A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vadhús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vadhús. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 17., szombat

Részeges töltött szarvascomb

Hozzávalók:

  • 80 dkg szarvascomb,
  • 10 dkg csirkemáj,
  • 10 dkg gépsonka,
  • 10 dkg füstölt szalonna,
  • 2 közepes fej vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 20 dkg vegyeszöldség,
  • 1 dl olaj,
  • 2 evőkanál liszt,
  • 1 evőkanál paradicsompüré,
  • 3 zsemle,
  • 3 tojás,
  • 2 dl vörösbor,
  • 1 dl gin,
  • só,
  • egészbors,
  • babérlevél,
  • majoránna,
  • borókabogyó,
  • 1 citrom héja,
  • fél narancs.

A zöldségeket megtisztítjuk és karikákra vágjuk. Az egyik fej vöröshagymát meg a fokhagymát a zöldségekkel együtt egy fazékba rakjuk. Sóval, babérral, borókával, borssal meg a citromhéjjal ízesítjük, hideg vízzel leöntjük, és felforraljuk. Kihűtjük, majd a húst belerakjuk, és hűtőben 2-3 napig érleljük.
Ezután a húst kiemeljük a pácléből, leszárítjuk, négy egyforma szeletet vágunk belőle, majd egy bárd lapjával kilapítjuk őket. Sóval, valamint durvára tört bors és borókabogyó keverékével megszórjuk. Az apróra vágott szalonnát egy kevés olajon kipirítjuk, hozzáadjuk a másik fej apróra összevágott vöröshagymát, a szintén finomra vagdalt csirkemájat meg sonkát. Enyhén sózzuk, majoránnával meg frissen őrölt borssal ízesítjük, az egészet átpirítjuk, és hűlni hagyjuk. Mikor kihűlt, a megáztatott és összemorzsolt zsemlékkel, meg a tojásokkal alaposan összekeverjük, és a hússzeletekre kenjük. Szorosan felcsavarjuk, egyenként alufóliába csomagoljuk, és egy tepsibe egymás mellé fektetjük a tekercseket. A páclével leöntjük, 0,5 dl vörösbort meg a maradék olajat is ráöntjük, és forró sütőben puhára pároljuk.
A megpuhult húsokat kiszedjük, és melegen tartjuk. A párolólevet zsírjára sütjük, a paradicsompürét hozzákeverjük, a liszttel megszórjuk, és kevergetve pár percig pirítjuk. A maradék vörösborral meg egy kevés vízzel felengedjük, átforraljuk, leszűrjük, majd a gint is hozzáöntjük. A húsokat felszeleteljük, és a forró mártással meglocsolva, narancsszeletekkel díszítve tálaljuk.
Burgonyakrokettet kínálunk mellé.

2009. április 17., péntek

Almával töltött fácán

Hozzávalók:
  • 2 db fiatal, konyhakész fácán,
  • 10 dkg füstölt szalonna,
  • 2 gramm majoránna,
  • 4 db alma,
  • 10-12 db szegfűszeg,
  • 1 dl étolaj,
  • só.
Az előkészített fácánok mellét vékony csíkokra vágott szalonnával megtűzdeljük. Kívül-belül megsózzuk, a hasüregbe majoránnát hintünk. Az almákat alaposan megmossuk, a héját kissé bevagdossuk, és mindegyikbe 2-3 db szegfűszeget szúrunk. 2-2 almát a fácánok hasüregébe rakunk, a nyílást hústűvel vagy fogvájóval összetűzzük. A madarakat tepsibe rakjuk, forró olajjal lelocsoljuk, és előmelegített, közepesen meleg (180 °C) sütőben szép pirosra sütjük. Sütés közben a saját levével időnként meglocsoljuk, és közben óvatosan, többször megfordítjuk, hogy egyenletesen süljön, és piruljon meg.
Mikor megsült, pár percig pihentetjük, és feldaraboljuk. Tálaláskor a sült almákat cikkekre vágva a tál egyik végébe rakjuk, mellé tesszük a felvágott fácánt, és gombás rizzsel körítjük.