A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojásételek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojásételek. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 21., csütörtök

Zöldbabos rántotta

Hozzávalók:

  • 80 dkg - zöldhüvelyű! - zöldbab,
  • 1 közepes fej vöröshagyma,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 3 evőkanál olívaolaj,
  • 5 db tojás,
  • 1 kisebb citrom leve,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • őrölt bors,
  • só.

A zöldbabot megtisztítjuk, megmossuk, enyhén sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük. (A levét felhasználhatjuk más zöldbabos, zöldséges ételhez.) A megtisztított vöröshagymát kis kockákra vágjuk, majd az egészben hagyott fokhagymával együtt az olajba megpirítjuk. Ezután a fokhagymát kidobjuk, a lecsepegtetett zöldbabot a hagymához adjuk, és megforrósítjuk. A felvert tojásokat sózzuk borsozzuk, a citromlével ízesítjük, végül a zöldbabra öntjük. Közepes lángon keverés nélkül sütjük, amíg a tojás megszilárdul. Vágott petrezselyemmel meghintve, azonnal tálaljuk.

2010. szeptember 8., szerda

Lotharingiai tojás

Hozzávalók:
  • 12 dkg húsos füstölt szalonna,
  • 10 dkg Ementáli sajt,
  • 4 tojás,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 4 evőkanál tejföl.
A szeletekre vágott szalonnát egy serpenyőbe terítjük, megborsozzuk, ráterítjük a felszeletelt saj-
tot, és egy kicsit megsózzuk. Ráöntjük a kevéssé felvert tojást, végül a felkevert tejfölt.
Előmelegített sütőben, 220 °C-on kb. 15 percig sütjük, majd azonnal, forrón tálaljuk.
Friss salátával kínáljuk.

2010. április 22., csütörtök

Spanyol kenyéromlett

Hozzávalók:
  • 4 db szikkadt kenyérszelet,
  • 8 tojás,
  • 15 dkg sajt,
  • 3 evőkanál olaj,
  • 2 gerezd fokhagyma.
A kenyeret lehéjazzuk, alaposan bedörzsöljük a fokhagymával, és kockára vágjuk. A felforrósított olajon gyorsan megpirítjuk. A tojásokat habosra verjük, és hozzákeverjük a kis kockákra vágott sajtot és megsózzuk. Amikor a kenyérkockák már szép pirosa, ráöntjük a sajtos tojást, és keverés nélkül, élénk tűzön addig sütjük, míg meg nem kocsonyásodik.
Azonnal tálaljuk.

2010. március 17., szerda

Korianderes tojássaláta

Hozzávalók:
  • 8 főtt tojás,
  • 2 tojásos házi majonéz,
  • 2-2 kiskanál porcukor és mustár,
  • 2 dl tejföl,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 1 evőkanál koriander,
  • fél citrom leve.
A majonézt sóval, borssal, citromlével, mustárral és cukorral ízesítjük. Belekeverjük a mozsárban
frissen összetört koriandert meg a tejfölt is, majd jól behűtjük.
A meghámozott tojásokat karikára vágjuk, és óvatosan beleforgatjuk a hideg mártásba.
Tálalásig folpack-fóliával lezárva hűtőben érleljük.
Főtt, füstölt húsok mellé kínáljuk.

2009. december 17., csütörtök

Tálban sült tojás márványsajttal

Hozzávalók:
  • 28 dkg márványsajt,
  • 4 tojás,
  • 4 dkg vaj,
  • 4 evőkanál tejszín.
Amennyiben lehetséges, az ételt adagonként készítsük el.
Villával összenyomkodjuk a sajtot, hozzáadva a vajat és a tejszínt. A masszát tűzálló tálba öntjük, és közepese lángon melegítjük. Mikor a keverék jól felolvadt, óvatosan a közepére ütjük a tojást. Erősebbre állítjuk a lángot, és ízlés szerinti keménységűre süssük meg a tojást.
Azonnal tálaljuk. Barna kenyeret kínáljunk mellé.

