A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomba. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 25., vasárnap

Gombás töltött padlizsán

Hozzávalók:

  • 2 közepes nagyságú (összesen 65-70 dkg) padlizsán,
  • 30 dkg csiperkegomba,
  • 5 dkg vaj,
  • 3 tojás,
  • 3 kicsi, keményhúsú paradicsom,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • só,
  • őrölt bors,
  • csipetnyi kakukkfű,
  • kevés citromlé.

A padlizsánokat megmossuk, hosszában félbevágjuk, citromlével bedörzsöljük, majd eredeti formájukra összefordítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük és forró sütőbe toljuk. Kb. 30 percig sütjük. Ezt követően a padlizsánok belsejét kivájjuk és kockákra vágjuk. Mialatt a padlizsán sül, a gombát megmossuk, 3 mm vastagra felszeleteljük, és a vajon, sóval borssal kakukkfűvel ízesítve puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. Beleforgatjuk a felkockázott padlizsánt, ráöntjük a felvert tojást, kicsit sózzuk, és kevergetve a tojás kocsonyásodásáig sütjük. A tűről lehúzva a cikkekre vágott paradicsomot is belekeverjük, majd a fél padlizsánok belsejébe töltjük. A sajttal megszórjuk, és forró sütőben a sajt olvadásáig melegítjük.

2015. október 18., vasárnap

Gombás karfiolpörkölt

Hozzávalók:

  • 1 kb. 70 dkg-os karfiol,
  • 0,5 dl olaj,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 4 közepes nagyságú paradicsom,
  • 3 zöldpaprika,
  • 30 dkg csiperkegomba,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • pirospaprika,
  • őrölt bors,
  • mokkáskanálnyi majoránna,
  • só.

Az apróra vágott hagymát az olajon megfonnyasztjuk, meghintjük egy kevés pirospaprikával, és a feldarabolt paradicsomot belekeverjük. Enyhén sózzuk, borssal ízesítjük, és fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. Közben ha szükséges, egy kevés vizet öntünk alá.
A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, alaposan megmossuk és a kicsumázott majd felszeletelt paprikával együtt a hagymás paradicsomhoz adjuk. Egy kevés vizet öntünk alá, és félig puhára pároljuk. Ekkor rakjuk bele a felszeletelt gombát. Majoránnával meg az összevágott petrezselyemmel fűszerezzük, és 5-6 perc alatt készre pároljuk.
Forrón, galuska kíséretében tálaljuk.

2015. október 16., péntek

Vegetáriánus gombaragu

Hozzávalók:

  • 20 dkg csiperke gomba,
  • 2 alma,
  • 10 dkg sárgarépa,
  • 10 dkg póréhagyma,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 1 zöld és egy piros húsú paprika,
  • 3 dl zöldségalaplé,
  • 2 evőkanál paradicsompüré,
  • 2 evőkanál liszt,
  • 1 evőkanál olaj,
  • 1 kiskanál currypor,
  • 1 kiskanál oregánó,
  • 1 kiskanál mustár,
  • só.

A zöldségeket meg az almát megtisztítjuk, majd vöröshagymát finomra, a gombát, almát meg a paprikát kis kockákra, a sárgarépát meg a pórét gyufaszálnyi csíkokra vágjuk. Az összekevert zöldségeket a zúzott fokhagymával együtt a felforrósított olajon, erős lángon, rázogatva néhány percig pirítjuk. A levessel felöntjük, belekeverjük a paradicsompürét, a fűszerekkel ízesítjük, és enyhén megsózzuk. Félig puhára - roppanósra - pároljuk, majd a kevés vízzel simára kevert liszttel besűrítjük. Még egyszer átforraljuk, majd párolt rizzsel, vagy kenyérrel tálaljuk.

2014. november 11., kedd

Orosz fejtettbableves

Hozzávalók:

  • 10 dkg fejtett bab,
  • 5 dkg gomba,
  • 2 ecetes uborka,
  • 2 közepes nagyságú paradicsom,
  • 2 nagy burgonya,
  • 5 dkg liszt,
  • cukor,
  • só.

