A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egytál étel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egytál étel. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 17., csütörtök

Káposztás sertéscsülök


  • Hozzávalók:
  • 4 első sertéscsülök,
  • 1 kg hordós káposzta,
  • 20 dkg füstölt szalonna,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 evőkanál paradicsompüré,
  • 1 evőkanál sertészsír,
  • 2 fej vöröshagyma,
  • só,
  • szemes bors,
  • 1 babérlevél.

A megtisztított csülköket besózzuk, legalább 1 órán át állni hagyjuk, majd egy edényben, a felforrósított olajon körös-körül elősütjük. Felengedjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi, és félig puhára főzzük. A kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk, megpirítjuk rajt az apróra vágott hagymát, és hozzáadjuk a paradicsompürét meg a jól átmosott káposztát. Enyhén sózzuk, borssal és babérral ízesítjük. Belerakjuk a közben megfőtt csülköket is. Egy kevés főzővízzel felöntjük, és fedő alatt, kis lángon teljesen puhára pároljuk. Tejföllel meglocsolva tálaljuk.

2016. november 7., hétfő

Gödöllői rakott oldalas


  • Hozzávalók:
  • 80 dkg sovány sertés oldalas,
  • 1 kg burgonya,
  • 70 dkg sütőtök,
  • 8 tojás,
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 2 dl tejföl,
  • 20 dkg Trappista sajt,
  • 4 evőkanál olaj,
  • só,
  • frissen őrölt bors.

A nyolc darabba vágott oldalast megsózzuk, borssal és fokhagymával bedörzsöljük, majd az olajon elősütjük. Egy kevés vizet aláöntve, fedő alatt félig puhára pároljuk. Egy tepsi aljára terítjük a megtisztított és karikára vágott burgonyát. Befedjük a felszeletelt vöröshagymával, enyhén sózzuk, rárakjuk a megtisztított és kockára vágott tököt, majd ezt is sózzuk és megborsozzuk. Ráfektetjük a zsírjából kiszedett húsokat, a levével meglocsoljuk, és előmelegített sütőben, fedő alatt az egészet puhára pároljuk. Végül a tojásokat simára keverjük a tejföllel, sóval, borssal ízesítjük, majd a húsra locsoljuk. A sütőbe visszatolva - fedő nélkül - szép pirosra sütjük. Reszelt sajttal meghintve azonnal tálaljuk.

Káposztás - sütőtökös oldalas

Hozzávalók 6 főre:

  • 80 dkg savanyított káposzta,
  • 80 sertésoldalas,
  • 70 dkg sütőtök,
  • 20 dkg császárszalonna,
  • 2 nagy fej vöröshagyma,
  • 2 dl tejföl,
  • só,
  • szemes bors,
  • koriander,
  • babérlevél,
  • kapor.

A nagy kockákra vágott szalonnát kissé megpirítjuk. Beleforgatjuk az átmosott és lecsepegtetett káposztát. Hozzáadjuk a feldarabolt oldalast meg a felszeletelt hagymát. Pár percig a saját levében pároljuk. Felengedjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje, majd ízlés szerint befűszerezzük (a koriandert, borsot érdemes egy fűszerzacskóba vagy teatojásba rakni, így  könnyedén ki tudjuk venni az ételből). Ha tudunk  friss kaprot szerezni, azt használjuk. Fedő alatt, kis lángon félig puhára pároljuk, majd a megtisztított és kockára vágott sütőtököt is hozzáadjuk. Amikor a tök már majdnem puha, a tűzről levesszük, a fűszerzacskóba rejtett fűszereket kidobjuk belőle, majd  forrón, tejföllel meglocsolva tálaljuk.

Sajtos csülökgulyás

Hozzávalók 6 főre:

  • 1 db füstölt sertéscsülök (hátsó),
  • 50 dkg tarka szárazbab,
  • 50 dkg vegyes zöldség,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 1 evőkanál zsír,
  • 1 csapott evőkanál liszt,
  • só,
  • őrölt bors,
  • pirospaprika;
  • a tetejére 20 dkg sajt.

