A következő címkéjű bejegyzések mutatása: marhafelsál. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: marhafelsál. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 18., szerda

Gombás marharagu

Hozzávalók:

  • 60 dkg marhafelsál,
  • 3 evőkanál olaj,
  • 20 dkg tisztított gomba,
  • 2 evőkanál cukor,
  • 1 dl vörösbor,
  • só,
  • őrölt bors.

A marhahúst ledaráljuk, és az olajon állandóan kevergetve fehéredésig sütjük. Ez után egy kevés vízzel felöntjük, majd fedő alatt majdnem puhára pároljuk. Ekkor rakjuk bele a felszeletelt gombát. Sóval borssal ízesítjük, és teljesen puhára pároljuk. Közben a cukrot egy másik edényben zsemleszínűre pirítjuk, felöntjük a borral, majd a cukor olvadásáig melegítjük, és beleöntjük a raguba. Még egyszer átforraljuk, végül a tűzről lehúzva 10 percig állni hagyjuk. Burgonyakrokettel esetleg kenyérrel kínáljuk.

2010. január 26., kedd

Hamis borjúszelet

Hozzávalók:
  • 40 dkg marhafelsál,
  • 2 dl tej,
  • 2 zsemle,
  • 1 evőkanál liszt,
  • só,
  • frissen őrölt bors;
  • a sütéshez olaj.
A tejet meglangyosítjuk, és megáztatjuk benne a zsemléket. Ez után a nem teljesen kicsavart zsemlét a marhahússal együtt kétszer átdaráljuk. Sóval, borssal ízesítjük, alaposan összekeverjük. A masszából szeleteket formálunk, majd lisztben megforgatjuk. Forró olajban, fedő nélkül, közepes lángon, mindkét oldalán szép pirosra sütjük.
Azonnal, párolt zöldséggel, sült burgonyával és friss salátával tálaljuk.