A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sajt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sajt. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 7., hétfő

Gödöllői rakott oldalas


  • Hozzávalók:
  • 80 dkg sovány sertés oldalas,
  • 1 kg burgonya,
  • 70 dkg sütőtök,
  • 8 tojás,
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 2 dl tejföl,
  • 20 dkg Trappista sajt,
  • 4 evőkanál olaj,
  • só,
  • frissen őrölt bors.

A nyolc darabba vágott oldalast megsózzuk, borssal és fokhagymával bedörzsöljük, majd az olajon elősütjük. Egy kevés vizet aláöntve, fedő alatt félig puhára pároljuk. Egy tepsi aljára terítjük a megtisztított és karikára vágott burgonyát. Befedjük a felszeletelt vöröshagymával, enyhén sózzuk, rárakjuk a megtisztított és kockára vágott tököt, majd ezt is sózzuk és megborsozzuk. Ráfektetjük a zsírjából kiszedett húsokat, a levével meglocsoljuk, és előmelegített sütőben, fedő alatt az egészet puhára pároljuk. Végül a tojásokat simára keverjük a tejföllel, sóval, borssal ízesítjük, majd a húsra locsoljuk. A sütőbe visszatolva - fedő nélkül - szép pirosra sütjük. Reszelt sajttal meghintve azonnal tálaljuk.

Sajtos csülökgulyás

Hozzávalók 6 főre:

  • 1 db füstölt sertéscsülök (hátsó),
  • 50 dkg tarka szárazbab,
  • 50 dkg vegyes zöldség,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 1 evőkanál zsír,
  • 1 csapott evőkanál liszt,
  • só,
  • őrölt bors,
  • pirospaprika;
  • a tetejére 20 dkg sajt.

A csülköt kettévágjuk, és annyi vízben, amennyi bőven ellepi, puhára főzzük. A húst kiemeljük a léből, kicsit hűlni hagyjuk, majd kicsontozzuk és kis kockákra vágjuk. A főzőlébe rakjuk az előző este beáztatott babot, félig megpuhítjuk, majd hozzáadjuk a megtisztított és kockára vágott zöldséget. Borssal ízesítjük, és együtt puhára főzzük. A zsírból a liszttel világos rántást készítünk, belepirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, a végén az összezúzott fokhagymát is beledobjuk. Meghintjük egy kevés pirospaprikával, majd hideg vízzel simára keverjük, és berántjuk vele a gulyást. Hozzáadjuk a kockázott csülköt, beforraljuk, ha szükséges sózzuk. Amennyiben túl sűrű , egy kevés vízzel hígítjuk.
Forrón, reszelt sajttal meghintve tálaljuk.

2016. június 19., vasárnap

Sajtos karfiolfelfújt

Hozzávalók:

  • 1 kg karfiol,
  • 3 tojás,
  • 3 dkg vaj,
  • 1 dl tej;
  • a mártáshoz:
  • 6 dkg vaj,
  • 2,5 dl tej,
  • 3 dkg reszelt parmezán sajt,
  • 3 evőkanál liszt,
  • só,
  • őrölt bors,
  • reszelt szerecsendió;
  • a tál kikenéséhez vaj és zsemlemorzsa.

A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, megmossuk, és sós vízben félig puhára főzzük. Leszűrjük, lecsepegtetjük, és a felolvasztott vajban pár percig pároljuk. 1 dl tejjel felöntjük, és teljesen puhára pároljuk.
Közben a mártáshoz a vajat felolvasztjuk, a lisztet beleszórjuk, és kevergetve habzásig hevítjük. Ekkor felengedjük a hideg tejjel, simára keverjük, felforraljuk, sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük.
A megfőtt, és langyosra hűtött karfiolt a levével, meg a tojásokkal együtt turmixoljuk, végül a mártással meg reszelt sajttal összekeverjük. Egy kivajazott, zsemlemorzsával meghintett tűzálló tálba töltjük. A tetejét szintén megszórjuk morzsával, és forró sütőbe tolva, közepes hőfokon (170-180 °C) kb. 35- 40 percig sütjük. Azonnal tálaljuk!