A csülköt kettévágjuk, és annyi vízben, amennyi bőven ellepi, puhára főzzük. A húst kiemeljük a léből, kicsit hűlni hagyjuk, majd kicsontozzuk és kis kockákra vágjuk. A főzőlébe rakjuk az előző este beáztatott babot, félig megpuhítjuk, majd hozzáadjuk a megtisztított és kockára vágott zöldséget. Borssal ízesítjük, és együtt puhára főzzük. A zsírból a liszttel világos rántást készítünk, belepirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, a végén az összezúzott fokhagymát is beledobjuk. Meghintjük egy kevés pirospaprikával, majd hideg vízzel simára keverjük, és berántjuk vele a gulyást. Hozzáadjuk a kockázott csülköt, beforraljuk, ha szükséges sózzuk. Amennyiben túl sűrű , egy kevés vízzel hígítjuk.
Forrón, reszelt sajttal meghintve tálaljuk.

2016. október 18., kedd

Tejben főtt karfiol

Hozzávalók:

  • 1 kg karfiol,
  • 5 dl tej,
  • 5 dkg vaj,
  • 5 dkg liszt,
  • 1 evőkanál reszelt vöröshagyma,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • só.

A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük és megmossuk. A hagymával meg sóval ízesített tejben kb. 15 percig főzzük, majd leszűrjük. Közben a vajból meg a lisztből sűrű rántást készítünk, amit a karfiolról leöntött tejjel engedünk fel, és simára keverjük. A karfiolt egy tűzálló tálba terítjük, egyenletesen rálocsoljuk a besamelt, és forró sütőben addig sütjük, míg a teteje pirulni nem kezd. Ekkor meghintjük a sajttal, és 1-2 percre visszatoljuk a sütőbe.
Azonnal tálaljuk.

2016. június 19., vasárnap

Sajtos karfiolfelfújt

Hozzávalók:

  • 1 kg karfiol,
  • 3 tojás,
  • 3 dkg vaj,
  • 1 dl tej;
  • a mártáshoz:
  • 6 dkg vaj,
  • 2,5 dl tej,
  • 3 dkg reszelt parmezán sajt,
  • 3 evőkanál liszt,
  • só,
  • őrölt bors,
  • reszelt szerecsendió;
  • a tál kikenéséhez vaj és zsemlemorzsa.

A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, megmossuk, és sós vízben félig puhára főzzük. Leszűrjük, lecsepegtetjük, és a felolvasztott vajban pár percig pároljuk. 1 dl tejjel felöntjük, és teljesen puhára pároljuk.
Közben a mártáshoz a vajat felolvasztjuk, a lisztet beleszórjuk, és kevergetve habzásig hevítjük. Ekkor felengedjük a hideg tejjel, simára keverjük, felforraljuk, sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük.
A megfőtt, és langyosra hűtött karfiolt a levével, meg a tojásokkal együtt turmixoljuk, végül a mártással meg reszelt sajttal összekeverjük. Egy kivajazott, zsemlemorzsával meghintett tűzálló tálba töltjük. A tetejét szintén megszórjuk morzsával, és forró sütőbe tolva, közepes hőfokon (170-180 °C) kb. 35- 40 percig sütjük. Azonnal tálaljuk!

2015. október 25., vasárnap

Gombás töltött padlizsán

Hozzávalók:

  • 2 közepes nagyságú (összesen 65-70 dkg) padlizsán,
  • 30 dkg csiperkegomba,
  • 5 dkg vaj,
  • 3 tojás,
  • 3 kicsi, keményhúsú paradicsom,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • só,
  • őrölt bors,
  • csipetnyi kakukkfű,
  • kevés citromlé.

A padlizsánokat megmossuk, hosszában félbevágjuk, citromlével bedörzsöljük, majd eredeti formájukra összefordítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük és forró sütőbe toljuk. Kb. 30 percig sütjük. Ezt követően a padlizsánok belsejét kivájjuk és kockákra vágjuk. Mialatt a padlizsán sül, a gombát megmossuk, 3 mm vastagra felszeleteljük, és a vajon, sóval borssal kakukkfűvel ízesítve puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. Beleforgatjuk a felkockázott padlizsánt, ráöntjük a felvert tojást, kicsit sózzuk, és kevergetve a tojás kocsonyásodásáig sütjük. A tűről lehúzva a cikkekre vágott paradicsomot is belekeverjük, majd a fél padlizsánok belsejébe töltjük. A sajttal megszórjuk, és forró sütőben a sajt olvadásáig melegítjük.

