A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcs levesek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcs levesek. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 11., hétfő

Norvég körteleves

Hozzávalók:
  • 15 dkg szalonnabőrke,
  • 40 dkg körte,
  • 10 dkg mazsola,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 2 dl tejszín,
  • cukor,
  • só.
A jól megmosott szalonnabőrt fél liter vízben, fedő alatt, kis lángon 1 óráig főzzük, majd kivesszük. A levét vízzel 1 liternyire felengedjük, és a jól megmosott mazsolát belerakjuk. 10 percig csak áztatjuk, majd hozzáadjuk a meghámozott, vékonyra szeletelt körtét, és a körte keménységétől függően, 5-10 percig főzzük. Ha a szalonnabőrke nem volt elég sós, a levest megsózzuk, egy kissé megcukrozzuk, de azért ne legyen édes. Végül simára keverjük a lisztet a tejszínnel, és besűrítjük vele a levest. Beforraljuk és melegen tálaljuk.

2010. szeptember 28., kedd

Szilvaleves

Hozzávalók:
  • 50 dkg kimagvalt szilva,
  • 2 dl tejszín,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 dl száraz vörösbor,
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj,
  • csipetnyi só,
  • citromlé és cukor ízlés szerint.
A szilvát kockára vágjuk és cukorral, csipetnyi sóval meg a fahéjjal ízesített 1 liter vízben puhára főzzük. A tejszínt simára keverjük a liszttel, a borral felhígítjuk, és kevergetve a levesbe szűrjük. Ha a szilva nem elég savanykás, pár csepp citromlével ízesítjük. Ha szükséges, megcukrozzuk, még egyszer átforraljuk, és lehűtjük.
Hidegen tálaljuk.

2010. július 15., csütörtök

Különleges meggyleves

Hozzávalók:
  • 60 dkg meggy,
  • 2-2 dl testes vörösbor és tejszín,
  • 1 evőkanál liszt,
  • só,
  • egy kevés cukor,
  • őrölt fahéj.
A meggyet lecsumázzuk, megmossuk, és úgy magozzuk ki, hogy a közben kicsorgó leve már a fa-
zékba kerüljön. A meggyet felöntjük annyi hideg vízzel, hogy ellepje, és forrástól számított 5 percig főzzük. Ekkor a gyümölcs egyharmad részét kivesszük, és kihűtjük.
A többi meggyet a levével együtt turmixoljuk, hozzáadjuk a bort, csipetnyi sóval, őrölt fahéjjal meg a cukorral ízesítjük, átforraljuk, végül a tejszínnel simára kevert liszttel besűrítjük. Beforraljuk, átszűrjük, és kihűlni hagyjuk.
Hozzáadjuk a félretett meggyet, és alaposan behűtve, csészében tálaljuk.

Hideg málnaleves

Hozzávalók:
  • 50 dkg málna,
  • 7 dkg porcukor,
  • 1,5-1,5 dl vörösbor és tejszín,
  • csipetnyi só,
  • késhegynyi őrölt fahéj,
  • néhány szem szegfűszeg,
  • fél citrom leve.
A málna egyharmadát – lehetőleg a szép szemeket – egy üvegtálba tesszük, és 5 dkg porcukorral meghintve jól behűtjük. A málna kétharmadát a maradék cukorral, a fahéjjal, szegfűszeggel meg csipetnyi sóval ízesített 1 liter vízben néhány percig forraljuk. Ezután a tejszínt beleöntjük, simára keverjük, majd turmixoljuk, és a borral hígítjuk. Átszűrt citromlével, és ha kell, cukorral ízesítjük, majd kihűlni hagyjuk.
Jégbe hűtve, csészében, a cukrozott málnaszemekkel tálaljuk.