2015. október 25., vasárnap

Gombás töltött padlizsán

Hozzávalók:

  • 2 közepes nagyságú (összesen 65-70 dkg) padlizsán,
  • 30 dkg csiperkegomba,
  • 5 dkg vaj,
  • 3 tojás,
  • 3 kicsi, keményhúsú paradicsom,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • só,
  • őrölt bors,
  • csipetnyi kakukkfű,
  • kevés citromlé.

A padlizsánokat megmossuk, hosszában félbevágjuk, citromlével bedörzsöljük, majd eredeti formájukra összefordítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük és forró sütőbe toljuk. Kb. 30 percig sütjük. Ezt követően a padlizsánok belsejét kivájjuk és kockákra vágjuk. Mialatt a padlizsán sül, a gombát megmossuk, 3 mm vastagra felszeleteljük, és a vajon, sóval borssal kakukkfűvel ízesítve puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. Beleforgatjuk a felkockázott padlizsánt, ráöntjük a felvert tojást, kicsit sózzuk, és kevergetve a tojás kocsonyásodásáig sütjük. A tűről lehúzva a cikkekre vágott paradicsomot is belekeverjük, majd a fél padlizsánok belsejébe töltjük. A sajttal megszórjuk, és forró sütőben a sajt olvadásáig melegítjük.

2015. február 11., szerda

Csőben sült kukorica

Hozzávalók:

  • 80 dkg fagyasztott csemege kukorica,
  • 4 dl tej,
  • 3 tojás,
  • 4 dkg finomliszt,
  • 4 evőkanál zabkorpa,
  • 10 dkg vaj,
  • 2 dl tejföl,
  • 20 dkg reszelt sajt,
  • 1 nagy csokor petrezselyemzöld,
  • só,
  • reszelt szerecsendió.

A kukoricát még fagyott állapotban egy tapadásmentes edénybe öntjük, sózzuk, és a finomra vágott petrezselyem felével meghintve, fedő alatt, kis lángon, a saját levében megpároljuk. A lisztet 5 dkg vajon aranysárgára pirítjuk, majd a hideg tejjel felengedjük, és simára keverjük. Kis lángon, állandó keverés mellett mártás sűrűségűre forraljuk. A tűzről lehúzva hozzákeverjük a tejfölt, a tojások sárgáját, a zabkorpát, valamint a reszelt sajt felét. Sóval, csipetnyi reszelt szerecsendióval, meg a maradék petrezselyemmel ízesítjük. A tojások fehérjét kemény habbá verve beleforgatjuk, végül a párolt kukoricát is hozzáadjuk. Kivajazott tűzálló tálba vagy tepsibe öntjük, meghintjük a maradék sajttal, vajat morzsolunk rá, és előmelegített sütőben, közepes hőfokon szép pirosra sütjük.
Egytálételként tálaljuk, de adhatjuk körítésnek is.

2014. október 24., péntek

Sertésszelet Sopronyi módra

Hozzávalók:

  • 40 dkg csontozott sertéskaraj,
  • 20 dkg darált sertéslapocka,
  • 80 dkg burgonya,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 2-3 gerezd fokhagyma,
  • 10 dkg gomba,
  • 3 zöldpaprika,
  • 3 paradicsom,
  • 10 dkg reszelt Trappista,
  • 2 tojássárga,
  • só,
  • őrölt bors,
  • pirospaprika,
  • pár szem kömény,
  • csipetnyi reszelt szerecsendió;
  • a bundázáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa;
  • a sütéshez olaj,
  • 1 csokor petrezselyem a díszítéshez.

A megtisztított, és kockára vágott burgonyát sós vízben feltesszük főni. A húsból 4 egyforma szeletet vágunk, vékonyra klopfoljuk, és enyhén sózzuk. A darált húst sóval, borssal, pirospaprikával, reszelt fokhagymával meg néhány szem köménnyel ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Az apróra vágott vöröshagymát egy kevés olajon megfuttatjuk, majd az apró kockákra vágott gombát, paprikát meg paradicsomot is hozzáadjuk. Sóval, borssal fűszerezzük, és kevergetve pár percig pároljuk. Az időközben megfőtt burgonyát leszűrjük, még melegen összetörjük, szerecsendióval ízesítjük, és a tojássárgákkal alaposan kikeverjük.
A hússzeleteket a fűszerezett darált hússal megkenjük, félbe hajtjuk, hústűvel, vagy fogvájóval összetűzzük, majd lisztbe, felvert tojásba, végül zsemlemorzsába bundázzuk. Bő, forró olajban megsütjük, és egy tűzálló tálra egymás mellé fektetjük. A burgonyapürét körben a húsok szélére halmozzuk, úgy, hogy a gombaragut a közepére önthessük. A reszelt sajttal meghintjük, és forró sütőbe tolva a sajt pirulásáig sütjük.
Finomra vágott petrezselyemmel meghintve, azonnal tálaljuk.

