A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szűzpecsenye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szűzpecsenye. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 21., csütörtök

Borjúszűz hárombors mártással

Hozzávalók:

  • 2 borjúszűz (kb. 60 dkg),
  • őrölt bors,
  • mustár,
  • 4 evőkanál olaj,
  • 1 mokkáskanál fekete bors,
  • 2 mokkáskanál vörös
  • 2 mokkáskanál zöld bors,
  • 1 csapott evőkanál liszt,
  • 2 dl tejszín, 
  • 1 kiskanál ételízesítő;
  • a fólia megkenéséhez olaj.

A húsról a hártyát lefejtjük, bedörzsöljük őrölt borssal, megkenjük mustárral, és olajjal megkent alufóliába csomagoljuk. Hűtőben 2-3 napig érleljük.
A fóliából kibontva, az olajon, nagy lángon körös-körül megpirítjuk. Ez után sütőben, kb. 200 fokon további 15 percig sütjük. Közben 1-1 mokkáskanál fekete, vörös és zöld borsot mozsárban durvára törünk, a többit egészben hagyjuk.
A szűzpecsenyét lecsepegtetve félretesszük, zsírját lábasba szűrjük, majd az összes borsot megfuttatjuk benne. 1 kiskanál mustárral ízesítjük, a liszttel meghintjük. A tejszínnel meg 1,5 dl vízzel felengedjük és kevergetve mártás sűrűségűre főzzük.
Tálaláskor a húst felszeleteljük, előmelegített tányérokra rakjuk, és körülöntjük a mártással. Sült burgonyát kínálunk mellé

2009. november 28., szombat

Sertésérmék gombával, ananásszal

Hozzávalók:
  • 60 dkg tisztított sertés szűzpecsenye,
  • 30 dkg csiperke gomba,
  • 20 dkg konzerv ananász,
  • 5 dkg vaj,
  • só;
A szűzpecsenyét érmékre vágjuk, majd a felforrósított vajban mindkét oldalukat hirtelen megsütjük. A zsiradékból kivéve félre tesszük. Visszamaradt levében megpirítjuk a megtisztított és felszeletelt gombát. Sóval ízesítjük, majd addig pároljuk, míg a saját levét el nem főtte. Ekkor hozzáadjuk a feldarabolt és lecsepegtetett ananászt, valamint az elősütött érméket. Fedő alatt további 10 percig pároljuk.
Frissen, rizi-bizivel kínáljuk.

2009. november 12., csütörtök

Szűzérmék rozmaringmártással

Hozzávalók:
  • 80 dkg borjú szűzpecsenye,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • egy kevés őrölt kömény,
  • 3-4 evőkanál olaj,
  • 2-3 rozmaringágacska,
  • 1,5 dl testes vörösbor,
  • 2,5 dl pecsenyelé (lásd: Abasári töltött dagadó)
  • 2 paradicsom,
  • csipetnyi kakukkfű,
  • 20-20 dkg karotta és cukkini,
  • egy darabka vaj,
  • rozmaring a díszítéshez.
A paradicsomot lehéjazzuk, és vastag karikákra vágjuk. A húsról levagdossuk az esetleges zsiradékot és hártyákat, majd 8 szeletre vágjuk. Kézzel simára nyomkodjuk, majd sóval, borssal és köménnyel ízesítjük. A megmosott, és megtisztított, tetszetős darabokra vágott karottát meg a szintén szép darabokra vágott cukkinit sós vízben félpuhára főzzük, hideg vízzel leöblítjük, sózzuk, majd egy darabka vajra dobva melegen tartjuk.
Egy nagy edényben felforrósítjuk az olajat, és a hússzeletek mindkét oldalát átsütjük benne. Kivesszük, és melegen tartjuk. A visszamaradt zsírból leöntjük a fölösleget, majd beletesszük a kakukkfűvel meghintett paradicsomot, és mindkét oldalán átsütjük. Kivesszük, és szintén melegen tartjuk.
A bort meg a pecsenyelevet a serpenyőbe öntjük, és rövid ideig forraljuk. Hozzáadjuk a rozmaringot, belerakjuk a hússzeleteket, és puhára pároljuk. Ezután a húst kiszedjük belőle, a mártást egy kevés víz hozzáadásával jól összeforraljuk, majd sűrű szitán áttörjük.
A hússzeleteket előmelegített tányérokra rakjuk, leöntjük a mártással, és a vajas karottával
meg cukkinivel, a sült paradicsomszeletekkel körítjük. Rozmaringgal díszítve tálaljuk.

