A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szárnyasok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szárnyasok. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 16., kedd

Babéros csirkeszárny

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkeszárny,
  • 10-12 vékony szelet bacon,
  • babérlevél,
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 15 dkg tisztított sárgarépa,
  • 2-3 evőkanál olaj,
  • 2 dl tejföl,
  • só,
  • őrölt bors,
  • fél citrom leve,
  • 1 csokor petrezselyem.

A megmosott csirkeszárnyakról levágjuk a szárnyvéget (ebből főzhetünk alaplevet), szárazra itatjuk, sózzuk, borsozzuk. Mindegyikre egy-egy kicsi babérlevelet fektetünk, majd egyesével vékony szalonna szeletbe göngyöljük, amit fogvájóval rögzítünk. Az olajat egy serpenyőben megforrósítjuk, belerakjuk a szárnyakat, és hirtelen megpirítjuk mindkét oldalán, majd egy tűzálló tálba átrakjuk. A visszamaradt zsiradékban megpirítjuk az apróra vágott hagymát, a felkarikázott répával együtt. A finomra vágott petrezselyemmel meghintjük, a tűzről félrehúzzuk, összekeverjük, majd a csirkeszárnyakra öntjük. A tálat előmelegített forró sütőbe toljuk, és kb. 30 percig sütjük. Végül a citromlével simára kevert tejföllel meglocsoljuk, és a sütőbe visszatolva, jól átforrósítjuk az egészet.
Rizibizivel tálaljuk.

2014. június 30., hétfő

Vadkacsa gyümölcsraguval

Hozzávalók:

  • 2 db vadkacsa,
  • 10 dkg bacon szalonna,
  • 20 dkg narancs,
  • 2 db banán,
  • 10 dkg meggy,
  • 10 dkg aszalt szilva,
  • 1 csipetnyi kakukkfű,
  • 1 csipetnyi őrölt bors,
  • 1 csipetnyi fahéj,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 db citrom,
  • só.

A vadkacsákat megtisztítjuk, megmossuk, és leszárítjuk. Sóval, őrölt borssal bedörzsöljük, a kakukkfűvel meghintjük. Beborítjuk a vékonyra szeletelt baconnal, tepsibe rakjuk, 3 dkg felolvasztott vajjal meglocsoljuk, és közepesen meleg sütőben, a saját levével gyakran locsolgatva  megsütjük.
Közben a megtisztított gyümölcsöket feldaraboljuk (a citrom kivételével), és a maradék vajon megpároljuk. A citrom leszűrt levével  és őrölt fahéjjal ízesítjük.
A megsült vadkacsákat pár perc pihentetés után félbevágjuk, és a gyümölcsraguval, valamint hagymás tört burgonyával tálaljuk.

2014. június 18., szerda

Rakott csirkemell gombamártással

Hozzávalók:

  • 2 nagy csirkemell,
  • 10 dkg gomba,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 60 dkg burgonya,
  • 4 evőkanál olaj,
  • 2 dl tejföl, kevés liszt,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • őrölt bors,
  • só.

A csirkemelleket lebőrözzük, kicsontozzuk, szétnyitjuk, és kicsit kiklopfoljuk. Sóval meghintjük, lisztben megforgatjuk, és egy kevés olajban mindkét oldalunkon elősütjük. A finomra vágott vöröshagymát 1 evőkanál olajban világosra pirítjuk, majd megpároljuk rajt a felszeletelt gombát, amit sóval, borssal ízesítünk. Mikor a megpuhult, megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel, ráöntjük a tejfölt, és átforraljuk.
Egy mély tűzálló tálat kiolajozunk, ráterítjük a megtisztított, karikára vágott burgonyát, enyhén sózzuk, rárakjuk a húsdarabokat, végül leöntjük a tejfölös gombával.
Előmelegített sütőben, fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. A végén levesszük róla a fedőt, és megpirítjuk a tetejét.

2014. június 4., szerda

Csirkegulyás

Hozzávalók:

  • 60 dkg csirkeaprólék (hát, szárny, nyak),
  • 5 dkg füstölt szalonna,
  • 6-7 szem tojásnagyságú burgonya,
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 1 kiskanál pirospaprika,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 1 babérlevél,
  • 1 csapott evőkanál Piros Arany (lehet csípős is),
  • 3-4 szem borókabogyó,
  • 1 kiskanál köménymag,
  • szemes bors,
  • só;

a galuskához:

  • 1 tojás,
  • 10 dkg liszt,
  • só.