2014. június 30., hétfő

Metélőhagymás palacsinta

Hozzávalók:

  • 5 dl tej,
  • 20 dkg liszt,
  • 2 tojás,
  • 2 dkg élesztő,
  • 25 dkg trappista sajt,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 csokor metélőhagyma,
  • só,
  • olaj.

Az élesztőt egy kevés langyos tejben felfuttatjuk, majd összekeverjük a tojásokkal, egy kevés sóval, a maradék tejjel valamint a liszttel. Simára keverjük, és fél órán át pihentetjük. Felhevített palacsintasütőben, minden palacsinta alá egy kevés olajat csurgatva vékony palacsintákat sütünk belőle.
A metélőhagymát finomra vágjuk, a sajtot pedig lereszeljük. A palacsintákat egy vékonyan kiolajozott tűzálló tálra tortaszerűen egymásra rakjuk. A palacsinták közé metélőhagymát meg sajtot szórunk. Egy kevés sajtot és metélőhagymát hagyjunk a tejére. A legfelső palacsintát meglocsoljuk a tejföllel, ráhintjük a maradék sajtot, végül a metélőhagymát és előmelegített sütőben, a sajt pirulásáig sütjük. Azonnal tálaljuk!

2013. december 15., vasárnap

Sajtos hústekercs

Hozzávalók:

  • 75 dkg darált sertéslapocka,
  • 20 dkg ementáli sajt,
  • 5 dkg Parmezán,
  • 1 zsemle,
  • 2 tojás,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 1 evőkanál paradicsompüré,
  • 1 mokkáskanál pirospaprika,
  • 1 kiskanál ételízesítő,
  • 1 késhegynyi őrölt kömény,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • egy kevés olaj.

A darált húst a megáztatott, majd kicsavart zsemlével, a finomra vágott vöröshagymával és petrezselyemmel, egy tojással, és a másik tojás sárgájával meg a fűszerekkel alaposan összedolgozzuk. Zsírpapíron kb. 20X30 centis, ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk. A durvára reszelt ementálival megszórjuk úgy, hogy a szélén kétcentis részt üresen hagyunk. Lazán feltekerjük, és egy kiolajozott tűzálló tálba fektetjük. A tetejét megkenjük a maradék tojásfehérjével. Forró sütőbe toljuk, majd közepes hőfokon, kb. 40 percig sütjük. A sütés vége előtt megkenjük paradicsompürével. Vigyázzunk, meg ne égjen, mert akkor keserű lesz. A sütőből kivéve 5 percig pihentetjük, majd felszeleteljük, és a Parmezánnal meghintve, azonnal tálaljuk. Sült burgonyát, párolt zöldséget kínálunk mellé.

2013. november 18., hétfő

Sajtos rakottas

Hozzávalók:

  • 1 kg vegyes színű (piros, sárga, zöld) paprika,
  • 20 dkg csiperkegomba,
  • 1/2 evőkanál ételízesítő,
  • 20 dkg füstölt sajt,
  • 30 dkg csigatészta,
  • 4 dl tejföl,
  • 1 dkg vaj,
  • friss rozmaring,
  • 1/2 kávéskanál őrölt fehérbors.

A tésztát félpuhára kifőzzük, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük. A gombát megtisztítjuk, megmossuk, és cikkekre vágjuk. A paprikákat is megmossuk, kicsumázzuk, majd széles csíkokra vágjuk. A kihűlt tésztát, a gombát, meg a paprikát egy tálban összekeverjük a vágott rozmaringgal ízesített tejföllel. Az ételízesítővel sózzuk, majd egy kivajazott tűzálló tálba simítjuk. A tetejét meghintjük a lereszelt sajttal, és előmelegített sütőben szép aranysárgára sütjük. A sütőből kivéve 1-2 percig pihentetjük, majd adagoljuk, és azonnal tálaljuk.

