A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tengeri hal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tengeri hal. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 4., kedd

Tonhal céklamártásban

Hozzávalók:
  • 8 szelet tonhalfilé,
  • 10 dkg cékla,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 5 dkg vaj,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • fél citrom leve,
  • 1-1 mokkáskanál ecetes torma meg cukor;
  • a körethez 50 dkg cukkini,
  • 5 dkg vaj,
  • frissen őrölt bors,
  • só.
A halszeleteket sóval meg citromlével bedörzsölve legalább 1 órán át állni hagyjuk. Közben a cék-
lát megfőzzük, megtisztítjuk és lereszeljük. A körítéshez héjastól apró kockákra vágjuk a cukkinit. A felolvasztott vajon sóval, borssal ízesítve megpároljuk.
A halszeleteket a vajon mindkét oldalukon megsütjük, majd a zsiradékból kivéve melegen tartjuk. A visszamaradt vajba rakjuk a céklát, cukorral, tormával, és reszelt vöröshagymával ízesítjük. Egy kevés vízzel felengedjük. Néhány percig forraljuk, majd turmixoljuk, és ha szükséges, utánízesítjük. A mártást felforrósítjuk, és egy előmelegített tálra öntjük. A halszeleteket a tetejére fektetjük, a párolt cukkinivel körítjük, és azonnal tálaljuk.

2010. június 3., csütörtök

Tontatár

Hozzávalók:
  • 20 dkg friss vöröstonhal-filé,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 1 lime,
  • 3 evőkanál olíva olaj,
  • 1 evőkanál vágott petrezselyemzöld,
  • 1 evőkanál szójaszósz,
  • só, frissen őrölt bors;
  • saláta levelek és paradicsom a tálaláshoz.
A halfilét apró darabokra vágju és egy tálba rakjuk. A lime-ot alaposan megmossuk, és az egyik felének héját lereszeljük, a másik felének a levét kicsvarjuk, leszűrjük.
A finomra vágott hagymát, a citromhéjat- és levet, a petrezselymet, a szójaszószt meg az olívaolajat alaposan összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük, majd a halhoz adjuk. Jól összekeverjük, és hűtőben, légmentesen lezárva, legalább 2 órán át érleljük.
Zöld salátalevelekre evőkanállal galuskákat szaggatunk belőle, paradicsomszeletekkel díszítjük, és hideg előételként tálaljuk. Adhatjuk egyéb - hideg - halételek mellé is.

2010. április 12., hétfő

Tonhal kapormártásban

Hozzávalók:
  • 80 dkg tonahlfilé,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 csokor kapor,
  • 1 tojássárgája,
  • 1 evőkanál olaj,
  • 1 evőkanál ecet,
  • 5 dkg vaj,
  • só.
A halfilét ecetes vízben olvasszuk fel, majd alaposan lecsepegtetjük és megsózzuk. Egy tűzálló tálat kikenünk az olajjal, belefektetjük a halszeleteket, és előmelegített sütőben, kb. 15 percig sütjük.
Közben simára keverjük a tejfölt a tojássárgával, a finomra vágott kaporral, és a megsült hal tetejére simítjuk. A tetejére vajdarabkákat szórunk, és további öt percig forró sütőben sütjük.
Párolt rizzsel és zöldségekkel körítve tálaljuk.

2010. február 16., kedd

Bazsalikomos tonhalfilé

Hozzávalók:
  • 60 dkg panírozott tonhalfilé,
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 4 db paradicsom,
  • 1 dl vörösbor,
  • só, frissen őrölt bors,
  • 10 dkg ketchup,
  • mokkáskanálnyi szárított bazsalikom,
  • csipetnyi cukor;
  • a sütéshez olaj.
A tonhalfiléket bő, forró olajban szép pirosra sütjük. Az olajból kivéve lecsepegtetjük, és melegen tartjuk.
Az olajából egy keveset egy edényben felforrósítunk, megfuttatjuk rajt a felszeletelt vöröshagymát, meg a meghámozott, darabokra vágott paradicsomot. A ketchupot hozzáadjuk, sóval, borssal, bazsalikommal, és kevés cukorral ízesítjük. Felengedjük a borral, és pár percig forraljuk. Az előmelegített tálra rakott tonhalszeletekre locsoljuk, és azonnal tálaljuk. Párolt rizst kínálunk mellé.