A csirkeaprólékot feldaraboljuk. A kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk, megpirítjuk rajt a kis kockákra vágott vöröshagymát, meghintjük pirospaprikával, majd beleforgatjuk az aprólékot. Hozzáadjuk a megtisztított és karikára vágott répákat, valamint a megtisztított és kockára vágott burgonyát. Felengedjük 1,5 liter vízzel, enyhén sózzuk, zúzott fokhagymával meg a teatojásba rakott  babérral, borssal, borókával, meg a köménymaggal ízesítjük. Lassú tűzön, fedő alatt, időnként megkeverve az egészet puhára főzzük. Mikor majdnem kész, hozzáadjuk a Piros Aranyat is, végül a teatojásba zárt fűszereket kiemeljük belőle.
Közben a lisztből meg a tojásból egy csipetnyi sóval galuskatésztát készítünk, amit tálalás előtt belefőzünk a gulyásba.
Forrón tálaljuk.

2014. január 7., kedd

Sonkás pulykatekercs

Hozzávalók:

  • 70 dkg pulykamellfilé,
  • 15 dkg főtt füstölt tarja,
  • 4 tojás,
  • 1 evőkanál olaj,
  • 1 póréhagyma,
  • 1 kiskanálnyi Piros Arany,
  • őrölt bors,
  • 1 kiskanál grillfűszer,
  • 2 babérlevél.

A pulykamellet úgy vágjuk be, hogy egy nagy, téglalap alakú szeletet kapjuk. Kicsit kiklopfoljuk, megborsozzuk, és ráterítjük a vékony szeletekre vágott tarját. Az olajon megpároljuk a zöldjével együtt karikára vágott pórét, majd a felvert tojásokat ráöntve híg rántottát sütünk belőle. A grillfűszerrel valamint a Piros Arannyal ízesítjük. A hússzeletre simítjuk, feltekerjük, és zsineggel átkötjük, vagy hústűvel összetűzzük. Rátesszük a babérlevelet, alufóliába csomagoljuk, és egy tűzálló tálba fektetjük. Forró sütőbe toljuk, majd a5 perc után a tüzet mérsékelve, közepes hőfokon kb. 50 percig pároljuk. Mikor megpuhult, a fóliából kibontjuk, a babért levesszük, és a pecsenyét szép pirosra sütjük. Szeletelés előtt pár percig pihentetjük.
Burgonyapürével és befőttel tálaljuk.

Liba egészben sütve

Hozzávalók:

  • 1 db 3-3,5 kg-os tisztított liba,
  • 1 evőkanálnyi majoránna,
  • só,
  • 1 kisebb fej vöröshagyma,
  • 1 alma,
  • 8 dkg zsír.

A pecsenyesütésre csak egészen fiatal, ún. idei libát használjunk, amely egy kicsit már zsírosabb. Az öregebb állatok nem alkalmasak egészben sütésre, mivel a húsuk nem puhul meg kellőképp.
A bontott libát szükség szerint megperzseljük, az esetleges tokokat eltávolítjuk. Kívül-belül alaposan megmossuk, és szárazra itatjuk. Ezután a belsejét sóval és majoránnával bedörzsöljük, majd állni hagyjuk. Ez legalább fél óra legyen.A hasüregbe beledobjuk a megtisztított vöröshagymát, valamint az alaposan megmosott almát egészben. A libát egy megfelelő méretű tepsibe rakjuk, a felolvasztott zsírral meglocsoljuk, egy kevés vizet teszünk alá, és előmelegített, közepes hőmérsékletű sütőbe toljuk. Sütés közben időnként megfordítjuk, hogy minden oldala egyenletesen süljön, és saját levével gyakran locsolgatjuk.
A sütés ideje a liba méretétől függően 2,5-3 óra. A sültnek belül puhának, kívül ropogós pirosnak kell lennie. Megszúrni nem szabad, mivel akkor az értékes nedvek távoznak a pecsenyéből. A hús rugalmasságából meg tudjuk ítélni, hogy megfelelően megsült-e már. Ez persze némi gyakorlatot igényel.
A kész pecsenyét 10-15 percig pihentetjük, majd négyfelé vágjuk, és sült vagy tört burgonyával, párolt káposztával, esetleg savanyúsággal kínáljuk. Darabolhatjuk több felé is, de figyeljünk, hogy minden adagba jusson csontos és vastag húsa is.