2013. november 16., szombat

Sajtos-tejfölös sertéskaraj

Hozzávalók:

  • 4 szelet sertéskaraj,
  • 20 dkg trappista sajt,
  • 2 dl tejföl,
  • só,
  • dónyi vaj,
  • frissen őrölt bors,
  • egy kevés pirospaprika,
  • 1-2 ágacska friss, vagy 1 mokkáskanálnyi szárított rozmaring.

A hússzeleteket kiklopfoljuk, sóval, borssal bedörzsöljük, és a vajon mindkét oldalukon elősütjük. A sütővajjal kikenünk egy tűzálló tálat, és belerakjuk a húsokat. A sajtot lereszeljük, összekeverjük a tejföllel, enyhén sózzuk, borsozzuk. A rozmaringot finomra vágjuk és szintén hozzákeverjük a sajtos tejfölhöz. Ezzel leöntjük a hússzeleteket, pirospaprikával meghintjük a tetejét, majd alufóliával letakarva előmelegített sütőbe toljuk. Közepes hőfokon 25-30 percig pároljuk, majd a fóliát levéve róla, megpirítjuk a tetejét.
Párolt rizzsel, vagy rizi-bizivel, azonnal tálaljuk.

2013. november 15., péntek

Sült borjúborda sajtmártással, zöldséges pennével körítve

Hozzávalók:

  • 80 dkg borjúborda,
  • 30 dkg Trappista sajt,
  • 30 dkg penne (tollhegytészta),
  • 15 dkg kelbimbó,
  • 10 dkg laskagomba,
  • 10 dkg paradicsom,
  • 2-3 gerezd fokhagyma,
  • 3 dl tejszín,
  • 10 dkg vaj,
  • 2 dkg liszt,
  • fél evőkanál ételízesítő,
  • só.

A borjúbordát felszeleteljük, bedörzsöljük az összezúzott fokhagymával és meghintjük ételízesítővel, majd felhasználásig hűtőben érleljük. A zöldségeket alaposan megmossuk, a gombát és a kelbimbót megtisztítjuk, és szintén megmossuk. Mindent kisebb darabokra vágunk, és egy kevés vajon megpároljuk. A pennét sós vízben megfőzzük, leszűrjük, majd lazán összekeverjük a megpárolt zöldségekkel és melegen tartjuk.
Ez után világos vajas rántást készítünk, zúzott fokhagymával ízesítjük, a tejszínnel felengedjük, simára keverjük és belereszeljük a sajtot. Lassú tűzön beforraljuk.
Közben a bordákat a maradék vajon hirtelen megsütjük, egy előmelegített tálra rakjuk, bevonjuk a mártással, és a zöldséges pennével körítjük. Azonnal tálaljuk.

2013. november 14., csütörtök

Vitaminsaláta fetával és kapros öntettel

Hozzávalók:

  • 2 fej lollo rosso saláta,
  • 3 db radicchio saláta,
  • 30 dkg feta sajt,
  • 4 db kisebb karalábé,
  • 2 db kígyóuborka,
  • 20 dkg paradicsom,
  • 20 dkg csiperkegomba,
  • 2 csomó vajretek,
  • 2 db citrom,
  • 2 db zöldpaprika,
  • 2 db piros paprika,
  • 4 dl joghurt,
  • 1 kis csokor kapor.

A zöldségeket alaposan megmossuk. A gombát, karalábét és retket megtisztítjuk. A salátákat laskákra tépkedjük. A fetát. Az uborkát, a paradicsomot, a karalábét, a retket, a paprikákat kockákra vágjuk, a gombát cikkekre daraboljuk. A joghurtba belekeverjük a megmosott és finomra vágott kaprot, kevés sót, valamint az egyik citrom kicsavart és átszűrt levét. Az öntetet felhasználásig hűtőben érleljük. A nyersanyagokat óvatosan összekeverjük, majd tálaláskor bevonjuk a joghurtos öntettel. A tetejét citromkarikákkal és friss kapor ágacskákkal díszítjük.
Nagyon finom vacsora saláta.

Sajtos zöldségsaláta, ecetben-olajban

Hozzávalók:

  • 30 dkg kígyóuborka,
  • 30 dkg paradicsom,
  • 20 dkg lilahagyma,
  • 20 dkg zöldpaprika,
  • 1 fejes saláta,
  • 15 dkg reszelt sajt,
  • 0,5 dl 10%-os ecet,
  • 0,5 dl étolaj,
  • kávéskanál só,
  • egy kevés cukor.