2015. október 16., péntek

Vegetáriánus gombaragu

Hozzávalók:

  • 20 dkg csiperke gomba,
  • 2 alma,
  • 10 dkg sárgarépa,
  • 10 dkg póréhagyma,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 1 zöld és egy piros húsú paprika,
  • 3 dl zöldségalaplé,
  • 2 evőkanál paradicsompüré,
  • 2 evőkanál liszt,
  • 1 evőkanál olaj,
  • 1 kiskanál currypor,
  • 1 kiskanál oregánó,
  • 1 kiskanál mustár,
  • só.

A zöldségeket meg az almát megtisztítjuk, majd vöröshagymát finomra, a gombát, almát meg a paprikát kis kockákra, a sárgarépát meg a pórét gyufaszálnyi csíkokra vágjuk. Az összekevert zöldségeket a zúzott fokhagymával együtt a felforrósított olajon, erős lángon, rázogatva néhány percig pirítjuk. A levessel felöntjük, belekeverjük a paradicsompürét, a fűszerekkel ízesítjük, és enyhén megsózzuk. Félig puhára - roppanósra - pároljuk, majd a kevés vízzel simára kevert liszttel besűrítjük. Még egyszer átforraljuk, majd párolt rizzsel, vagy kenyérrel tálaljuk.

2015. február 11., szerda

Csőben sült kukorica

Hozzávalók:

  • 80 dkg fagyasztott csemege kukorica,
  • 4 dl tej,
  • 3 tojás,
  • 4 dkg finomliszt,
  • 4 evőkanál zabkorpa,
  • 10 dkg vaj,
  • 2 dl tejföl,
  • 20 dkg reszelt sajt,
  • 1 nagy csokor petrezselyemzöld,
  • só,
  • reszelt szerecsendió.

A kukoricát még fagyott állapotban egy tapadásmentes edénybe öntjük, sózzuk, és a finomra vágott petrezselyem felével meghintve, fedő alatt, kis lángon, a saját levében megpároljuk. A lisztet 5 dkg vajon aranysárgára pirítjuk, majd a hideg tejjel felengedjük, és simára keverjük. Kis lángon, állandó keverés mellett mártás sűrűségűre forraljuk. A tűzről lehúzva hozzákeverjük a tejfölt, a tojások sárgáját, a zabkorpát, valamint a reszelt sajt felét. Sóval, csipetnyi reszelt szerecsendióval, meg a maradék petrezselyemmel ízesítjük. A tojások fehérjét kemény habbá verve beleforgatjuk, végül a párolt kukoricát is hozzáadjuk. Kivajazott tűzálló tálba vagy tepsibe öntjük, meghintjük a maradék sajttal, vajat morzsolunk rá, és előmelegített sütőben, közepes hőfokon szép pirosra sütjük.
Egytálételként tálaljuk, de adhatjuk körítésnek is.

2014. október 20., hétfő

Zöldséges gomba plakija

Hozzávalók:

  • 80 dkg gomba,
  • 2 szál sárgarépa,
  • fél zellergumó,
  • 3 fej vöröshagyma,
  • 12 gerezd fokhagyma,
  • 4 db paradicsom,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 citrom,
  • 10 evőkanál olaj,
  • 1 evőkanál ecet,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 2 szál borsmenta,
  • só.

A megtisztított sárgarépát, zellert meg hagymát vékonyra felszeleteljük. A fokhagyma felét összezúzzuk. 4-5 evőkanál olajon majdnem puhára pároljuk a zöldségeket, a zúzott fokhagymával, és kevés sóval ízesítjük. Ekkor hozzáadjuk a megtisztított, vékonyra szelt gombát is, és teljesen puhára pároljuk. Belerakjuk a lehéjazott és kockára vágott paradicsomot, egy kevés vízzel simára kevert liszttel besűrítjük. A maradék, egy kevés sóval meg ecettel péppé zúzott fokhagymával ízesítjük. Jól összekeverjük, egy megfelelő méretű tűzálló tálba simítjuk, és vágott petrezselyemmel, meg borsmentával megszórjuk a tetejét. Néhány citromszelettel díszítjük, a maradék olajjal meglocsoljuk, és forró sütőbe tolva, de a lángot mérsékelve, 20-30 percig sütjük.
Hidegen tálaljuk.

2014. október 19., vasárnap

Hideg töltött padlizsán

Hozzávalók:

  • 4 kicsi, karcsú padlizsán,
  • 2 nagy fej vöröshagyma,
  • 30 dkg közepes nagyságú paradicsom,
  • 6 gerezd fokhagyma,
  • 1 dl olívaolaj,
  • 1 húsleveskocka,
  • só,
  • őrölt bors,
  • mokkáskanálnyi oregánó.