A babot megmossuk, majd 1,3 liter vízben félpuhára főzzük. Ekkor hozzáadjuk a megtisztított, felszeletelt gombát, az apróra vágott ecetes uborkát meg a lehéjazott, kimagozott, kockára vágott paradicsomot, végül a kis kockákra vágott burgonyát is. Megsózzuk, és az egészet puhára főzzük. Közben a lisztet szárazon megpirítjuk, egy kevés hideg vízzel simára keverjük, majd besűrítjük vele a levest. Beforraljuk, ha szükséges sózzuk, és forrón tálaljuk. Ha túl savanykás lenne, egy kevés cukorral szelídítjük az ízét.

2014. október 24., péntek

Sertésszelet Sopronyi módra

Hozzávalók:

  • 40 dkg csontozott sertéskaraj,
  • 20 dkg darált sertéslapocka,
  • 80 dkg burgonya,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 2-3 gerezd fokhagyma,
  • 10 dkg gomba,
  • 3 zöldpaprika,
  • 3 paradicsom,
  • 10 dkg reszelt Trappista,
  • 2 tojássárga,
  • só,
  • őrölt bors,
  • pirospaprika,
  • pár szem kömény,
  • csipetnyi reszelt szerecsendió;
  • a bundázáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa;
  • a sütéshez olaj,
  • 1 csokor petrezselyem a díszítéshez.

A megtisztított, és kockára vágott burgonyát sós vízben feltesszük főni. A húsból 4 egyforma szeletet vágunk, vékonyra klopfoljuk, és enyhén sózzuk. A darált húst sóval, borssal, pirospaprikával, reszelt fokhagymával meg néhány szem köménnyel ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Az apróra vágott vöröshagymát egy kevés olajon megfuttatjuk, majd az apró kockákra vágott gombát, paprikát meg paradicsomot is hozzáadjuk. Sóval, borssal fűszerezzük, és kevergetve pár percig pároljuk. Az időközben megfőtt burgonyát leszűrjük, még melegen összetörjük, szerecsendióval ízesítjük, és a tojássárgákkal alaposan kikeverjük.
A hússzeleteket a fűszerezett darált hússal megkenjük, félbe hajtjuk, hústűvel, vagy fogvájóval összetűzzük, majd lisztbe, felvert tojásba, végül zsemlemorzsába bundázzuk. Bő, forró olajban megsütjük, és egy tűzálló tálra egymás mellé fektetjük. A burgonyapürét körben a húsok szélére halmozzuk, úgy, hogy a gombaragut a közepére önthessük. A reszelt sajttal meghintjük, és forró sütőbe tolva a sajt pirulásáig sütjük.
Finomra vágott petrezselyemmel meghintve, azonnal tálaljuk.

2014. október 20., hétfő

Zöldséges gomba plakija

Hozzávalók:

  • 80 dkg gomba,
  • 2 szál sárgarépa,
  • fél zellergumó,
  • 3 fej vöröshagyma,
  • 12 gerezd fokhagyma,
  • 4 db paradicsom,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 citrom,
  • 10 evőkanál olaj,
  • 1 evőkanál ecet,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 2 szál borsmenta,
  • só.

A megtisztított sárgarépát, zellert meg hagymát vékonyra felszeleteljük. A fokhagyma felét összezúzzuk. 4-5 evőkanál olajon majdnem puhára pároljuk a zöldségeket, a zúzott fokhagymával, és kevés sóval ízesítjük. Ekkor hozzáadjuk a megtisztított, vékonyra szelt gombát is, és teljesen puhára pároljuk. Belerakjuk a lehéjazott és kockára vágott paradicsomot, egy kevés vízzel simára kevert liszttel besűrítjük. A maradék, egy kevés sóval meg ecettel péppé zúzott fokhagymával ízesítjük. Jól összekeverjük, egy megfelelő méretű tűzálló tálba simítjuk, és vágott petrezselyemmel, meg borsmentával megszórjuk a tetejét. Néhány citromszelettel díszítjük, a maradék olajjal meglocsoljuk, és forró sütőbe tolva, de a lángot mérsékelve, 20-30 percig sütjük.
Hidegen tálaljuk.

2014. október 13., hétfő

Paradicsomleves gombával

Hozzávalók:

  • 25 dkg csiperkegomba,
  • 1,5 kg paradicsom,
  • 2 evőkanál olaj,
  • egy kevés cukor,
  • 1 citrom leve,
  • 1 szál zellerzöld,
  • 2 babérlevél,
  • néhány szem koriander,
  • só.