A zöldségeket alaposan megmossuk, és lecsepegtetjük. A hagymát megtisztítjuk, és nagyobb darabokra vágjuk. A paprikát kicsumázzuk, félbe vágjuk, és felkockázzuk. A paradicsom csumáját szintén kivágjuk, gerezedekre szeljük, a gerezdeket pedig keresztben félbe vágjuk. A kígyóuborkát hosszában négyfelé vágjuk, majd szintén felszeleteljük. A salátát leveleire szedjük, és laskákra tépkedjük.
Az ecetet alaposan összekeverjük az olajjal, sóval és cukorral ízesítjük, majd beleforgatjuk az előkészített zöldségeket. Felhasználásig hűtőbe rakjuk, de ne tároljuk sokáig, nehogy a saláta hozzávalói megfonnyadjanak.
Közvetlenül tálalás előtt meghintjük reszelt sajttal.

2011. február 12., szombat

Ínyenc sajtleves

Hozzávalók:
  • 20 dkg Trappista sajt,
  • 15 dkg füstölt sajt,
  • 1 kávéskanál ételízesítő,
  • 3 dl tejszín,
  • 7 dl tej,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 10 füstölt-főtt császárhús,
  • 4 dkg vaj,
  • 5 dkg liszt,
  • só;
  • a tálaláshoz friss vágott zellerzöld és pirított zsemlekocka.
A vajjal és a liszttel világos rántást készítünk, melyet az ételízesítővel és a finomra összezúzott fokhagymával ízesítünk. A hideg tejjel felengedjük, simára keverjük, és hozzáadjuk a lereszelt sajtokat. (A füstölt sajtból egy keveset félre teszünk.) Lassú tűzön felfőzzük.
Közben a császárszalonnát kis kockákra vágjuk, és saját zsírján megpirítjuk. A beforralt levest tejszínnel dúsítjuk, és újra felforrósítjuk, de már nem forraljuk. Amennyibe szükséges, sózzuk.
A levest csészékbe merve, vágott zellerzölddel és a félretett sajttal meghintve tálaljuk. Betétként a pirított szalonnát és zsemlekockát adjuk hozzá.

2010. október 28., csütörtök

Borjújava Jókai módra

Hozzávalók 5 személyre:
  • 1 kg borjúdió,
  • egy kevés zsír,
  • 5 főtt tojás,
  • 2 tojássárgája,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 25 dkg csirkemáj szív nélkül,
  • 15-15 dkg vaj, gomba és reszelt sajt,
  • 10 dkg gépsonka,
  • 3 dl tej,
  • liszt,
  • 5 dkg zsemlemorzsa,
  • só,
  • majoránna,
  • őrölt fehér bors,
  • reszelt szerecsendió,
  • 3 cl konyak,
  • egy kevés marhahúsleves.
A felszeletelt húst egy kissé ellapítjuk, sózzuk, borsozzuk, majd egy kevés zsíron elősütjük. A finomra vágott hagymát vajon megfuttatjuk, beleforgatjuk az apróra vágott csirkemájat, borssal és majoránnával ízesítjük. Kevergetve megpirítjuk, majd egy kevés liszttel megszórjuk, és a konyakkal meg egy kevés levessel felengedjük. Átforraljuk, majd az egészet áttörjük. A főtt tojásokat hosszában kettévágjuk, a sárgájukat kiszedjük, és a fehérjéket púposan megtöltjük a májas masszával. Az elősütött húsokat egy kivajazott tűzálló tálra rakjuk, és a töltelékkel lefelé rárakjuk a fél tojásokat.
A felszeletelt gombát vajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, liszttel megszórjuk, és felöntjük a tejjel. Hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott sonkát, és mártás sűrűségűre forraljuk. Ha szükséges sózzuk; szerecsendióval ízesítjük. A tűzről levéve belekeverjük a tojások sárgáját és 5 dkg sajtot, majd bevonjuk vele a hússzeleteket. A maradék sajtot és a morzsát a tetejére hintjük, vajat morzsolunk rá, majd előmelegített sütőben a sajt pirulásáig sütjük.
Vajon párolt vegyes zöldségkörettel tálaljuk.

