A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gombócok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gombócok. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 30., hétfő

Kukoricás túrógombóc

Hozzávalók:

  • 50 dkg tehéntúró,4 tojás,
  • 15 dkg vaj,
  • 12 dkg kukoricadara,
  • 10 dkg zsemlemorzsa,
  • só,
  • 2 dl tejföl,
  • porcukor.

A túrót szitán áttörjük majd hozzáadjuk a tojásokkal simára kevert 5 dkg vajat. Belekeverjük a kukoricadarát, kevés sóval ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Letakarjuk, és hűtőszekrényben 1 órán át pihentetjük. Ez után vizes kézzel gombócokat formázunk belőle (kb. 20 db-ot ad ki), és forrásban lévő sós vízben kifőzzük.
Közben a maradék 10 dkg vajon aranysárgára pirítjuk a zsemlemorzsát. A leszűrt, lecsepegtetett gombócokat ebben megforgatjuk, és tejföllel meglocsolva, porcukorral meghintve azonnal tálaljuk.

2010. december 22., szerda

Töltött daragombóc

Hozzávalók:
  • 10 db közepes nagyságú burgonya,
  • 25 dkg búzadara,
  • 2 tojás,
  • 1-1 evőkanál vaj és porcukor,
  • 5 evőkanál szilvalekvár;
  • a tetejére 1 evőkanál fahéjas porcukor.
A burgonyát héjában, sóval ízesített vízben megfőzzük. Megtisztítjuk, áttörjük, és kicsit hűlni hagyjuk. Összedolgozzuk a darával, a tojásokkal, vajjal meg a porcukorral. Lisztezett deszkán félujjnyi vastagra kinyújtjuk, és négyzetekre vágjuk. Mindegyikre 1-1 mokkáskanál lekvárt rakunk, gombóccá formáljuk, és forrásban lévő enyhén sós vízben kifőzzük.
A vízből kiszedve alaposan lecsepegtetjük, és fahéjas porcukorral meghintve azonnal tálaljuk.

2010. május 14., péntek

Gombás zsemlegombóc

Hozzávalók:
  • 4 szikkadt zsemle,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 2 tojás,
  • 1 tojássárgája,
  • tej szükség szerint,
  • csipetnyi őrölt szerecsendió,
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld,
  • 1 közepes fej vöröshagyma,
  • 25 dkg csiperkegomba,
  • pár csepp citromlé,
  • 2 dkg vaj;
  • vágott petrezselyem meghinteni.
A zsemlét kis kockákra vágjuk, és előmelegített sütőben 200 °C-on kb. 15 percig szárítjuk. Egy
serpenyőben felforrósítjuk a vajat, és világosra pirítjuk benne a finomra vágott hagymát. Hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott gombát és pár csepp citromlevet, majd addig pároljuk, míg a saját levét el nem főtte. Ekkor sóval, borssal ízesítjük, majd hagyjuk kihűlni.
A zsemlekockákat a tojásokkal és a tojássárgájával, egy kevés tejjel, a gombával, valamint egy kevés finomra vágott petrezselyemmel és szerecsendióval laza, de nem folyós masszává dolgozzuk. Jól összepréseljük, és fél órán át pihentetjük. Ezután nedves kézzel nyolc gombócot formázunk belőle, és enyhén forrásban lévő sós vízbe téve kb. 15 percig lassú tűzön főzzük. Leszűrjük, és jól lecsepegtetjük.
Vágott petrezselyemmel meghintve, vadhúsok mellé tálaljuk.

2010. március 17., szerda

Zsemlegombóc

Hozzávalók:
  • 5 db szikkadt zsemle,
  • 2 db tojás,
  • 1,25 dl tej,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 6 dkg liszt,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 8 dkg vaj.
A zsemlét apró kockákra vágjuk, és sütőben egy kissé megpirítjuk. 5 dkg vajat felolvasztunk,
majd megfuttatjuk benne a finomra vágott vöröshagymát és petrezselymet. Ráöntjük a zsemle-
kockákra, és jól összekeverjük. A tejet a tojásokkal és a sóval felverjük, és ezt is ráöntjük a
zsemlére, majd egy kicsit állni hagyjuk. Ezután hozzáadjuk a lisztet, és jól összedolgozzuk.
A tésztából vizes kézzel kis golyókat formálunk, amelyeket forrásban lévő sós vízben, lassú tűzön, kb. 15 percig főzünk. Mikor kész, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük, és forró vajjal meglocsoljuk.
Köretként mártásos húsok mellé tálaljuk. Adhatjuk levesbetétnek is, ekkor kisebb gombócokat készítsünk.

2009. augusztus 25., kedd

Parajos húsgombócok tejfölben sütve

Hozzávalók:
  • 50 dkg sertéshús,
  • 30 dkg friss paraj,
  • 1 dl tej,
  • 2 zsemle,
  • 2 tojás,
  • 1 gereszd fokhagyma,
  • 5 g őrölt bors,
  • 6 dkg vaj,
  • 4 dl tejföl,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • só;
  • a tálaláshoz reszelt sajt.
A sertéshúst a leforrázott és alaposan kinyomkodott parajlevéllel együtt ledaráljuk. Hozzáadjuk a tejben megáztatott, és kicsavart zsemlét, valamint a tojást. Sóval, borssal és zúzott fokhagymával ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Egyforma méretű gombócokat formázunk belőle, amiket egy kivajazott tűzálló tálra rakunk. Ráöntjük a tejfölt, a sajttal meghintjük, a maradék, felolvasztott vajjal meglocsoljuk. Lefedve, közepesen meleg sütőben megpároljuk.
Reszelt sajttal meghintve, párolt rizzsel vagy tört burgonyával tálaljuk.