2009. november 21., szombat

Firenzei töltött tojás

Hozzávalók:
  • 8 keményre főzött tojás,
  • 50 dkg paraj,
  • 10 dkg vaj,
  • 10 dkg eidami sajt,
  • 20 dkg főtt, füstölt tarja,
  • 1 dl tejföl,
  • sajt,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • csipetnyi reszelt szerecsendió.
Sós vízben megfőzzük a megtisztított parajt, alaposan lecsepegtetjük, összevagdaljuk, megborsozzuk, az olvasztott vajjal meglocsolva összekeverjük, és egy nagy tűzálló tálba terítjük.
A megtisztított tojások tetejéről egy lapot levágunk, sárgájukat kiszedjük, összetörjük, majd a ledarált hússal meg a tejföllel összekeverjük. Hozzáadjuk a kockára vágott tojástetőket is, és szerecsendióval ízesítjük. A masszát visszatöltjük a tojásfehérjékbe. Mindegyikre egy vékony
sajtszeletet borítunk, és a tojásokat a tálba terített parajra ültetjük. Forró sütőben a sajt ráolvadásáig sütjük. Azonnal tálaljuk!

2009. április 26., vasárnap

Tálon sült tojás böllér módra

Hozzávalók:
  • 30 dkg sertésmáj,
  • 5 dkg zsír,
  • 8 dkg füstölt szalonna,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 8 db tojás,
  • mokkáskanálnyi majoránna,
  • őrölt bors,
  • só.
A májat vékony csíkokra, a szalonnát kis kockákra vágjuk. Egy serpenyőben kevés zsíron kiolvasztjuk a szalonnát, rárakjuk a vékonyra szeletelt vöröshagymát, és üvegesre pirítjuk. Beleforgatjuk a májat, borssal és majoránnával fűszerezzük, és erős tűzön, hirtelen, majdnem készre sütjük.
Az így előkészített májat egy tűzálló tálba terítjük, ráütjük a tojásokat, és forró sütőben, 2-3 percig sütjük. Azonnal tálaljuk!

2009. március 23., hétfő

Burgonyás töltött tojás

Hozzávalók:
  • 4 főtt tojás,
  • 8 dkg főtt burgonya,
  • 8 dkg póréhagyma,
  • 5 dkg vaj,
  • egy kevés olaj,
  • 1,5 dl tejföl,
  • 4-5 dkg reszelt sajt,
  • 1 teáskanálnyi mustár,
  • 1 csipetnyi reszelt szerecsendió,
  • 1 csipetnyi őrölt fehér bors,
  • só.
A főtt tojásokat megtisztítjuk, és kettévágjuk. A sárgájukat a főtt burgonyával együtt áttörjük. Sóval, borssal, szerecsendióval és a mustárral ízesítjük, és 4 dkg vajjal alaposan kikeverjük. A kész masszát a fél tojásfehérjékbe töltjük.
A maradék vajjal kikenünk egy tűzálló tálat, és beleállítjuk a töltött tojásokat. A póréhagymát vékonyra felszeleteljük, kevés olajon megfonnyasztjuk, és a tojásokra rakjuk. Rákenjük a tejfölt, meghintjük a reszelt sajttal, és előmelegített sütőben, a sajt pirulásáig sütjük.

2009. március 10., kedd

Gombával töltött tojás

Hozzávalók:
  • 8 főtt és 1 nyers tojás,
  • 20 dkg gomba,
  • 15 dkg reszelt sajt,
  • 4 dl tejföl,
  • 8 dkg vaj,
  • 1 púpozott evőkanál liszt,
  • zsemlemorzsa,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 1 csokor petrezselyem.
A megtisztított főtt tojásokat hosszában kettévágjuk, a sárgájukat kiszedjük.
A felszeletelt gombát kevés vajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, zsírjára sütjük, és a finomra vágott petrezselyemmel meghintjük. Ezzel éppen csak átforrósítjuk, majd langyosra hűtjük, és a nyers tojást belekeverjük. Púpozva a fél tojásokba töltjük, és egy kevés zsemlemorzsával meg reszelt sajttal meghintjük.
2 dkg vajból a liszttel világos rántást készítünk, a tejföllel felöntjük, és a maradék sajtot meg a főtt tojások lereszelt sárgáját belekeverjük. Meglocsoljuk vele a tojásokat, a maradék vajat rámorzsoljuk, és forró sütőben világos sárgára sütjük.
Párolt rizzsel, azonnal tálaljuk.