A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vese. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 26., szerda

Borjúvese Tolsztoj módra

Hozzávalók:
  • 60 dkg borjúvese,
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 5 cl ecet,
  • 4-4 dkg vaj és liszt,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • 2,5 dl száraz vörösbor,
  • 30 dkg savanykás alma,
  • 1 citrom leve,
  • 5 evőkanál tejszín.
A veséket félbevágjuk, és gondosan megtisztítjuk a zsírtól meg a belsejében lévő fehér erektől.
Ezután hideg, folyó vízzel alaposan megmossuk, és fél órára ecetes hideg vízbe tesszük, végül vékony csíkokra vágjuk.
A vajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a vesét, hozzáadjuk a karikára vágott vöröshagymát, 1-2 percig tovább pirítjuk, majd liszttel meghintjük. Sóval, borssal, zúzott fokhagymával ízesítjük, még egy kicsit pirítjuk, és felöntjük a borral. Kis lángon, fedő alatt, 20-30 perc alatt puhára pároljuk. Ha kell, egy kevés marhahúslevessel felöntjük.
Eközben megtisztítjuk az almát, magházát kivágjuk, és nem túl vékony szeletekre vágjuk. 5 perccel azelőtt, hogy a vese elkészülne, hozzáadjuk az almát, a tejszínt és a citromlét. Jól összekeverjük, majd ha kell, utánízesítjük. Párolt rizzsel, azonnal tálaljuk.

2010. január 13., szerda

Vese pikáns mártással

Hozzávalók:
  • 80 dkg tisztított sertés vese,
  • 20 dkg csemege uborka,
  • 10 dkg vöröshagyma,
  • só,
  • mokkáskanálnyi őrölt bors,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 evőkanál mustár,
  • 1 evőkanál sertés zsír.
A zsírt felforrósítjuk, és megpároljuk rajt a finomra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a csíkokra vágott és leforrázott vesét, majd erős lángon kb. 10 percig pirítjuk. Belekeverjük a csíkokra vágott uborkát. sóval, borssal ízesítjük, majd hozzáadjuk a mustárt meg a tejfölt is. További öt percig főzzük, majd főtt tésztával, azonnal tálaljuk.

A vese előkészítése

A veséről a külső hártyát lehúzzuk, és hideg vízben megmossuk. Ez után egy deszkára fektetjük, és lapján kettévágjuk. A bent lévő fehér mirigyeket, ereket eltávolítjuk, majd a vesét hideg vízben ismét alaposan megmossuk. Ez után tetszés szerint szeleteljük. Forrásban lévő vízbe dobjuk, 5 percig főzzük, majd leszűrjük, és bő hideg vízben átöblítjük. Lecsepegtetjük, és már készíthetjük is belőle az ételt. Bármily módon készítsük is el a vesét, ezt az előkészítés ne mulasszuk el.