A paradicsomot megmossuk és feldaraboljuk. Egy edénybe rakva, kevergetve, a saját levében megfőzzük, majd áttörjük. Egy fazékba töltve, az olajat, a fűszereket teatojásban vagy fűszerzacskóban, valamint a zellerszárat hozzáadjuk. Megsózzuk, és időnként megkeverve kb. 15 percig forraljuk. Ez alatt a gombát alaposan megmossuk, megtisztítjuk, és negyedekbe vágjuk. A leveshez adjuk, a citromlével ízesítjük, és további 15 percig főzzük. Ha túl savanyú lenne, egy kis cukorral édesítjük. Mikor kész, a fűszerzacskót meg a zellerszárat kidobjuk belőle.
Forrón kínáljuk.

2014. június 30., hétfő

Gombás vagdalthús

Hozzávalók:
  • 40 dkg darált sertéshús,
  • 15 dkg gomba,
  • 2 tojás,
  • 2 evőkanál zsír,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 2 közepes fej vöröshagyma,
  • 2 dl tejföl,
  • liszt,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 1 kiskanál pirospaprika.

Az egyik fej apróra vágott vöröshagymát 1 evőkanál zsíron üvegesre sütjük. Hozzáadjuk a darált húst, és a megtisztított, apróra vágott gombát. Sózzuk, borsozzuk, pár percig pirítjuk, majd meghintjük  a finomra vágott petrezselyemmel. Ez után a tűzről lehúzzuk, 10 percig hűlni hagyjuk. Hozzáadunk kb. 3 evőkanálnyi lisztet, meg a tojásokat, majd összegyúrjuk, és kis gombócokat formázunk belőle. (Ha a massza túl lágy lenne, adunk még hozzá lisztet.)
A maradék zsíron megpirítjuk a másik fej, finomra vágott vöröshagymát. Belerakjuk a gombócokat, meghintjük a pirospaprikával, egy kevés vízzel felengedjük, és fedő alatt, időnként megrázogatva (ne keverjük, nehogy szétmenjenek a gombócok) puhára pároljuk. 1 kiskanálnyi lisztet simára keverünk a tejfölben, és óvatosan behabarjuk vele az ételt. Még egyszer átforraljuk, ha szükséges utánízesítjük, majd tálaljuk. Párolt rizzsel kínáljuk.

2014. június 18., szerda

Rakott csirkemell gombamártással

Hozzávalók:

  • 2 nagy csirkemell,
  • 10 dkg gomba,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 60 dkg burgonya,
  • 4 evőkanál olaj,
  • 2 dl tejföl, kevés liszt,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • őrölt bors,
  • só.

A csirkemelleket lebőrözzük, kicsontozzuk, szétnyitjuk, és kicsit kiklopfoljuk. Sóval meghintjük, lisztben megforgatjuk, és egy kevés olajban mindkét oldalunkon elősütjük. A finomra vágott vöröshagymát 1 evőkanál olajban világosra pirítjuk, majd megpároljuk rajt a felszeletelt gombát, amit sóval, borssal ízesítünk. Mikor a megpuhult, megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel, ráöntjük a tejfölt, és átforraljuk.
Egy mély tűzálló tálat kiolajozunk, ráterítjük a megtisztított, karikára vágott burgonyát, enyhén sózzuk, rárakjuk a húsdarabokat, végül leöntjük a tejfölös gombával.
Előmelegített sütőben, fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. A végén levesszük róla a fedőt, és megpirítjuk a tetejét.

2013. december 18., szerda

Gombás marharagu

Hozzávalók:

  • 60 dkg marhafelsál,
  • 3 evőkanál olaj,
  • 20 dkg tisztított gomba,
  • 2 evőkanál cukor,
  • 1 dl vörösbor,
  • só,
  • őrölt bors.

A marhahúst ledaráljuk, és az olajon állandóan kevergetve fehéredésig sütjük. Ez után egy kevés vízzel felöntjük, majd fedő alatt majdnem puhára pároljuk. Ekkor rakjuk bele a felszeletelt gombát. Sóval borssal ízesítjük, és teljesen puhára pároljuk. Közben a cukrot egy másik edényben zsemleszínűre pirítjuk, felöntjük a borral, majd a cukor olvadásáig melegítjük, és beleöntjük a raguba. Még egyszer átforraljuk, végül a tűzről lehúzva 10 percig állni hagyjuk. Burgonyakrokettel esetleg kenyérrel kínáljuk.

