A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vagdaltak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vagdaltak. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 30., hétfő

Gombás vagdalthús

Hozzávalók:
  • 40 dkg darált sertéshús,
  • 15 dkg gomba,
  • 2 tojás,
  • 2 evőkanál zsír,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 2 közepes fej vöröshagyma,
  • 2 dl tejföl,
  • liszt,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 1 kiskanál pirospaprika.

Az egyik fej apróra vágott vöröshagymát 1 evőkanál zsíron üvegesre sütjük. Hozzáadjuk a darált húst, és a megtisztított, apróra vágott gombát. Sózzuk, borsozzuk, pár percig pirítjuk, majd meghintjük  a finomra vágott petrezselyemmel. Ez után a tűzről lehúzzuk, 10 percig hűlni hagyjuk. Hozzáadunk kb. 3 evőkanálnyi lisztet, meg a tojásokat, majd összegyúrjuk, és kis gombócokat formázunk belőle. (Ha a massza túl lágy lenne, adunk még hozzá lisztet.)
A maradék zsíron megpirítjuk a másik fej, finomra vágott vöröshagymát. Belerakjuk a gombócokat, meghintjük a pirospaprikával, egy kevés vízzel felengedjük, és fedő alatt, időnként megrázogatva (ne keverjük, nehogy szétmenjenek a gombócok) puhára pároljuk. 1 kiskanálnyi lisztet simára keverünk a tejfölben, és óvatosan behabarjuk vele az ételt. Még egyszer átforraljuk, ha szükséges utánízesítjük, majd tálaljuk. Párolt rizzsel kínáljuk.

2010. február 16., kedd

Parajjal töltött sertésvagdalt

Hozzávalók:
  • 50 dkg sovány sertéshús,
  • 5 db zsemle,
  • 15 dkg burgonya,
  • 5 tojás,
  • 2 evőkanál liszt,
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa,
  • 50 dkg paraj,
  • 5 dkg vaj,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • 1 csokor petrezselyemzöld.
A húst a vízben megáztatott, alaposan kicsavart zsemlékkel, meg a meghámozott burgonyával kétszer ledaráljuk. Összedolgozzuk 4 db tojással, a fűszerekkel, az összevágott petrezselyemmel, a liszttel meg a zsemlemorzsával. Ujjnyi vastag téglalap alakúra nyújtjuk.
A parajt megtisztítjuk, alaposan megmossuk és lecsepegtetjük. A vajon, egy kevés sóval ízesítve megpároljuk, hűlni hagyjuk. Ez után a húslap hosszanti szélére halmozzuk. Óvatosan feltekerjük, és egy kiolajozott tepsibe fektetjük. Megkenjük nyers tojással, és előmelegített forró sütőbe toljuk. Mikor a tepsiben lévő olaj átforrósodott, óvatosan beleöntünk 2 dl vizet, és lassú tűzön készre sütjük.
Pár perc pihentetés után felszeleteljük, és burgonyapürével tálaljuk.

2010. január 26., kedd

Hamis borjúszelet

Hozzávalók:
  • 40 dkg marhafelsál,
  • 2 dl tej,
  • 2 zsemle,
  • 1 evőkanál liszt,
  • só,
  • frissen őrölt bors;
  • a sütéshez olaj.
A tejet meglangyosítjuk, és megáztatjuk benne a zsemléket. Ez után a nem teljesen kicsavart zsemlét a marhahússal együtt kétszer átdaráljuk. Sóval, borssal ízesítjük, alaposan összekeverjük. A masszából szeleteket formálunk, majd lisztben megforgatjuk. Forró olajban, fedő nélkül, közepes lángon, mindkét oldalán szép pirosra sütjük.
Azonnal, párolt zöldséggel, sült burgonyával és friss salátával tálaljuk.

2009. április 30., csütörtök

Vagdalt pulykamell

Hozzávalók:
  • 60 dkg pulykamell,
  • 2 zsemle,
  • 2 dl tej,
  • 2 tojás,
  • 1 kis csokor petrezselyem,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • zsemlemorzsa;
  • a sütéshez olaj.
A zsemléket a tejben megáztatjuk, alaposan kicsavarjuk, és a hússal együtt ledaráljuk. Finomra vágott petrezselyemmel, sóval, borssal ízesítjük, majd a tojásokat hozzáadva összegyúrjuk.
Pogácsákat formálunk belőle, zsemlemorzsában megforgatjuk, és a felforrósított olajban mindkét oldalán szép pirosra sütjük.
Főzelékek mellé, vagy sült burgonyával, tálaljuk.

2009. április 9., csütörtök

Báránypogácsa

Hozzávalók:
  • 60 dkg báránylapocka,
  • 4 gerezd fokhagyma,
  • őrölt bors ízlés szerint,
  • késhegynyi őrölt koriander,
  • só,
  • 2-3 evőkanál olaj.
A bárányhúst ledaráljuk. Összezúzott fokhagymával, sóval, borssal és korianderrel ízesítjük. Alaposan összekeverjük. Négy nagy vagy nyolc kisebb pogácsát formázunk belőle, és az olajon mindkét oldalán átsütjük.
Pirított, vagy sült burgonyával meg fejes salátával kínáljuk.
Adhatjuk főzelék mellé feltétként is.

2009. március 30., hétfő

Vajas vagdalt borjúérmék

Hozzávalók:
  • 60 dkg borjúhús,
  • 2 dl tej,
  • 2 db zsemle,
  • 3 dkg vaj,
  • 1 tojás,
  • 1 csokor petrezselyemzöld,
  • só;
  • a sütéshez olaj.
A borjúhúst a tejben megáztatott, és jól kicsavart zsemlékkel együtt ledaráljuk. A felpuhított vajat a tojással habosra keverjük, sózzuk, és hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet. Ezt a keveréket a darált hússal jól összedolgozzuk.
Ha szükséges, sózzuk, majd lisztezett kézzel 4-5 dkg-os érméket formázunk a masszából. Kevés felforrósított olajon mindkét oldalán szép pirosra sütjük.
Azonnal tálaljuk. Burgonyapürét, párolt zöldséget és friss salátát kínálunk mellé.