2009. május 4., hétfő

Párolt tengeri hal

Hozzávalók 5 személyre:
  • 1 kg filézett tengeri hal,
  • 3 fej vöröshagyma,
  • 5 db paradicsom,
  • 1,5 dl száraz fehérbor,
  • 1 dl olívaolaj,
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld,
  • só,
  • őrölt bors.
A kockára vágott vöröshagymát fél dl olaj, és fél dl víz keverékében megfőzzük. Hozzáadjuk a lehéjazott és kimagvalt, majd kockára vágott paradicsomot, meg az összevagdalt petrezselymet. Fedő alatt, kis lángon kb. fél óráig pároljuk.
Ekkor belerakjuk a halszeleteket, a borral és a maradék olajjal meglocsoljuk. Sóval, borssal ízesítjük, és közepes lángon még 35 percig pároljuk.
Olajbogyóval díszítve, párolt zöldségekkel, rizzsel tálaljuk.

2009. április 30., csütörtök

Tonhal sajttal és gombával sütve

Hozzávalók:
  • 50 dkg tonhalfilé,
  • 5 dkg liszt,
  • 8 dkg vaj,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 20 dkg gomba,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld,
  • 2 dkg paradicsompüré,
  • 12 dkg reszelt sajt,
  • őrölt bors,
  • só.
A halszeleteket megsózzuk, enyhén megborsozzuk, majd lisztben megforgatjuk, és egy kevés vajon mindkét oldalát elősütjük. Egy tűzálló tálat vékonyan kivajazunk, belefektetjük a halszeleteket és a következő raguval bevonjuk.
Egy kevés vajat hevítünk, és üvegesre pirítjuk benne a finomra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a szeletekre vágott gombát, és tovább pirítjuk. Sóval, borssal, és vágott petrezselyemmel ízesítjük, belekeverjük a paradicsompürét, és pár percig kevergetve pirítjuk. A kész ragut a halszeletekre halmozzuk.
A tetejét meghintjük reszelt sajttal, meglocsoljuk a maradék, felolvasztott vajjal, és közepesen meleg sütőben, szép pirosra sütjük.
Párolt rizzsel, azonnal tálaljuk.

2009. március 26., csütörtök

Halsteak

Hozzávalók:
  • 4 db, kb. 18 dkg-os tonhalszelet,
  • 4 evőkanál olívaolaj,
  • 1-1 evőkanál szójaszósz és szűrt citromlé,
  • frissen őrölt bors,
  • só,
  • a tálaláshoz vaj.
A tonhalszeleteket meglocsoljuk a citromlével és a szójaszósszal. Kevés sóval - óvatosan, mert a szójaszósz sós - és borssal fűszerezzük. A felforrósított olajban a halszeletek mindkét oldalát kb. 3 percig sütjük. A forró halsteakekre egy kevés vajat morzsolunk, és azonnal tálaljuk. Héjában főtt, és pirított újhagymával meghintett burgonyát kínálunk mellé.

2009. március 17., kedd

Francia pácolt tonhal

Hozzávalók:
  • 80 dkg tonhalfilé,
  • 2 dl narancslé,
  • 1 evőkanál olaj,
  • zsenge - nem permetezett! - szőlőlevelek,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • citrom.
A narancslevet az olajjal simára keverjük és sóval, borssal ízesítjük. Megkenjük vele a felengedett halszeleteket, légmentesen lezárjuk, és egy órán át hűtőben érleljük. Ezután lecsepegtetjük, és egyenként az alaposan megmosott szőlőlevelekbe csomagoljuk.
Egy tűzálló tálra egymás mellé fektetjük a csomagokat, a maradék páclevet rálocsoljuk, és lefedve, előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.
Citromkarikákkal díszítve, főtt burgonyát adva mellé, azonnal tálaljuk.