2013. november 27., szerda

Fóliában sült törpeharcsa

Hozzávalók:

  • 12 db tisztított törpeharcsa,
  • só,
  • 1 kisebb fej vöröshagyma,
  • 10 dkg gomba,
  • 6 evőkanál olaj,
  • őrölt bors,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 30 dkg haltej és halikra vegyesen,
  • 3 tojás.

A halak belsejét megsózzuk. A hagymát meg a gombát megtisztítjuk, az előbbit finomra, az utóbbit kockákra vágjuk. Az olaj felén a hagymát megfuttatjuk, a gombát hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk, és finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük. 1-2 percig kevergetve pirítjuk, majd az ikrát és a haltejet is belekeverjük. A tojásokat felverjük, a gombához adjuk, és addig sütjük, míg megkocsonyásodik. 12 részre osztjuk, majd a harcsákba töltjük. Egyenként megolajozott alufóliába csomagoljuk, és közepes hőfokú sütőben (180°C) kb. 30 percig sütjük.
A fóliából kibontva, azonnal tálaljuk. Sült burgonyával, salátával kínáljuk.

2013. november 18., hétfő

Sajtos rakottas

Hozzávalók:

  • 1 kg vegyes színű (piros, sárga, zöld) paprika,
  • 20 dkg csiperkegomba,
  • 1/2 evőkanál ételízesítő,
  • 20 dkg füstölt sajt,
  • 30 dkg csigatészta,
  • 4 dl tejföl,
  • 1 dkg vaj,
  • friss rozmaring,
  • 1/2 kávéskanál őrölt fehérbors.

A tésztát félpuhára kifőzzük, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük. A gombát megtisztítjuk, megmossuk, és cikkekre vágjuk. A paprikákat is megmossuk, kicsumázzuk, majd széles csíkokra vágjuk. A kihűlt tésztát, a gombát, meg a paprikát egy tálban összekeverjük a vágott rozmaringgal ízesített tejföllel. Az ételízesítővel sózzuk, majd egy kivajazott tűzálló tálba simítjuk. A tetejét meghintjük a lereszelt sajttal, és előmelegített sütőben szép aranysárgára sütjük. A sütőből kivéve 1-2 percig pihentetjük, majd adagoljuk, és azonnal tálaljuk.

2013. november 17., vasárnap

Rozmaringos vaddisznó csíkok

Hozzávalók 5 személyre:

  • 1 kg vaddisznócomb,
  • 20 dkg csiperkegomba,
  • 10 dkg füstölt császárszalonna,
  • 10 dkg zöldborsó,
  • 2-3 rozmaring ágacska,
  • 1 kávéskanál őrölt bors,
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld,
  • csipetnyi kurkuma,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 dl fehérbor,
  • só.

A vadhúst megmossuk, és vékony csíkokra vágjuk. A szalonnát szintén felcsíkozzuk. A vajat felforrósítjuk, beleforgatjuk a szalonnát, üvegesre sütjük, majd hozzáadjuk a húst is. Pár percig kevergetve pirítjuk, majd befűszerezzük. Egy kevés vizet aláöntve fedő alatt majdnem puhára pároljuk. Ha a levét elfőné, egy kevés vízzel pótoljuk. Mikor a hús már majdnem puha, beletesszük a megmosott és felszeletelt gombát, a zöldborsót, felöntjük a fehérborral, és készre pároljuk. Mikor kész, a rozmaringot kidobjuk belőle. Tálalás előtt kivesszük belekeverünk egy csipetnyi kurkumát, meghintjük vágott petrezselyemmel. Párolt zöldségekkel, héjában sütött burgonyával tálaljuk.

2013. november 15., péntek

Sült borjúborda sajtmártással, zöldséges pennével körítve

Hozzávalók:

  • 80 dkg borjúborda,
  • 30 dkg Trappista sajt,
  • 30 dkg penne (tollhegytészta),
  • 15 dkg kelbimbó,
  • 10 dkg laskagomba,
  • 10 dkg paradicsom,
  • 2-3 gerezd fokhagyma,
  • 3 dl tejszín,
  • 10 dkg vaj,
  • 2 dkg liszt,
  • fél evőkanál ételízesítő,
  • só.