Mustáros tyúkmell

Hozzávalók:

  • egy kb. 80 dkg-os tyúkmell,
  • 10 dkg füstölt szalonna,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 1 dl fehérbor,
  • 1 kiskanál mustár
  • 1 kiskanál liszt,
  • 1 evőkanál tejföl,
  • őrölt bors,
  • pirospaprika,
  • só.

A mellet lebőrözzük, kicsontozzuk, és csíkokra vágjuk. (A bőréből és a csontból alaplevet főzhetünk.) A szintén csíkokra vágott szalonnát kiolvasztjuk, üvegesre pirítjuk rajta kockára vágott vöröshagymát. Beleforgatjuk a húst, 1-2 percig kevergetve tovább pirítjuk, majd sózzuk, borsozzuk. Mindig csak egy kevés vizet aláöntve, fedő alatt, puhára pároljuk. A bort a mustárral, a liszttel, meg a tejföllel simára keverjük, és a húsra öntjük. Beforraljuk, ha túl sűrű lenne, egy kevés vízzel hígítjuk. Forrón, pirospaprikával meghintve, tört burgonyával tálaljuk.

2013. december 26., csütörtök

Filézett töltött csirke

Hozzávalók:

  • egy 1,5 kg konyhakész csirke,
  • 25 dkg darált sertéshús,
  • 2 zsemle,
  • 2 főtt tojás,
  • 1 nyers tojás,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • só,
  • őrölt bors,
  • zsír.

A csirke gerincénél a bőrt felvágjuk majd a combok és a szárnyak kivételével a szárnyast óvatosan kicsontozzuk. A zúzát meg a májat apró darabokra vágjuk. A csirke háját kiolvasztjuk, és üvegesre pirítjuk rajt az apróra vágott vöröshagymát. Beleforgatjuk a darált húst, a zúzát meg a májat, és 2-3 percig együtt pirítjuk. Sóval borssal ízesítjük. A tűzről levéve hozzáadjuk a megáztatott és kicsavart zsemlét, az apróra vágott kemény tojásokat, a zúzott fokhagymát valamint a nyers tojást. Alaposan összekeverjük, és a kiterített csirkébe töltjük. Eredeti formájára összeállítjuk, hústűvel összetűzzük, majd egy kizsírozott tűzálló tálba fektetjük úgy, hogy a felvágott rész alulra kerüljön. Alufóliával letakarjuk, és előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb. 40-45 percig sütjük. (Ha szükséges, egy kevés vizet önthetünk alá.) Végül a fóliát levesszük róla, és szép ropogós pirosra sütjük. Hasábburgonyával és salátával tálaljuk.

2013. december 14., szombat

Savanyú tyúkleves

Hozzávalók:

  • 1 fél tyúk,
  • 5 dl savanyúkáposzta-lé,
  • 10 dkg vaj,
  • 1 csomag leveszöldség,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 tojássárga,
  • 1 evőkanál liszt,
  • só.

A tyúkot kisebb darabokra vágjuk, és a megtisztított, hasábokra vágott zöldséggel együtt a forró vajban megforgatjuk. Egy kevés vizet öntünk alá, beletesszük az egészben hagyott hagymát, sózzuk, és fedő alatt puhára pároljuk. Ha levét elfőné, egy kevés vízzel pótoljuk. Amikor a hús már puha, a zsírjára sütjük, a liszttel meghintjük, felöntjük a káposztalével meg 7 dl vízzel, és beforraljuk. Ha szükséges, utánízesítjük. (Kellemesen savanykás íze legyen.) A tojássárgát a tejföllel simára habarjuk, majd állandó keverés mellett a levesbe csurgatjuk, és levesszük a tűzről. A benne főtt tyúkhússal együtt, azonnal tálaljuk.

2013. december 1., vasárnap

Citromos csirkekrémleves

Hozzávalók:

  • 2 csirkemell,
  • 1 csomó vegyes leveszöldség,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 1 húsleveskocka,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 dl tejszín,
  • 2 tojássárgája,
  • 1 citrom leve,
  • 1 csokor petrezselyemzöld,
  • őrölt bors,
  • só.

