromhéj.

A húst kisujjnyi csíkokra vágjuk, és a felforrósított zsírban hirtelen átsütjük. Megszórjuk az összezúzott, összevagdalt fokhagymával, pár másodpercig együtt pirítjuk, majd felengedjük 1,5 liter hideg vízzel. Majdnem puhára főzzük, majd sózzuk, beledobjuk a citromhéjat, ízlés szerint cukorral és ecettel ízesítjük, és tovább főzzük. Mikor a hús teljesen megpuhult, a levest a tejföllel simára kevert liszttel behabarjuk, és még egyszer felforraljuk. Amennyiben szükséges, utánízesítjük, és forrón tálaljuk.

2014. június 4., szerda

Csirkegulyás

Hozzávalók:

  • 60 dkg csirkeaprólék (hát, szárny, nyak),
  • 5 dkg füstölt szalonna,
  • 6-7 szem tojásnagyságú burgonya,
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 1 kiskanál pirospaprika,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 1 babérlevél,
  • 1 csapott evőkanál Piros Arany (lehet csípős is),
  • 3-4 szem borókabogyó,
  • 1 kiskanál köménymag,
  • szemes bors,
  • só;

a galuskához:

  • 1 tojás,
  • 10 dkg liszt,
  • só.

A csirkeaprólékot feldaraboljuk. A kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk, megpirítjuk rajt a kis kockákra vágott vöröshagymát, meghintjük pirospaprikával, majd beleforgatjuk az aprólékot. Hozzáadjuk a megtisztított és karikára vágott répákat, valamint a megtisztított és kockára vágott burgonyát. Felengedjük 1,5 liter vízzel, enyhén sózzuk, zúzott fokhagymával meg a teatojásba rakott  babérral, borssal, borókával, meg a köménymaggal ízesítjük. Lassú tűzön, fedő alatt, időnként megkeverve az egészet puhára főzzük. Mikor majdnem kész, hozzáadjuk a Piros Aranyat is, végül a teatojásba zárt fűszereket kiemeljük belőle.
Közben a lisztből meg a tojásból egy csipetnyi sóval galuskatésztát készítünk, amit tálalás előtt belefőzünk a gulyásba.
Forrón tálaljuk.

2014. január 7., kedd

Sonkás pulykatekercs

Hozzávalók:

  • 70 dkg pulykamellfilé,
  • 15 dkg főtt füstölt tarja,
  • 4 tojás,
  • 1 evőkanál olaj,
  • 1 póréhagyma,
  • 1 kiskanálnyi Piros Arany,
  • őrölt bors,
  • 1 kiskanál grillfűszer,
  • 2 babérlevél.

A pulykamellet úgy vágjuk be, hogy egy nagy, téglalap alakú szeletet kapjuk. Kicsit kiklopfoljuk, megborsozzuk, és ráterítjük a vékony szeletekre vágott tarját. Az olajon megpároljuk a zöldjével együtt karikára vágott pórét, majd a felvert tojásokat ráöntve híg rántottát sütünk belőle. A grillfűszerrel valamint a Piros Arannyal ízesítjük. A hússzeletre simítjuk, feltekerjük, és zsineggel átkötjük, vagy hústűvel összetűzzük. Rátesszük a babérlevelet, alufóliába csomagoljuk, és egy tűzálló tálba fektetjük. Forró sütőbe toljuk, majd a5 perc után a tüzet mérsékelve, közepes hőfokon kb. 50 percig pároljuk. Mikor megpuhult, a fóliából kibontjuk, a babért levesszük, és a pecsenyét szép pirosra sütjük. Szeletelés előtt pár percig pihentetjük.
Burgonyapürével és befőttel tálaljuk.

Liba egészben sütve

Hozzávalók:

  • 1 db 3-3,5 kg-os tisztított liba,
  • 1 evőkanálnyi majoránna,
  • só,
  • 1 kisebb fej vöröshagyma,
  • 1 alma,
  • 8 dkg zsír.

A pecsenyesütésre csak egészen fiatal, ún. idei libát használjunk, amely egy kicsit már zsírosabb. Az öregebb állatok nem alkalmasak egészben sütésre, mivel a húsuk nem puhul meg kellőképp.
A bontott libát szükség szerint megperzseljük, az esetleges tokokat eltávolítjuk. Kívül-belül alaposan megmossuk, és szárazra itatjuk. Ezután a belsejét sóval és majoránnával bedörzsöljük, majd állni hagyjuk. Ez legalább fél óra legyen.A hasüregbe beledobjuk a megtisztított vöröshagymát, valamint az alaposan megmosott almát egészben. A libát egy megfelelő méretű tepsibe rakjuk, a felolvasztott zsírral meglocsoljuk, egy kevés vizet teszünk alá, és előmelegített, közepes hőmérsékletű sütőbe toljuk. Sütés közben időnként megfordítjuk, hogy minden oldala egyenletesen süljön, és saját levével gyakran locsolgatjuk.
A sütés ideje a liba méretétől függően 2,5-3 óra. A sültnek belül puhának, kívül ropogós pirosnak kell lennie. Megszúrni nem szabad, mivel akkor az értékes nedvek távoznak a pecsenyéből. A hús rugalmasságából meg tudjuk ítélni, hogy megfelelően megsült-e már. Ez persze némi gyakorlatot igényel.
A kész pecsenyét 10-15 percig pihentetjük, majd négyfelé vágjuk, és sült vagy tört burgonyával, párolt káposztával, esetleg savanyúsággal kínáljuk. Darabolhatjuk több felé is, de figyeljünk, hogy minden adagba jusson csontos és vastag húsa is.

Mustáros tyúkmell

Hozzávalók:

  • egy kb. 80 dkg-os tyúkmell,
  • 10 dkg füstölt szalonna,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 1 dl fehérbor,
  • 1 kiskanál mustár
  • 1 kiskanál liszt,
  • 1 evőkanál tejföl,
  • őrölt bors,
  • pirospaprika,
  • só.

A mellet lebőrözzük, kicsontozzuk, és csíkokra vágjuk. (A bőréből és a csontból alaplevet főzhetünk.) A szintén csíkokra vágott szalonnát kiolvasztjuk, üvegesre pirítjuk rajta kockára vágott vöröshagymát. Beleforgatjuk a húst, 1-2 percig kevergetve tovább pirítjuk, majd sózzuk, borsozzuk. Mindig csak egy kevés vizet aláöntve, fedő alatt, puhára pároljuk. A bort a mustárral, a liszttel, meg a tejföllel simára keverjük, és a húsra öntjük. Beforraljuk, ha túl sűrű lenne, egy kevés vízzel hígítjuk. Forrón, pirospaprikával meghintve, tört burgonyával tálaljuk.