2010. május 17., hétfő

Erdélyi ribiszkeleves

Hozzávalók:
  • 30 dkg sovány sertéshús,
  • 40 dkg fagyasztott ribiszke,
  • 1-1 szál sárga- és fehérrépa,
  • 1 kis darab zeller,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 evőkanál étkezési keményítő,
  • só,
  • egy kevés cukor.
A húst kis kockákra vágjuk, és 1 liter sós vízben félig megfőzzük. Hozzáadjuk a megtisztított és karikára vágott répákat, meg a zellerdarabot.
Addig főzzük, míg minden teljesen meg nem puhult. Ekkor öntjük bele a még fagyos ribiszkét. Mikor forrni kezd, behabarjuk a keményítővel simára kevert tejföllel. Egy kevés cukorral szelídítjük az ízét, és még egyszer átforraljuk.
Sokáig nem szabad főzni, mert a ribiszkeszemek szétpattannak.

2009. december 8., kedd

Gesztenyekrémleves

Hozzávalók:
  • 20 szem gesztenye,
  • 3 dl tej,
  • 50 dkg csont,
  • 10-10 dkg sárga- és fehérrépa,
  • 1 kicsi zeller fele,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 2 tojássárgája,
  • 2 dl tejszín,
  • őrölt fehér bors,
  • só.
A csontból és a megtisztított zöldségekből 1 liter vízzel csontlevest főzünk, majd leszűrjük. A
gesztenyét éles késsel keresztben behasítjuk, majd tepsire rakva, sütőben addig sütjük, míg a héja fel nem pattog. Ezután megtisztítjuk, és annyi tejet öntünk rá, amennyi ellepi. Enyhén sózzuk, majd puhára főzzük. Sűrű szitán áttörjük, a csontlébe keverjük, és felforraljuk. Világos, vajas rántást készítünk, a levest besűrítjük vele, majd sóval, borssal ízesítve 10 percig forraljuk. Végül a tűzről lehúzva, állandóan kevergetve hozzáadjuk a tojások sárgájával elkevert tejszínt is. Azon frissiben, csészében tálaljuk.

2009. szeptember 24., csütörtök

Áfonyaleves (főzés nélkül)

Hozzávalók:
  • 75 dkg áfonya,
  • 2 dl tejszín,
  • porcukor ízlés szerint.
A fekete vagy vörös áfonyaszemeket alaposan megmossuk, jól lecsepegtetjük, és porcelán vagy
cseréptálba téve porcukorral megszórjuk. 2-3 órán át állni hagyjuk, majd szitán áttörjük, és a saját
levével felengedjük. Jól összekeverjük, ha kell, még édesítjük, és alaposan behűtjük.
Előhűtött csészében, jó keményre felvert, cukrozott tejszínhabbal tálaljuk.

2009. május 16., szombat

Szederleves

Hozzávalók:
  • 40 dkg fehér szeder,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 2 dl tejszín,
  • 4 evőkanál cukor,
  • fél citrom leve,
  • só,
  • fekete szederszemek és tejszínhab a tálaláshoz.
A szedret megmossuk, 8 dl vízben felfőzzük és áttörjük. Ismét felforraljuk, és behabarjuk a tejszínnel simára kevert liszttel. Cukorral, csipetnyi sóval ízesítjük, még egyszer átforraljuk, és ha kihűlt, beletesszük az átszűrt citromlevet is, és jól behűtjük.
Előhűtött csészékben, tejszínhabbal, és alaposan megmosott fekete szederszemekkel díszítve tálaljuk.

Gazdag eperleves

Hozzávalók:
  • 1 liter tej,
  • 15 dkg cukor,
  • fahéj,
  • szegfűszeg,
  • 2 tojásfehérje,
  • 50 dkg tisztított eper,
  • 2 dl vörösbor.
A tejet 10 dkg cukorral, egy darabka fahéjjal meg néhány szem szegfűszeggel felforraljuk. Közben a tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük, és a forrásban lévő levesbe nagy galuskákat szaggatunk belőle. Mindkét oldalukon 1-1 percig főzzük, majd szűrőkanállal egy szitára szedjük, és alaposan lecsepegtetjük. A tejet lehűtjük, a szita alatt összegyűlt tejet is hozzáöntjük, és kb. 40 dkg eperrel turmixoljuk. A borral felkeverjük, és tálalásig jégbe hűtjük.
Behűtött csészékben, a habgaluskákkal meg a maradék eperrel koronázva tálaljuk.