A csirkemelleket  megtisztított és hasábokra vágott leveszöldséggel, a vöröshagymával meg a leveskockával együtt 1,5 liter vízben megfőzzük. Mikor a hús megpuhult, lebőrözzük és kicsontozzuk. Az egyik mell húsát vékony metéltre vágjuk, a másikat a zöldségekkel együtt turmixoljuk. A pürét visszarakjuk a lébe, és összeforraljuk. A lisztből a vajjal, világos rántást készítünk, a végén belekeverjük a finomra vágott petrezselyemzöldjét is. Besűrítjük vele a levest, sóval, borssal ízesítve beforraljuk. A tűzről levéve, a levest állandóan keverve, belecsorgatjuk a tejszínnel simára kevert tojássárgákat. Végül beletesszük a metéltre vágott húst, és a citrom szűrt levével pikánssá savanyítva tálaljuk.

2013. november 17., vasárnap

Libapörkölt

Hozzávalók 5 adaghoz:

  • 2 kg libacomb és mell vegyesen,
  • 8 dkg zsír,
  • 25 dkg vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 1 evőkanál pirospaprika,
  • 2 zöldpaprika,
  • 1 paradicsom,
  • só.

Ezt az ételt öregebb liba húsából készítjük, amely már nem alkalmas pecsenyének. A húsdarabokról a zsírt lefejtjük, ezt kisütjük tepertőnek, a keletkezett zsiradékot pedig liba ételek készítéséhez használjuk fel.
A mellet és a combokat a csonttal együtt feldaraboljuk, alaposan megmossuk, lecsepegtetjük. A finomra vágott vöröshagymát a zsírban megpirítjuk, beledobjuk az összezúzott fokhagymát, meghintjük a pirospaprikával, és azonnal felengedjük egy kevés vízzel. Beletesszük a libahúst, sózzuk, és fedő alatt, rövid lében félig puhára pároljuk. (Az elpárolgott levét mindig csak egy kevés vízzel pótoljuk.) Ekkor rakjuk bele a felszeletelt paprikát és paradicsomot. A fedőt visszatéve, teljesen készre főzzük. Tálalhatjuk galuskával, tört burgonyával, esetleg tarhonyával. Savanyúságot is kínáljunk mellé.

2013. november 16., szombat

Libakolbász

Hozzávalók:

  • 80 dkg kicsontozott libahús,
  • 20 dkg sertés apróhús,
  • 2 dkg pirospaprika,
  • 3 g törött bors,
  • 5 g őrölt cseresznyepaprika,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • só,
  • sertésbél;
  • a sütéshez egy kevés zsiradék.

A liba- és sertéshúst ledaráljuk. Hozzáadjuk a fűszereket, jól összedolgozzuk, majd hurkatöltő, vagy a húsdarálóra szerelhető kolbásztöltő segítségével vékony sertésbélbe töltjük. Az elkészült kolbászt legalább egy éjszakán át hűtőben érleljük, majd egy kevés zsiradékon, a saját zsírjával locsolgatva sütőtepsiben, vagy serpenyőben szép pirosra sütjük. Hagymás tört burgonyával és párolt káposztával tálaljuk.

2011. január 12., szerda

Fokhagymás kacsa pikáns mártással

Hozzávalók:
  • egy fiatal, kb. 2 kg-os kacsa,
  • 1 kis csokor friss kakukkfű,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • 6 gerezd fokhagyma,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 4 dkg vaj,
  • 1,5-1,5 dl száraz portói bor és pecsenyelé,
  • egy kevés Worcester,
  • 1 teáskanál étkezési keményítő;
  • a formához vaj;
  • a díszítéshez áfonyalekvár.
A kacsa bőrét gondosan lefejtjük és félretesszük. A húst óvatosan lefejtjük a gerincről, a combokat kicsontozzuk. (A csontokból levest, vagy alaplevet főzhetünk.)
A májat a hússal együtt sóval, borssal meg finomra vágott kakukkfűvel ízesítjük. Egy sütőformát vajjal kikenünk, kibéleljük a kacsa bőrével, beletesszük a húsdarabokat, és 1 gerezd zúzott fokhagymával ízesítjük. Ezután a bőrt a tetejére hajtjuk és előmelegített sütőben, 200
°C-on kb. 40 percig sütjük.
Kivesszük a formából, majd a visszamaradt zsiradékról leöntjük a fölösleget. A pecsenyelét átöntjük egy serpenyőbe, majd a borral és a együtt beforraljuk.
A finomra vágott vöröshagymát meg az egészben hagyott fokhagymagerezdeket a felforrósított 4 dkg vajon világosra pirítjuk, és hozzáadjuk a pecsenyeléhez. Az étkezési keményítőt egy kevés vízben feloldjuk, majd besűrítjük vele a mártást. Végül sóval, borssal és Worcesterrel ízesítjük.
A kacsát felvágjuk, és előmelegített tányérakon, a mártással körülöntve, áfonyalekvárral díszítve, burgonyakrokettel körítve, forrón tálaljuk.