2010. október 20., szerda

Paradicsomos zöldbab

Hozzávalók:
  • 50 dkg konzerv zöldbab,
  • 2 evőkanál paradicsompüré,
  • 1 kávéskanál cukor,
  • 1-2 gerezd fokhagyyma,
  • 2 dl tejföl,
  • só,
  • őrölt bors,
  • diónyi vaj,
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld,
  • 5 dkg reszelt füstölt sajt.
A zöldbabot kivajazott tűzálló tálba terítjük, és enyhén sózzuk. A paradicsompürét simára keverjük 1,5 dl konzervlével, csipetnyi borssal, a cukorral meg a finomra zúzott fokhagymával ízesítjük, és jól összekeverve beforraljuk. A zöldbabra öntjük, és előmelegített sütőben, közepes hőfokon 8-10 percig sütjük. A tetejét megtejfölözzük, a reszelt sajttal, meg a vágott petrezselyemmel meghintjük. A maradék vajat rámorzsoljuk, és sajt olvadásáig tovább sütjük. Azonnal tálaljuk.

2010. október 17., vasárnap

Burgonyás sajtsaláta

Hozzávalók:
  • 4 db közepes méretű, egyforma burgonya,
  • 20 dkg Edami sajt,
  • 1 fej saláta,
  • 1 alma,
  • 2 dl tartármártás,
  • (só, cukor, citromlé).
A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, és kis kockákra vágjuk. A sajtot, a megmosott és lecsepegtetett salátát, valamint a megtisztított almát vékony metéltre vágjuk.
Egy tálba rakjuk az előkészített anyagokat, összekeverjük a tartárral, és ha szükséges, sóval, cukorral, citromlével utánízesítjük. Jól behűtve tálaljuk.

2010. június 7., hétfő

Háromsajtos metélt tejszínes mártással

Hozzávalók:
  • 25 dkg széles metélt,
  • 15-15 dkg gouda-, parmezán- és kecskesajt,
  • 1,5 dl tejszín,
  • késhegynyi reszelt szerecsendió,
  • frissen őrölt bors,
  • só,
  • 10 dkg vaj.
A sajtokat finomra lereszeljük. A tésztát sós vízben fogkeményre főzzük, majd leszűrjük, és hideg vízzel leöblítjük, alaposan lecsepegtetjük. A tejszínből kemény habot verünk.
A vajat egy serpenyőben megforrósítjuk, beleforgatjuk a tésztát, hozzáadjuk a háromféle sajtot, és alaposan összekeverjük. A tejszínhabot kanalanként hozzáadjuk és ezzel is összekeverjük. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, még egyszer átkeverjük, és előmelegített tányérakon azonnal, forrón tálaljuk.
Köretként is adhatjuk, roston sütött fehér húsú szárnyasok mellé.

2010. április 22., csütörtök

Spanyol kenyéromlett

Hozzávalók:
  • 4 db szikkadt kenyérszelet,
  • 8 tojás,
  • 15 dkg sajt,
  • 3 evőkanál olaj,
  • 2 gerezd fokhagyma.
A kenyeret lehéjazzuk, alaposan bedörzsöljük a fokhagymával, és kockára vágjuk. A felforrósított olajon gyorsan megpirítjuk. A tojásokat habosra verjük, és hozzákeverjük a kis kockákra vágott sajtot és megsózzuk. Amikor a kenyérkockák már szép pirosa, ráöntjük a sajtos tojást, és keverés nélkül, élénk tűzön addig sütjük, míg meg nem kocsonyásodik.
Azonnal tálaljuk.

2009. december 17., csütörtök

Tálban sült tojás márványsajttal

Hozzávalók:
  • 28 dkg márványsajt,
  • 4 tojás,
  • 4 dkg vaj,
  • 4 evőkanál tejszín.
Amennyiben lehetséges, az ételt adagonként készítsük el.
Villával összenyomkodjuk a sajtot, hozzáadva a vajat és a tejszínt. A masszát tűzálló tálba öntjük, és közepese lángon melegítjük. Mikor a keverék jól felolvadt, óvatosan a közepére ütjük a tojást. Erősebbre állítjuk a lángot, és ízlés szerinti keménységűre süssük meg a tojást.
Azonnal tálaljuk. Barna kenyeret kínáljunk mellé.