A padlizsánokat megmossuk, és az oldalukat behasítva, karalábévájóval kiszedjük a belsejüket úgy, hogy a héjon maradjon némi padlizsánhús. Ügyeljünk arra, hogy a padlizsán egyben maradjon. Végül megsózzuk a belsejüket.
A vöröshagymát megtisztítjuk, kis kockákra vágjuk, és 2 evőkanálnyi olajon aranysárgára pirítjuk. A zúzott fokhagymát beleforgatjuk, és két paradicsomot félretéve, a többit meghámozzuk, kockára vágjuk, és a hagymához keverjük. Sóval, borssal meg az oregánóval ízesítjük, és kb. 15 percig pároljuk. Ekkor a kivájt padlizsánt is hozzáadjuk, és időnként megkeverve, további 5 percig pároljuk.
A padlizsánok üregét kitörölgetjük, és a kissé lehűlt tölteléket belerakjuk. A megtöltött padlizsánokat egy tűzálló tálra fektetjük, közémorzsoljuk a leveskockát, és 1 dl vízzel meg a maradék olajjal meglocsoljuk. A félretett paradicsomokat felszeleteljük, és a padlizsánok tetejére rakjuk. A tálat lefedjük, és forró előmelegített forró sütőbe toljuk. Közepes hőfokon, kb. 1 órán át pároljuk. A sütőből kivéve kihűlni hagyjuk, majd alaposan behűtve, 3-3 darabba vágva tálaljuk.

2014. október 17., péntek

Mángoldfőzelék

Hozzávalók:

  • 1 kg mángold,
  • 3-4 gerezd fokhagyma,
  • 2 evőkanál liszt,
  • kb. 5 dl tej,
  • 5 dkg vaj,
  • só,
  • őrölt bors.

A mángoldlevelek vastagabb ereit, szárait kivágjuk, és a külső hártyától megszabadítjuk. A szárakat meg a leveleket alaposan megmossuk. Egy edényben vizet forralunk, és a forrásban lévő vízbe először a szárakat dobjuk bele, majd pár perc főzés után a leveleket is hozzáadjuk. Puhára főzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük és egy kevés tejjel turmixoljuk. A lisztet a vajon világosra pirítjuk, hideg tejjel felengedjük, simára keverjük, és besűrítjük vele a főzeléket. Sóval, borssal ízesítve beforraljuk, majd tálaljuk.

2014. június 30., hétfő

Metélőhagymás palacsinta

Hozzávalók:

  • 5 dl tej,
  • 20 dkg liszt,
  • 2 tojás,
  • 2 dkg élesztő,
  • 25 dkg trappista sajt,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 csokor metélőhagyma,
  • só,
  • olaj.

Az élesztőt egy kevés langyos tejben felfuttatjuk, majd összekeverjük a tojásokkal, egy kevés sóval, a maradék tejjel valamint a liszttel. Simára keverjük, és fél órán át pihentetjük. Felhevített palacsintasütőben, minden palacsinta alá egy kevés olajat csurgatva vékony palacsintákat sütünk belőle.
A metélőhagymát finomra vágjuk, a sajtot pedig lereszeljük. A palacsintákat egy vékonyan kiolajozott tűzálló tálra tortaszerűen egymásra rakjuk. A palacsinták közé metélőhagymát meg sajtot szórunk. Egy kevés sajtot és metélőhagymát hagyjunk a tejére. A legfelső palacsintát meglocsoljuk a tejföllel, ráhintjük a maradék sajtot, végül a metélőhagymát és előmelegített sütőben, a sajt pirulásáig sütjük. Azonnal tálaljuk!

Kukoricás túrógombóc

Hozzávalók:

  • 50 dkg tehéntúró,4 tojás,
  • 15 dkg vaj,
  • 12 dkg kukoricadara,
  • 10 dkg zsemlemorzsa,
  • só,
  • 2 dl tejföl,
  • porcukor.

A túrót szitán áttörjük majd hozzáadjuk a tojásokkal simára kevert 5 dkg vajat. Belekeverjük a kukoricadarát, kevés sóval ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Letakarjuk, és hűtőszekrényben 1 órán át pihentetjük. Ez után vizes kézzel gombócokat formázunk belőle (kb. 20 db-ot ad ki), és forrásban lévő sós vízben kifőzzük.
Közben a maradék 10 dkg vajon aranysárgára pirítjuk a zsemlemorzsát. A leszűrt, lecsepegtetett gombócokat ebben megforgatjuk, és tejföllel meglocsolva, porcukorral meghintve azonnal tálaljuk.