Csirkeszárny Mara módra

Hozzávalók:
  • 80 dkg csirkeszárny a végek nélkül,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 1 dl tejföl,
  • 3 tojás,
  • 1 mokkáskanál pirospaprika.
Az apróra vágott vöröshagymát az olajon megpirítjuk, beleforgatjuk az ízületnél elvágott szárnyakat. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük a finomra vágott petrezselyemmel. 1-2 percig kevergetve pirítjuk, majd egy kevés vízzel felengedve puhára pároljuk, végül a zsírjára sütjük.
A tejföllel simára keverjük a tojásokat, ráöntjük a csirkére, és rántotta keménységűre sütjük. Pirospaprikával meghintve, azonnal, párolt rizzsel körítve tálaljuk.

2010. november 30., kedd

Párolt pulykacomb

Hozzávalók:
  • 4 pulyka felsőcomb,
  • 25 dkg fehér szőlő,
  • 4 alma,
  • 1 evőkanálnyi vaj,
  • só,
  • frissen őrölt szegfűbors,
  • 1 csipetnyi őrölt szegfűszeg,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 1 dl fehérbor.
A megtisztított és megmosott combokat sóval bedörzsöljük, majd 20 percig állni hagyjuk. Ezután
egy kivajazott tűzálló tálba fektetjük és körülrakjuk a cikkekre vágott, kimagozott almával meg a leszemezett szőlővel. Mellédobjuk az összekötött petrezselymet, az egészet meghintjük szegfűborssal meg szegfűszeggel. A tálat lefedjük, és előmelegített sütőben, 180 °C-on puhára pároljuk.
Mikor a hús megpuhult, szűrőlapáttal kiszedjük, és forró tálra rakva melegen tartjuk. A gyümölcsöt sűrű szitán áttörjük, a borral kiforraljuk, és meglocsoljuk vele a combokat.
Burgonyapürével tálaljuk.

Párolt gyümölcsös jércemell

Hozzávalók:
  • 2 szép jércemell,
  • 1-1 banán, kivi és narancs vagy mandarin,
  • 2 alma,
  • 5 dkg vaj,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 dl félédes fehérbor,
  • só,
  • őrölt fehér bors
  • csipetnyi citromfű.
A jércemelleket lebőrözzük, kicsontozzuk, végül hosszában kettévágjuk. Sóval, és egy csipetnyi borssal bedörzsöljük, lisztben megforgatjuk. Egy kevés olajon mindkét oldalán hirtelen megpirítjuk. 1 dl vízzel felöntjük és fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. Ha a levét közben elfőné, egy kevés vízzel pótoljuk.
Ezután a húst kiszedjük, pár percig állni hagyjuk, majd fölszeleteljük, és egy forró tálra rakva melegen tartjuk. A bort a visszamaradt pecsenyeléhez keverjük, borssal és citromfűvel ízesítjük, 3 percig forraljuk, majd a vajat is belemorzsoljuk. A cikkekre vágott és kimagvalt almát, a megtisztított és felszeletelt kivit meg banánt, valamint a gerezdjeire bontott narancsot illetve mandarint is hozzáadjuk. További 2 percig forraljuk, majd a tálon a hús köré terítjük. Azonnal tálaljuk! Párolt rizst adhatunk mellé.

