A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcszselé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcszselé. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 12., vasárnap

Szőlőzselé

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 2 kg szőlő (fehér és kék vegyesen),
  • 1,6 kg kristálycukor.

A szőlőt alaposan megmossuk, leszemezzük, és a cukorral összekeverve 1 órán át állni hagyjuk. Ezután addig főzzük, míg a szőlőszemek meg nem töppednek, majd az egészet turmixoljuk. Végül egy szitán áttörjük, hogy a magok kikerüljenek belőle. Ezt követően kis lángon, állandóan kevergetve addig forraljuk, míg egy tányérra csöppentve belőle, meg nem kocsonyásodik.
Kisebb felmelegített üvegekbe töltjük, meleg helyre rakjuk, hogy a teteje egy kicsit megbőrösödjön. Csak ezután zárjuk le az üvegeket. Száraz gőzben hagyjuk kihűlni, és napfénytől védett, hűvös helyen tároljuk.

2014. június 30., hétfő

Sárgadinnyezselé

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 1 db kb. 1 kg-os sárgadinnye (cantaloupe),
  • 75 dkg kristálycukor,
  • 2 citromkarika,
  • 1 vaníliarúd.

A sárgadinnyét megmossuk, és kettévágjuk. A magját kiszedjük, majd meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. Ezt követően leturmixoljuk, majd a cukorral, a citromkarikákkal meg a vaníliával ízesítjük. Nagy lángon, többször megkeverve kb. 10 percig forraljuk. Végül a citromkarikát meg a vaníliarudat kidobjuk belőle. A dzsemet 5 percig pihentetjük, majd kisebb üvegekbe töltjük, lezárjuk, és több rétegűen letakarva, száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.