2014. június 18., szerda

Rakott csirkemell gombamártással

Hozzávalók:

  • 2 nagy csirkemell,
  • 10 dkg gomba,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 60 dkg burgonya,
  • 4 evőkanál olaj,
  • 2 dl tejföl, kevés liszt,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • őrölt bors,
  • só.

A csirkemelleket lebőrözzük, kicsontozzuk, szétnyitjuk, és kicsit kiklopfoljuk. Sóval meghintjük, lisztben megforgatjuk, és egy kevés olajban mindkét oldalunkon elősütjük. A finomra vágott vöröshagymát 1 evőkanál olajban világosra pirítjuk, majd megpároljuk rajt a felszeletelt gombát, amit sóval, borssal ízesítünk. Mikor a megpuhult, megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel, ráöntjük a tejfölt, és átforraljuk.
Egy mély tűzálló tálat kiolajozunk, ráterítjük a megtisztított, karikára vágott burgonyát, enyhén sózzuk, rárakjuk a húsdarabokat, végül leöntjük a tejfölös gombával.
Előmelegített sütőben, fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. A végén levesszük róla a fedőt, és megpirítjuk a tetejét.

2014. június 4., szerda

Csirkegulyás

Hozzávalók:

  • 60 dkg csirkeaprólék (hát, szárny, nyak),
  • 5 dkg füstölt szalonna,
  • 6-7 szem tojásnagyságú burgonya,
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 1 kiskanál pirospaprika,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 1 babérlevél,
  • 1 csapott evőkanál Piros Arany (lehet csípős is),
  • 3-4 szem borókabogyó,
  • 1 kiskanál köménymag,
  • szemes bors,
  • só;

a galuskához:

  • 1 tojás,
  • 10 dkg liszt,
  • só.

A csirkeaprólékot feldaraboljuk. A kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk, megpirítjuk rajt a kis kockákra vágott vöröshagymát, meghintjük pirospaprikával, majd beleforgatjuk az aprólékot. Hozzáadjuk a megtisztított és karikára vágott répákat, valamint a megtisztított és kockára vágott burgonyát. Felengedjük 1,5 liter vízzel, enyhén sózzuk, zúzott fokhagymával meg a teatojásba rakott  babérral, borssal, borókával, meg a köménymaggal ízesítjük. Lassú tűzön, fedő alatt, időnként megkeverve az egészet puhára főzzük. Mikor majdnem kész, hozzáadjuk a Piros Aranyat is, végül a teatojásba zárt fűszereket kiemeljük belőle.
Közben a lisztből meg a tojásból egy csipetnyi sóval galuskatésztát készítünk, amit tálalás előtt belefőzünk a gulyásba.
Forrón tálaljuk.

2013. december 15., vasárnap

Hagymás nudli

Hozzávalók:

  • 50 dkg burgonya,
  • 25 dkg liszt,
  • 1 tojás,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 5 dkg zsír,
  • só.


A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, és még melegen áttörjük. A liszttel, a tojással, meg sóval összegyúrjuk. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, ujjnyi széles, 3-4 cm hosszú nudlikat vágunk belőle. Henger alakúra sodorjuk, és forrásban lévő sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük, forró vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük. Közben a vöröshagymát finomra vágjuk, a zsírban megpirítjuk, és ebbe forgatjuk bele a kifőtt tésztát.
Tejföllel meglocsolva, esetleg reszelt sajttal megszórva önálló ételként is fogyasztható, de akkor nagyobb mennyiségben készítsük el.

2013. december 14., szombat

Kukoricás rakottas

Hozzávalók:

  • 40 dkg sovány sertéshús,
  • 30 dkg kukorica,
  • 15 dkg cserkészkolbász,
  • 4-5 evőkanál lecsó,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 4 dkg vaj,
  • 2 dl tej,
  • 2 evőkanál liszt,
  • 5-6 dkg reszelt sajt,
  • só,
  • őrölt fekete- és fehérbors;

Az apróra vágott vöröshagymát egy evőkanál olajon megfuttatjuk, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a szétzúzott fokhagymát meg a darált húst, és néhány percig kevergetve sütjük. Egy mély tűzálló tálat kikenünk a maradék olajjal, és belesimítjuk a fűszeres darált húst. Befedjük a kukoricával (ha fagyasztottat használunk előtte olvasszuk ki), rárakjuk a karikára vágott cserkészkolbászt. A vajból, a lisztből és a tejből a szokásos módon besamelt főzünk, sózzuk, csipetnyi fehérborssal ízesítjük, és a kolbász tetejére öntjük. Előmelegített sütőben, közepes lángon 35-40 percig sütjük. Ha a teteje pirulni kezdene, alufóliával takarjuk le. Végül a reszelt sajttal megszórjuk, és a sütőbe visszatolva a sajt pirulásáig sütjük. Azonnal tálaljuk!