2010. november 16., kedd

Káposztás almával töltött libacomb

Hozzávalók 5 személyre:
  • 5 libacomb,
  • 50 dkg savanyított káposzta,
  • 20 dkg angol szalonna,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 30 dkg alma,
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 5 gerezd fokhagyma,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 1-2 babérlevél,
  • 1 mokkáskanál majoránna.
A megtisztított combokat langyos vízben áztatjuk addig, míg a bőre fel nem puhul. Ezután besózzuk, és 20-25 percig állni hagyjuk.
Közben elkészítjük a tölteléket: a szalonnát apró kockákra vágjuk, és egy kevés olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk az apró kockákra vágott vöröshagymát, majd rövid ideig együtt pirítjuk. Beleforgatjuk a jól átmosott, lecsepegtetett és összevagdalt káposztát. Sóval, borssal, babérlevéllel ízesítjük, majd fedő alatt puhára pároljuk. A megtisztított és kimagvalt almákat négyfelé vágjuk, majd vékonyan felszeletelve a káposztához adjuk. További 4-5 percig együtt pároljuk.
A combok bőrét felszedjük, és a langyosra hűtött, vágott petrezselyemmel összekevert almás káposztával megtöltjük. A bőrt visszahajtjuk, letűzzük, majd a combok alsó felét szálkásra
vágott fokhagymával megtűzdeljük. Egy tűzálló tálra egymás mellé fektetjük a töltött húsokat, kevés vizet öntünk alá és előmelegített sütőben, közepes hőfokon, először fedő alatt, majd a fedőt levéve róla puhára pároljuk, illetve pirosra sütjük.
Egészben sült burgonyával vagy párolt zöldséggel tálaljuk.

Paprikás csirke ínyesmester módra

Hozzávalók:
  • 1 egész csirke,
  • 7 dkg füstölt szalonna,
  • 1 kisebb fej vöröshagyma,
  • 1 evőkanál fűszerpaprika,
  • só,
  • 1 dl húsleves,
  • 3 dl tejföl.
A csirkét feldaraboljuk, alaposan megmossuk, majd lecsepegtetjük. A szalonnát kis kockákra, a vöröshagymát apróra vágjuk.
A szalonna kiolvasztott zsírján aranysárgára pirítjuk a hagymát, meghintjük a pirospaprikával, majd belerakjuk a csirkedarabokat. Összekeverjük, megsózzuk, és addig pároljuk, míg a saját levét el nem főtte. Ekkor egy kicsit megpörköljük, majd felengedjük a csontlével, belerakjuk a csirke feldarabolt máját, és fedő alatt, időnként megforgatva puhára pároljuk. Ha a levét elfőné egy kevés húslevessel pótoljuk. A végén behabarjuk a tejföllel, még egyszer átforraljuk, majd galuskával tálaljuk.

2010. október 17., vasárnap

Lencsés libasült

Hozzávalók:
  • 80 dkg libamell,
  • 20 dkg lencse,
  • 15 dkg sárgarépa,
  • 10 dkg fehérrépa,
  • 10 dkg paradicsompaprika,
  • 1 darabka póréhagyma,
  • 4 gerezd fokhagyma,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • majoránna,
  • 1 csokor petrezselyem.
A libamellet megtisztítjuk, besózzuk és a fokhagyma meg a póré társaságában, csipetnyi majoránnával ízesítve, közepesen forró sütőben megsütjük. Sütés közben csak a saját zsírjával locsolgassuk, vizet ne öntsünk alá!
Az átválogatott lencsét 1-2 óráig hideg vízben áztatjuk, majd lefedve puhára főzzük, végül leszűrjük. A megtisztított, kis kockákra vágott sárga- és fehérrépát a húsból kisült 2 evőkanálnyi libazsíron kissé megpirítjuk, egy kevés vizet öntünk alá, és fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. A szintén kockára vágott paprikát, a felkarikázott pórét, végül a lencsét is hozzáadjuk, és sóval, borssal, vágott petrezselyemmel ízesítjük. Még 5-6 percig pároljuk, majd a felszeletelt libasült köré terítve tálaljuk.

2010. augusztus 16., hétfő

Csirkecomb borban sütve

Hozzávalók:
  • 4 db csirkecomb,
  • 8 dkg füstölt szalonna,
  • 8 db gyöngyhagyma,
  • csipetnyi kakukkfű,
  • só,
  • 1-2 babérlevél,
  • 2 db gomba,
  • 5 cl barackpálinka,
  • 2 dl olaszrizling.
A szalonnát nagyon apró kockákra vágjuk és kiolvasztjuk. Megpirítjuk benne az egészben hagyott gyöngyhagymát, meg a felszeletelt gombát. Belerakjuk az enyhén megsózott csirkecombokat, és befűszerezzük. Aláöntjük a pálinkát, és fedő alatt, előmelegített sütőben kb. 10 percig pároljuk. Ezután felengedjük a borral, és fedő alatt, közepesen meleg sütőben puhára pároljuk. A végén a fedőt levesszük róla és megpirítjuk a tetejét.
Burgonyapürével vagy párolt rizzsel tálaljuk. Gyümölcsbefőttet kínálunk mellé.