A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spárga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spárga. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 20., hétfő

Tejszínes borjútokány spárgával

Hozzávalók:

  • 70 dkg borjúcomb,
  • 40 dkg konzervspárga,
  • 15 dkg vaj,
  • 4 dl tejszín,
  • 4 tojássárgája,
  • 5 dkg liszt,
  • só,
  • őrölt fehérbors,
  • 2 ágacska rozmaring,
  • fél citrom reszelt héja,
  • 1 csokor petrezselyem.

A húst lehártyázzuk, és vékony csíkokra vágjuk. A vaj felét egy lábasban felolvasztjuk, az összevágott petrezselymet meg rozmaringot rászórjuk. Beleforgatjuk a borjúhúst, és kevergetve kissé megpirítjuk. A spárga levéből néhány evőkanálnyit rálocsolunk, és sóval, borssal fűszerezzük. Fedő alatt, kis lángon kb. 1 órányit pároljuk. Az elfőtt levét közben spárgalével pótoljuk. Közben a tejszínt a tojássárgával, meg a liszttel simára keverjük, a reszelt citromhéjjal ízesítjük. Apránként a tokányba csorgatjuk, és további 10 percig lassan forraljuk.
A spárgát a maradék felolvasztott vajon felmelegítjük, és ezzel, valamint párolt rizzsel tálaljuk a tokányt.

2013. november 24., vasárnap

Spárgaragu

Hozzávalók:

  • 40 dkg kétszer darált borjúhús,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 1 tojás,
  • 3 evőkanál zsemlemorzsa,
  • 5 dl marhahúsleves (kockából is jó),
  • 80 dkg spárga,
  • diónyi vaj,
  • 1 narancs lehámozott héja,
  • reszelt szerecsendió,
  • csipetnyi cukor,
  • 1 nagy csokor petrezselyemzöld,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1,5 dl tejszín.

A finomra darált húst sóval, borssal ízesítjük, a tojással meg a zsemlemorzsával jól összedolgozzuk. Vizes kézzel kis gombócokat formázunk belőle, és a forrásban lévő levesben kb. 5 percig főzzük.
Közben megtisztítjuk a spárgát és 2,3 centis ferde darabokra vágjuk. A levesben fővő gombócokhoz adjuk - a levét ne szűrjük le! -, a vajat belemorzsoljuk, a narancshéjat beledobjuk, reszelt szerecsendióval, borssal, és csipetnyi cukorral ízesítjük. Sózni csak akkor kell, ha szükséges, mivel a leves amúgy is sós. Fedő alatt addig főzzük, míg a spárga is megpuhul. Ekkor a narancshéjat kidobjuk belőle és a finomra vágott petrezselyemmel meghintjük. A lisztet a tejszínnel simára keverjük, és a ragut behabarjuk, és mártás sűrűségűre forraljuk. Amennyiben kell, sóval, borssal utánízesítjük, majd tálaljuk.