2013. november 27., szerda

Zöldbabfelfújt húsgombóccal

Hozzávalók:
a húsgombóchoz:

  • 1 zsemle,
  • 40 dkg sovány darált sertéshús,
  • 1 tojás,
  • só,
  • őrölt bors,
  • pirospaprika,
  • olaj;

a felfújthoz:

  • 8 dkg vaj,
  • 2 csapott evőkanál liszt,
  • 4 dl tej,
  • 60 dkg zöldbab,
  • 10 dkg csirkemáj,
  • 3 tojás,
  • 5 dkg reszelt Parmezán,
  • só;
  • a forma kikenéséhez: vaj és zsemlemorzsa.

A húsgombóchoz a zsemlét hideg vízben megáztatjuk, majd kinyomkodjuk. A hússal meg a tojással összedolgozzuk, sózzuk, borsozzuk, és pirospaprikával fűszerezzük. A masszából apró gombócokat formázunk, olajban megsütjük, majd papírtörlőre szedve lecsepegtetjük.
A felfújthoz 6 dkg vajból meg a lisztből, a tejjel felengedve közepes sűrűségű besamelt főzünk. A zöldbabot megtisztítjuk, enyhén sós vízben megfőzzük, és leszűrjük. A csirkemájat kockára vágjuk, a maradék vajon megsütjük, majd enyhén megsózzuk. A húsgombócokat a besamelbe forgatjuk, majd a felét a tálaláshoz félrerakjuk. A többit a zöldbab felével, a sült májjal meg a tojások sárgájával összekeverjük. A Parmezánt beleszórjuk, végül a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk. Egy savaren - gyűrű - formát kivajazunk, morzsával meghintjük, és a zöldbabos-gombócos masszával megtöltjük. Sütőben, közepes hőfokon (180°C) kb. 30 percig sütjük.
Tálaláskor a formából kiöntjük, és a közepét a felforrósított besameles gombóccal megtöltjük. A félretett, és szintén felforrósított zöldbabbal körberakva tálaljuk.

2013. november 25., hétfő

Cseresznyés nyúl

Hozzávalók:

  • kb. 1 kg konyhakész nyúl,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 5 dl édes vörösbor,
  • 2 babérlevél,
  • 1 ágacska kakukkfű,
  • 1 kis csokor petrezselyem,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 evőkanál olaj,
  • 3 szál újhagyma,
  • 2 sárgarépa,
  • 2 csapott evőkanál kristálycukor,
  • 1 mokkáskanál ecet,
  • 1 kiskanál ételízesítő,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 50 dkg cseresznye.

A nyulat 8 darabba vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk, és egy tálba rakjuk. A bort ráöntjük, a fűszereket beledobjuk, majd letakarva, hűtőben 2 napig érleljük. Utána a húst papírtörölközőre szedjük, leszárítjuk, majd a vaj és az olaj keverékében körös-körül fehéredésig sütjük. Közben az újhagymát meg a répát megtisztítjuk, és az előbbit a zöldje nélkül karikára, az utóbbit kockára vágjuk. A húshoz adjuk, a boros páclével nyakon öntjük, majd fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. Ezután a húsokat az edényből kiszedjük, és a zöldséget is kiszedjük a léből.
A cukrot kicsit karamellizáljuk, az ecettel ízesítjük, majd felöntjük a nyúl párolólevével. Ételízesítővel fűszerezzük, végül egy kevés liszttel megszórva sűrítjük. A húst visszarakjuk bele, és hozzáadjuk a kimagvalt cseresznyét is. További 4-5 percig pároljuk. Pirított kenyérszeletekkel tálaljuk. Adagolásnál ügyeljünk, hogy mindenkinek egyformán jusson vastaghúsú és csontosabb darab is.
Amennyiben nincs friss cseresznye, fagyasztottal illetve befőttel is elkészíthetjük.