A borjúbordát felszeleteljük, bedörzsöljük az összezúzott fokhagymával és meghintjük ételízesítővel, majd felhasználásig hűtőben érleljük. A zöldségeket alaposan megmossuk, a gombát és a kelbimbót megtisztítjuk, és szintén megmossuk. Mindent kisebb darabokra vágunk, és egy kevés vajon megpároljuk. A pennét sós vízben megfőzzük, leszűrjük, majd lazán összekeverjük a megpárolt zöldségekkel és melegen tartjuk.
Ez után világos vajas rántást készítünk, zúzott fokhagymával ízesítjük, a tejszínnel felengedjük, simára keverjük és belereszeljük a sajtot. Lassú tűzön beforraljuk.
Közben a bordákat a maradék vajon hirtelen megsütjük, egy előmelegített tálra rakjuk, bevonjuk a mártással, és a zöldséges pennével körítjük. Azonnal tálaljuk.

2013. november 14., csütörtök

Vitaminsaláta fetával és kapros öntettel

Hozzávalók:

  • 2 fej lollo rosso saláta,
  • 3 db radicchio saláta,
  • 30 dkg feta sajt,
  • 4 db kisebb karalábé,
  • 2 db kígyóuborka,
  • 20 dkg paradicsom,
  • 20 dkg csiperkegomba,
  • 2 csomó vajretek,
  • 2 db citrom,
  • 2 db zöldpaprika,
  • 2 db piros paprika,
  • 4 dl joghurt,
  • 1 kis csokor kapor.

A zöldségeket alaposan megmossuk. A gombát, karalábét és retket megtisztítjuk. A salátákat laskákra tépkedjük. A fetát. Az uborkát, a paradicsomot, a karalábét, a retket, a paprikákat kockákra vágjuk, a gombát cikkekre daraboljuk. A joghurtba belekeverjük a megmosott és finomra vágott kaprot, kevés sót, valamint az egyik citrom kicsavart és átszűrt levét. Az öntetet felhasználásig hűtőben érleljük. A nyersanyagokat óvatosan összekeverjük, majd tálaláskor bevonjuk a joghurtos öntettel. A tetejét citromkarikákkal és friss kapor ágacskákkal díszítjük.
Nagyon finom vacsora saláta.

2011. január 26., szerda

Gombás borjúmáj

Hozzávalók 5 személyre:
80 dkg borjúmáj,
30 dkg csiperkegomba,
2 zöldpaprika,
10 dkg paradicsom,
2 fej vöröshagyma,
8 dkg olaj,
pár csepp Worcester,
1 teáskanál erős pirospaprika,
1 evőkanál paradicsompüré,
só,
frissen őrölt bors,
csipetnyi majoránna,
egy kevés marhahúsleves,
1 kis csokor petrezselyem.
A paradicsomot lehéjazzuk, kimagozzuk, és kockára vágjuk. A májat megtisztítjuk, és szeletekre,
majd vékony csíkokra, a gombát meg a hagymát vékony szeletekre vágjuk.
Az olaj kétharmadán a hagyma felét aranysárgára pirítjuk, beleforgatjuk a májat, és vele együtt tovább pirítjuk. Egy kevés Worcesterrel, borssal és majoránnával ízesítjük. Ezután kivesszük az edényből, és melegen tartjuk.
A maradék olajat beleöntjük a serpenyőbe, megpirítjuk benne a megmaradt hagymát valamint a gombát. Sóval, borssal, paradicsompürével és pirospaprikával ízesítve tovább pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a paradicsomot és a szintén kockákra vágott zöldpaprikát. Egy kevés levessel felöntjük, majd visszarakjuk bele a májat, és kis lángon, fedő alatt puhára pároljuk. Szükség esetén még egy kis Worcesterrel és sóval utánízesítjük.
Apróra vágott petrezselyemmel meghintve, hagymás burgonyával tálaljuk.