2009. május 5., kedd

Bárányszűzsült

Hozzávalók:
  • 8 szelet bárányszűz,
  • 1 kis csokor kakukkfű,
  • 5 gerezd fokhagyma,
  • 1 dl olaj,
  • 1 citrom,
  • só,
  • őrölt bors.
A kakukkfű levélkéit letépkedjük, de nem vágjuk össze. A fokhagymát finomra vágjuk. E két anyagot az olajjal alaposan összekeverjük. A hússzeleteket mindkét oldalukon megborsozzuk, és az olajkeverék felével megkenve hidegen tartjuk felhasználásig, de legalább 1 óra hosszat.
Az alaposan megmosott és leszárított citrom héját lereszeljük, és a maradék fűszeres olajhoz keverjük. Pihentetés után megsózzuk a szeleteket, és hevített roston 2-3 percig sütjük mindkét oldalon. A húsoknak rózsaszínűnek kell maradniuk.
A megsült húsokat a fűszeres-citromos olajjal megkenjük, és azonnal tálaljuk. Párolt zöldséget, héjában megsütött burgonyát kínálhatunk mellé.

2009. április 1., szerda

Garay aprópecsenye

Hozzávalók:
  • 60 dkg sertés szűzpecsenye,
  • 6 dkg füstölt szalonna,
  • 4 tojás,
  • 1 dl olaj,
  • só,
  • őrölt bors.
A szalonnát apró kockákra, a szűzpecsenyét vékony szeletekre, majd csíkokra vágjuk. Az olajat megforrósítjuk, belerakjuk a húst meg a szalonnát, majd kevergetve fehéredésig sütjük. Sóval, borssal ízesítjük, és még 4-5 percig kevergetve pirítjuk. Közben egy másik kiolajozott serpenyőben tükörtojásokat sütünk. A kész aprópecsenyére csúsztatjuk a megsült tojásokat, majd azonnal tálaljuk. Petrezselymes párolt rizst adunk mellé.

2009. március 30., hétfő

Meggyes sertésszelet barna sörben

Hozzávalók 10 személyre:
  • 1,8 kg sertés szűzpecsenye,
  • 7,5 dl jó minőségű barna sör (ha lehet, belga),
  • 70 dkg kimagozott meggy,
  • 15 dkg sertészsír,
  • 6 dkg kukoricakeményítő,
  • 2 dl tyúkhúsleves (lehet kockából is),
  • só,
  • őrölt bors,
  • szerecsendió,
  • cukor.
A szűzpecsenyét 18 dkg-os darabokra vágjuk, és 3 órára sörben áztatjuk. A sörből kivéve lecsepegtetjük, és a felhevített zsírban körös-körül elősütjük.
Megsózzuk, és a felöntjük a sörrel. 20 percig fedő nélkül pároljuk, majd a tűzről levéve, 10 percig pihentetjük. Ezután tovább pároljuk, amíg a levét el nem főtte.
Hozzáadjuk a meggyet, és további öt percig sütjük. (Ha nincs friss meggy, jó a nyersen eltett meggy is, de alaposan csepegtessük le, mielőtt az ételhez adjuk.) 3 kávéskanálnyi cukorral, őrölt borssal és csipetnyi reszelt szerecsendióval ízesítjük.
A keményítőt feloldjuk a tyúklevesben, és a húshoz adjuk. Még egyszer átforraljuk, és ha szükséges, sózzuk. Sült burgonyával vagy burgonyakrokettel tálaljuk.

2009. március 15., vasárnap

Sertésjava sörmártásban

Hozzávalók:
  • 70 dkg sertés szűzpecsenye,
  • 5 dkg vaj,
  • 2,5 dl barna sör,
  • 1 kis fej kelkáposzta,
  • 10 dkg kolozsvári szalonna,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • egy kevés kömény,
  • 1 teáskanál étkezési keményítő.
A kelkáposztát megtisztítjuk, négyfelé vágjuk, a torzsáját kivágjuk, és sós vízben félig puhára főz-
zük. A vízből kivéve jól lecsepegtetjük, és melegen tartjuk.
A húst lehártyázzuk, egyforma szeletekre vágjuk, és sóval, borssal, köménnyel meg zúzott fokhagymával ízesítjük. A felforrósított vajon mindkét oldalukon szép barnára sütjük, majd kivesszük a serpenyőből, és melegen tartjuk.
A visszamaradt zsiradékon kicsit megfuttatjuk a keményítőt, felöntjük a sörrel, simára forraljuk, visszatesszük bele a húst, és lefedve, kis lángon rövid ideig pároljuk.
A lebőrözött és vékony csíkokra vágott szalonnát világosra pirítjuk. A húsokat előmelegített tányérokra rakjuk, aláöntjük a mártást, és a szalonnával, meg a szalonna zsírjával lelocsolt kelkáposztával azonnal tálaljuk.