2011. január 3., hétfő

Fehérvári töltött rostélyos

Hozzávalók:
  • 4 nagy szelet rostélyos,
  • 20 dkg darált sertéshús,
  • 10 dkg füstölt szalonna,
  • 20 dkg csiperkegomba,
  • 1-1 zöldpaprika és paradicsom,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 2 kiskanál pirospaprika,
  • egy kevés húsleves,
  • 1 csokor petrezselyem.
A darált húst sóval, borssal, kiskanálnyi pirospaprikával ízesítjük, fél fej reszelt vöröshagymával összekeverjük. A kiklopfolt, enyhén sózott, borsozott hússzeletekre kenjük. Szorosan felcsavarjuk és összetűzzük.
A kis kockákra vágott szalonnát kiolvasztjuk, a pörcöt kiszedjük, és félretesszük. A zsírján elősütjük a húsroládokat, majd ezt is kiszedjük. A maradék, kockára vágott hagymát megpirítjuk a zsíron, hozzáadjuk a felszeletelt paprikát, paradicsomot és gombát, sóval, pirospaprikával ízesítjük. Egy kevés levessel felengedjük, majd a húsokat belerakva, az egészet puhára pároljuk.
Mikor kész, a roládokat kiszedjük, pár percig pihentetjük, majd felszeleteljük. A lecsós-gombás mártással leöntve, a szalonnapörccel meg a finomra vágott petrezselyemmel meghintve, hagymás tört burgonyával tálaljuk.

2010. december 22., szerda

Francia halleves

Hozzávalók:
  • 4 szelet filézett ponty,
  • 2 sárgarépa,
  • 1 fehérrépa,
  • 1 szál zellerzöld,
  • 5 dkg gomba,
  • 25 dkg zöldborsó,
  • 3 dl száraz fehérbor,
  • 1 tojássárgája,
  • 1 dl tejszín,
  • 1 kiskanál rizsliszt,
  • só,
  • pirospaprika,
  • 1 csokor kapor,
  • diónyi vaj,
  • fél citrom leve.
A halat annyi sós vízben, amennyi ellepi, félig megfőzzük, majd leszűrjük. A megtisztított sárga-
és fehérrépát vékony csíkokra vágjuk, és a zöldborsóval együtt a vajon puhára pároljuk. A felszeletelt gombát meg a finomra vágott zellerzöldet hozzáadjuk, és együtt fedő alatt még 5 percig puhítjuk. A rizsliszttel meghintjük, összekeverjük, majd a borral, a hal főzőlevével, illetve annyi vízzel, hogy 1,2 liternyi legyen, felengedjük. A halszeleteket belerakjuk, és teljesen puhára főzzük.
A tojássárgáját a tejszínnel meg a pirospaprikával simára keverjük. Néhány kanál hallével elkeverjük, és behabarjuk vele a levest. Felforrósítjuk, ha szükséges megsózzuk, a citrom levével savanyítjuk, és finomra vágott kaporral meghintve tálaljuk.

2010. december 2., csütörtök

Mediterrán csiperkegomba

Hozzávalók:
  • 70 dkg apró csiperkegomba,
  • 2 szál sárgarépa,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 2 dl száraz fehérbor,
  • 3 evőkanál olívaolaj,
  • 2-3 gerezd fokhagyma,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • 1 babérlevél,
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld,
  • egy kevés zsálya, kakukkfű, és koriander,
  • 1 evőkanál paradicsompüré.
Az olajban megpároljuk a megtisztított és apróra vágott sárgarépát meg a vöröshagymát. Felöntjük a borral, sóval, borssal, zúzott fokhagymával meg az összevagdalt zöldfűszerekkel ízesítjük. 10 percig fedő alatt, kis lángon pároljuk. Közben megtisztítjuk a gombát, és egészben hagyva az ételhez adjuk. Belekeverjük a paradicsompürét, beledobjuk a babérlevelet, és kb 20 perc alatt puhára pároljuk.
Friss kenyeret kínálunk mellé. Hidegen és melegen is tálalhatjuk.

2010. november 30., kedd

Azték gombaleves

Hozzávalók:
  • 4 dkg vaj,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 20 dkg gomba,
  • 1 kisebb erős paprika,
  • 4 evőkanál darált dió,
  • 1 kis csokor petrezselyem,
  • só,
  • őrölt bors,
  • ételízesítő,
  • 1,5 dl tejszín;
  • a tálaláshoz pirított zsemlekocka.
A vöröshagymát meg a gombát megtisztítjuk és apróra vágjuk.
A vajon megfuttatjuk a hagymát, hozzáadjuk a gombát meg az erős paprikát, és félig puhára pároljuk. Belekeverjük a diót, valamint a finomra vágott petrezselymet is. Sóval, borssal és ételízesítővel fűszerezzük, majd felengedjük 8 dl vízzel. Mikor felforrt, hozzáadjuk a tejszínt, felforrósítjuk, majd turmixoljuk. Ez után ismét felforrósítjuk, és csészében, pirított zsemlekockával tálaljuk.